2020. december 03.
Történetében először szervezték meg online a Műegyetemi Épületgépész Napokat, ugyanakkor az előző évekhez képest is számottevő sikerrel.
„Rendezvényünk egyfajta kihívásnak is tekinthető, hiszen a virtuális tér, illetve a digitális technológiák olyan lehetőségeket nyitnak meg előttünk, amelyeket a jövőben is hasznosíthatunk” – hangsúlyozta a házigazda nevében Csoknyai Tamás, a BME Gépészmérnöki Kar (GPK) Épületgépészeti és Gépészeti Eljárástechnika Tanszék tanszékvezető egyetemi docense, miután megnyitotta a 26. Műegyetemi Épületgépész Napokat. Ebben az évben a szakmai továbbképzés és kiállítás mottója „Biztonság és hatékonyság” volt. Előbbiről az első, utóbbiról a második napon halhattak előadásokat az érdeklődők.
Csoknyai Tamás a GPK oktatója a Műegyetemi Épületgépész Napokon
„Módosult az épületek energiahatékonyságáról szóló irányelv: új kihívások és lehetőségek” címmel tartott online prezentációt Csoknyai Tamás, valamint Szalay Zsuzsa, az Építőmérnöki Kar (ÉMK) Építőanyagok és Magasépítés Tanszék egyetemi docense.
Szalay Zsuzsa, az ÉMK oktatója a Műegyetemi Épületgépész Napokon
Az elmúlt 26 évben a hazai épületgépészek a főváros kiemelkedő jelentőségű programjaként szervezték meg a Magyar Épületgépészek Napját (MÉN). A MÉN 2018-ban országossá bővült és egy átfogó rendezvénysorozattá vált, amely Országos Magyar Épületgépész Napok (OMÉN) elnevezéssel az épületgépész-szakma ünnepe kíván lenni a jövőben is. A korábbi évekhez hasonlóan oktatási rendezvények, konferenciák és kiállítás várta az érdeklődőket: ezúttal azonban az online térben. A szakmai továbbképzésekre – amelyen műegyetemi oktatók is előadtak – csaknem 800 fő jelentkezett. A változatos tartalmakat kínáló kísérő programok díjmentesek, de regisztrációhoz kötöttek voltak. A szakmai továbbképzés szervezésében meghatározó szakmai szervezetek vesznek részt: a BME GPK ÉPGET Tanszék mellett a Budapesti és Pest Megyei Mérnökkamara, a Magyar Mérnöki Kamara Épületgépészeti Tagozata, a Magyar Épületgépészeti Koordinációs Szövetség, és a Magyar Épületgépészek Szövetsége. |
A nyitónapon főként a higiénéről szólói kérdéseket érintették az előadók. „Az ivóvíz-higiénia egy nagyon fontos téma: az új koronavírusról most sok szó esik, de a hasonló tünetekkel, azaz lázzal, nehézlégzéssel járó, súlyos tüdőgyulladást is okozó legionella baktériumról már kevesebb, pedig a nem megfelelően kialakított épületgépészeti rendszerek, és akár a víz is terjeszthetik” – hívta fel a figyelmet a bme.hu kérdésére Csoknyai Tamás, hozzátéve, a COVID-19 ellen kellő biztonságot nyújtó légtechnikai berendezésekről való tájékoztatás szintén része volt a továbbképzésnek, csakúgy mint a melegvíz-ellátó rendszerek kutatásának aktuális irányzatainak ismertetése. A használati melegvíztermelő rendszerek többféle aspektusát Szánthó Zoltán, a GPK Épületgépészeti és Gépészeti Eljárástechnikai Tanszék egyetemi docense vizsgálta prezentációjában.
Szánthó Zoltán, a GPK oktatója a Műegyetemi Épületgépész Napokon
A második nap továbbképzései főként az épületek energiahatékonyságával foglalkoztak. A globális kihívásokkal összefüggésben az Európai Unió nagyon szigorú követelményeket és menetrendet határozott meg: 2021. január 21-től csak ún. „közel nulla” energiafelhasználású épületek létesítése engedélyezhető. Hosszú távon, 2050-re a cél, hogy a már meglévők is ilyenek legyenek.
A rendezvénynek ezúttal is volt külföldi előadója Sabina Hoffmann személyében, aki a Kaiserslauterni Műszaki Egyetem kutatója és az okos épületekhez kapcsolódva egy kísérletet mutatott be: a „living lab” olyan iroda, amelyben a mindennapi életünkben megszokott technológiákhoz kapcsolódó méréseket folytatnak. Csoknyai Tamás hangsúlyozta, a tanszék nemzetközi projektjei révén igyekeznek jeles külföldi szakembereket meghívni a rendezvény előadói közé.
A Műegyetemi Épületgépész Napokon ismét volt diplomaterv pályázat, valamint épületgépész hallgatói vetélkedő, amelyre az ország összes, épületgépész oktatást folytató felsőoktatási intézményéből jelentkezhettek csapatok.
„Az év elején kialakult járvány óta virtuális kiállítást és laborbejárást, valamint távolléti formában tartott képzéseket képzeltük el. Először voltak kétségeink, mivel korábban semmi tapasztalattal nem rendelkeztünk e téren. Idővel több, zökkenőmentesen lebonyolított nemzetközi konferencián vettem részt magam is. A szervezés alatt kezdődött az egészségügyi veszélyhelyzet, így hamar eldöntöttük, hogy a programok nem tarthatók meg személyes jelenlét mellett” – árult el kulisszatitkokat a tanszékvezető.
2020-ban a vendégek virtuális laborbejáráson vehettek részt a Műegyetemi Épületgépész Napokon
A kétnapos szakmai eseményt ezúttal is az épületgépészeti vállalatok egyhetes – idén a digitális térben elhelyezett – kiállítása kísérte. A cégek az elmúlt években az E és a K épületben állították fel standjaikat. Most virtuális pultok váltották fel a valódiakat a BME Központi épületének 3D-ben beszkennelt aulájában. „Üdvözlendő, hogy a vállalatok az új platformokon is igen aktívak voltak, ugyanakkora részvétellel érkeztek, mint az elmúlt években. Az e-területrészt megvásárolók számára – amennyiben igényelték – a szervezők segítették az online kommunikáció fejlesztését” – ecsetelte Csoknyai Tamás, közölve ugyanakkor: a kialakult új helyzet ellentmondást is hordoz. Egyfelől előny, hogy sokkal könnyebb kapcsolódni a rendezvényhez, bárhonnan bármely érdeklődő hozzáfér a képzésekhez: ez a klikkszámok alapján is látszik. Tavaly 800 körüli résztvevőt regisztráltak, idén 2800 látogatója volt a fórumnak és a tanszéki pavilont is rengetegen látták. Ráadásul a távolléti laborbejáráson a nap 24 órájában megtekinthetővé tették a kutatóműhely eszközeit és kísérleteit. „Mindezek mellett nagy hátrány, hogy ebben a rendszerben nincs lehetőség a személyes kontaktusra. Az épületgépész szakma éves seregszemléje a MÉN: sokan ismerősökkel szeretnének találkozni, a legtöbben ráadásul a Műegyetemen végeztek, ezért szívesen jönnek ide. Az elmúlt időszak során hazai és nemzetközi példák sora bizonyította, hogy az interneten is lehet sikeres konferenciát tartani, ami nem rosszabb, nem jobb, mint a hagyományos, hanem eltér a megszokottól. Reméljük, a 2020-as Műegyetemi Épületgépész Napok egy különleges programként marad meg majd mindannyiunk emlékezetében, de azért várjuk, hogy jövőre a helyszínen üdvözölhessük egymást” – összegezte Csoknyai Tamás.
HA-GI
Fotó: Műegyetemi Épületgépész Napok