2020. november 16.
A fiatal önkéntesek elsősorban járművezetői, szállítási és adminisztratív munkákban támogatják a tesztelést és mintavételezést végző egészségügyi szakemberek tevékenységét.
A BME felsővezetésének támogatásával az egyetem hallgatói közössége is csatlakozott az új koronavírus-járvány elleni védekezés támogatására létrejött összefogáshoz, és bekapcsolódott az Országos Mentőszolgálat (OMSZ), valamint a Semmelweis Egyetem (SE) hallgatói kezdeményezésébe. A jelentkező műegyetemi hallgatók a mintavételezés során használt gépkocsik vezetőjeként és adminisztratív feladatokban segítik az orvostanhallgatók és egészségügyi szakemberek munkáját.
BME önkéntesei 2020. november 16-tól bekapcsolódnak a járvány elleni védekezést segítő feladatokba
A BME belső felhívására két napon belül csaknem háromszáz jelentkezés érkezett és már 2020. november 16-án negyvennél több műegyetemi diák kapcsolódott be a tesztelések hatékony végrehajtásával összefüggő feladatokba. A következő időszakban pedig az Országos Mentőszolgálattal egyeztetett erőforrás-igényeknek megfelelő létszámban állnak majd rendelkezésre hallgatók.
„Az Egyetemi Hallgatói Képviselet felhívására több száz műegyetemi polgár jelentkezett. Ez a fajta felelősségteljes hozzáállás az, amelyben megmutatkozik a BME közösségének értéke” – mondta Szili Ákos, a BME EHK elnöke. Hozzátette: „a műegyetemi hallgatóság megmutatta valódi erejét és példátlan gyorsasággal fogott össze egy nemes ügy érdekében”.
Az önkéntes járványügyi munkában Budapesten és vidéken közreműködőknek a fővárosban kollégiumi lakhatási lehetőség, vidéken szállás és ellátás, közéleti ösztöndíj, továbbá kedvezményes tanulmányi rend is biztosított.
Az önkéntesek jelentkezését a programot a Műegyetemen koordináló Hallgatói Szolgáltatási Igazgatóság és a toborzást segítő Egyetemi Hallgatói Képviselet az omsz_onkentes@bme.hu címen folyamatosan várja.