2020. október 29.
A természettudományi, a műszaki és az informatika oktatásában kiemelkedő eredményeket elérő pedagógusok teljesítményét díjazták.
A középiskolákban hosszan tartó barátságok születnek a diákok között, de legalább ennyire fontos, hogy szakterületekkel is jó kapcsolatba kerülhetnek: ebben óriási szerepük van a kiváló tanároknak – hangsúlyozta a Pro Progressio Alapítvány díjátadó ceremóniáján Józsa János rektor, hozzátéve, többségük az ország legszínvonalasabb középiskolájának egyikében végzi felelősségteljes munkáját. Emlékeztetett: a most elismert pedagógusok azért dolgoznak, hogy az egyetemre kerülő tanulók a természettudományos, a műszaki és az informatikai alaptárgyakból gyorsabban és magasabb szintről indulhassanak a diplomához vezető úton. Az akadémikus tapasztalatai szerint olyan kiváló diákok kerülnek ki ezekből az intézményekből, akik – az élet minden területére kiterjedő – magabiztosságukat az észérveken alapuló gondolkodásmódjuknak köszönhetik, a természettudományos tárgyak pedig ehhez adnak mintát. Az alapítvány díjára pályázni kellett, ez azt is mutatja, hogy az oktatók – ugyanezzel a magabiztossággal felvértezve – tisztában vannak feladatuk értékével, hasznosságával.
„A kiválóság nem készen születik, hanem növekedik, és akkor növekedik igazán, ha van, aki gondozza, ápolja. Egyedül, csak önmagukra utalva a nagy tehetségek is könnyen elkallódnak. Megfelelő tanárok, mesterek és munkatársak mellett viszont azok a tehetségek is kiteljesednek, akik egyébként jobbára rejtve maradnak. Ilyen növekedés révén válnak a tehetség csírájából valódi kiválóságokká” – fogalmazott köszöntőjében Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke. Úgy fogalmazott: bár a középiskolák világa nem az újszerű tudományos eredmények eléréséről szól, az ott dolgozó tanárok tehetnek a legtöbbet azért, hogy a tehetségek a felszínre törjenek és elinduljanak a kiválóság felé vezető úton. Mindehhez szükség van inspiráló közegre, megfelelő feladatokra, az ötletek, gondolatok versenyére. „A kutatás és az oktatás két különböző világában egyaránt ott a lehetőség a kiválóság felé. E két világ azonban szerencsére nem egymástól elválasztva, egymástól függetlenül létezik” – hangsúlyozta az akadémiai vezető, kiemelve azt is, a legtöbb kiváló kutató mögött ott vannak a meghatározó középiskolai évek, a fontos tanáregyéniségek, mesterek.
„A Pro Progressio Alapítvány 12 évvel ezelőtt a fiatalokat magas színvonalon képző tanárok számára alapította a díjat: olyanokat jutalmazunk, akik napi munkájuk eredményeképpen diákjaikat tanulmányi versenyekre, emelt szintű érettségire, nyelvvizsgákra sikeresen készítik fel” – hívta fel a figyelmet Pakucs János, a Pro Progressio Alapítvány elnöke, majd rámutatott, az ötletet egykor az hívta életre, hogy azt tapasztalták: az egyetemre bekerülő diákok tudása egyenetlen, gyakran nem eléggé felkészültek. A díjat 124 tanár kapta meg eddig: ők a magyar természettudományos területen a legkiválóbbak közé tartoznak – fűzte hozzá.
Tevesz Gábor, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar (VIK) Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszék docense, oktatási szakértő előadásában helyzetképet vázolt fel az idei érettségi és felvételi tapasztalataira alapozva. Mivel a VIK a legnagyobb műegyetemi kar, az arra vonatkozó statisztikai adatok sok tekintetben az egész intézményre jellemzőek. Felidézte: az emelt szintű érettségi az egyetemre való jelentkezés követelménye lett, amelynek szükségességét a BME évek óta képviselte, majd üdvözölte a határozatot. Ugyanakkor e plusz követelmény valószínűleg nagyban hozzájárult a felsőoktatási intézménybe jelentkezők számának idei csökkenéséhez. „Az emelt szintű érettségi meglétének egyértelműen nő a jelentősége a sikeres egyetemi tanulmányok folytatásához. Nem a felvételi pontszám a mérvadó, hanem hogy a hallgató stabilan tudjon teljesíteni az intézményben. A diákok számára egyre lényegesebbé válik a biztos alapokat nyújtó, a tanulásban többletenergiát igénylő középiskola. Gyakran hangsúlyozzuk: bejutni könnyebb a Műegyetemre, mint bent maradni; az emelt szintű érettségi tehát a lemorzsolódás arányát csökkenti.” Az oktató elmondta még, fontos törekvés a tehetséggondozás, emellett a műszaki pálya népszerűsítése a lányok körében. A karon jelenleg 14% a női hallgatók aránya, ami a kívülállók számára kevésnek tűnhet, de a korábbi évekhez képest mégis óriási növekedést mutat. Kiemelte: a felvételi kormányrendeletben ugyan szereplő, de egyenőre felfüggesztésre került nyelvvizsgafeltételt is célszerű lenne mielőbb bevezetni; a felsőoktatásban elengedhetetlen a szakmai idegennyelv-ismeret, és az örvendetesen emelkedő nemzetközi hallgatói mobilitásnak is fontos előfeltétele.
2020-ban – immár 12. alkalommal – 12 középiskolai tanár vette át a Pro Progressio Alapítvány díját ünnepélyes keretek közt. A Műegyetem mellett működő szervezet kuratóriuma ebben az évben is olyan kiemelkedő eredményekkel rendelkező tanárokat részesített elismerésben, akiknek vannak nemzetközi és hazai versenyeken sikert elért tanítványaik, tanulóik jelentős számban érettségiznek emelt szinten vagy hátrányos körülmények között oktatva végeznek példamutató oktató-nevelő munkát.
Az alapítvány az elmúlt 12 évben csaknem 130 középiskolai tanárt díjazott és részesített fejenként 500.000 forint díjban, illetve több mint száz középiskolának nyújtott nagyságrendileg 30 millió forint támogatást, hozzájárulva természettudományi szakmai versenyek, bemutatók szervezéséhez, a műszaki pálya iránti érdeklődés növeléséhez.
A díjazott pedagógusok:
Buday Endre (Teleki Blanka Gimnázium, Székesfehérvár)
Drankovics József (Táncsics Mihály Gimnázium, Kaposvár)
Hotzi Tibor (Tóth Árpád Gimnázium, Debrecen)
Kézér Ildikó (Óbudai Árpád Gimnázium, Budapest)
Koscsó Imre (Veres Pálné Gimnázium, Budapest)
Kovács Tibor (Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg)
Mészáros Lukács (Ferences Gimnázium, Szentendre)
Pálfiné Kovács Erika (Városmajori Gimnázium, Budapest)
Regele György (ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest)
Schultz János (Radnóti Miklós Gimnázium, Szeged)
Számadóné Békéssy Szilvia (Veres Péter Gimnázium, Budapest)
Tóthné Juhász Tünde (Karinthy Frigyes Gimnázium, Budapest)
Az ünnepélyes díjátadóról videó is készült.
A díjazottak munkásságát a Pro Progressio Alapítvány kiadványa ismerteti.
HA-GI
Fotó: Philip János