Állami kitüntetéseket kaptak a BME jeles oktatói, kutatói október 23. alkalmából.

A Műegyetemhez kötődő 7 szakember részesült rangos elismerésben.

„A mai napon a közösségépítés, az oktatás, a kutatás és a felfedezések területén elért személyes teljesítményeket és egyben nemzeti büszkeségeket díjazzuk és ünnepeljük” – hangsúlyozta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára abból az alkalomból, hogy a köztársasági elnök megbízásából állami kitüntetéseket adott át a Pesti Vigadóban. A díjazottakat méltatva úgy fogalmazott: ők a saját szakterületükön nemcsak maradandót alkottak, hanem példát is mutattak áldozatvállalásból.

A Magyar Érdemrend Tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetést vehetett át:

Jakab László Csaba villamosmérnök, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kara Elektronikai Technológia Tanszékének egyetemi tanára, a Magyar Tudományos Akadémia doktora részére a hazai optoelektronikai kutatások területén elért, nemzetközi szinten is elismert eredményei, valamint kiemelkedő oktatói és oktatásszervezői munkája elismeréseként;

 

Kiss Rita Mária építőmérnök, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kara Mechatronika, Optika és Gépészeti Informatika Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, Biomechanikai Kooperációs Kutatóközpontjának igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, részére a biomechanika területén elért, nemzetközi és hazai téren is kimagasló tudományos eredményei, valamint az orvosi és a műszaki tudományok közötti együttműködés elősegítésében betöltött szerepe elismeréseként;

 

Láng Péter okleveles vegyészmérnök, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kara Épületgépészeti és Gépészeti Eljárástechnika Tanszékének egyetemi tanára, a Magyar Tudományos Akadémia doktora részére a vegyipari, illetve környezetvédelmi eljárások és berendezések tervezése terén végzett, nemzetközileg elismert, iskolateremtő tudományos és oktatói munkája elismeréseként;

 

Marosi György János kémikus, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kara Szerves Kémia és Technológia Tanszékének tanszékvezető-helyettese, egyetemi tanára, a Magyar Tudományos Akadémia doktora részére nemzetközi szinten is elismert kutatási eredményei, iskolateremtő oktatói munkája, valamint a szabályozott gyógyszer-technológia magyarországi meghonosítása érdekében végzett tevékenysége elismeréseként;

 

Nagy Attila matematikus, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Kar Matematika Intézete Algebra Tanszékének habilitált egyetemi docense, a Magyar Tudományos Akadémia doktora részére a magyar matematikai kultúrát tudományos eredményei mellett magas színvonalú oktatói és tudományszervezői munkájával is gazdagító, több évtizedes pályafutása elismeréseként.

 

A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetésben részesült:

Gödör Éva Paula villamosmérnök, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kara Szélessávú Hírközlés és Villamosságtan Tanszékének volt adjunktusa részére, a rádiótávközlés területén végzett több évtizedes, kiemelkedő szakmai, illetve oktatói munkája, valamint tudományszervező és tehetséggondozó tevékenysége elismeréseként;

 

Petz Ernő, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem címzetes egyetemi tanára, a Paksi Atomerőmű Rt. volt vezérigazgatója részére az energetika, különösen a hő- és atomerőművek, illetve az erőművi irányítás- és rendszertechnika területén végzett több évtizedes tudományos, valamint oktatói munkája elismeréseként.

 

A kitüntetettek teljes listája a 2020. október 28-i Magyar Közlönyben  jelent meg.

A díjazottakkal készült interjúk hamarosan elérhetők lesznek a bme.hu-n.

 

– GI –

Fotó: BME, Magyar Szemle

Bélyegkép forrása: Wikipedia