2021. március 18.
Abel-díjat kapott a BME „Neumann János” professzori címmel kitüntetett szakember, az MTA korábbi elnöke.
2021-ben két kutató, köztük Lovász László, az MTA korábbi elnöke, a BME „Neumann János” professzori címmel kitüntetett szakember, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritusa és a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet (ELKH, MTA Kiváló Kutatóhely) kutatóprofesszora részesült Abel-díjban. A kitüntetetteknek az elméleti számítógép-tudomány és a diszkrét matematika terén meghatározó jelentőségű munkásságukért, és e területek modern matematika központi területeivé válásáért végzett kiemelkedő tevékenységükért ítélték oda a nemzetközileg is rangos elismerést.
Lovász László a BME „Neumann János” professzori cím átvételekor
(Képünkön Friedler Ferenc, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság korábbi elnöke, Lovász László és Józsa János rektor)
Az Abel-díjat a matematika terén kiemelkedő szakmai tevékenységet végző szakembereknek ítélik oda. 2001-ben a norvég kormány bejelentette, hogy az Oslói Egyetem matematika tanszékének javaslatára, Niels Henrik Abel születésének 200. évfordulójára a Nobel-díj mintájára megalapítja a matematikai Abel-díjat. Az Abel-díjat a norvég kormány finanszírozza, az elismerés 7,5 millió norvég korona (körülbelül 271 millió forint) pénzjutalommal jár. A kitüntetést 2003 óta a Norvég Tudományos Akadémia adományozza, a díjazottak kiválasztása öt nemzetközileg elismert matematikusból álló Abel-bizottság ajánlása alapján történik. A bizottság tagja volt 2004-től 2006-ig Lovász László is. 2021-ben Lovász László mellett Abel-díjban részesült Avi Wigderson, a princetoni Institute for Advanced Studies (IAS - USA) munkatársa. A kutató arról ismert, hogy képes meglátni az összefüggéseket a matematika egymástól látszólag távoli területei között is. Több mint 100 tanulmány társszerzője, tudományos kutatásaiban elmélyítette a matematika és a számítógép-tudomány kapcsolatát, az algoritmusok sebességével és hatékonyságával foglalkozó bonyolultságelmélet (mai alkalmazása a kriptográfia) területének bővítésén és mélyebb kidolgozásán munkálkodik. Avi Wigderson fontos szerepet játszott a nullaismeretű bizonyítás megalkotásában is, amelyet napjainkban a kriptovalutákhoz kötődő technológiában alkalmaznak. További információk az Abel-díjról a www.abelprize.no oldalon érhetők el. |
Az algoritmusok sebességével és hatékonyságával foglalkozó számítási bonyolultság elmélete ma már a matematika és az elméleti számítógép-tudomány elismert területe. Az 1970-es évek még gyerekcipőben járó téma jelentőségét az akkori matematikusok új nemzedéke felismerte: a diszkrét matematika gyakorlati alkalmazásának új lehetőségeit kutatták a számítógép-tudományban. A számítási bonyolultság ma már olyan fontos kérdésekben játszik döntő szerepet, mint az internetbiztonság elméleti alapjai, és az elméleti számítógép-tudomány új eredményeit a hatékony algoritmusok tervezésénél alkalmazzák.
„Lovász és Wigderson az elmúlt évtizedekben vezető szerepet játszott ebben a fejlődésben. Tevékenységük sok szempontból összefonódik, hiszen munkásságuk meghatározó volt a számítási véletlenszerűség megértése és a hatékony számítás határainak kutatása szempontjából – mondja Hans Munthe-Kaas, az Abel-bizottság elnöke. – Kettőjük iránymutatásának köszönhetően a diszkrét matematika és a viszonylag fiatal elméleti számítógép-tudomány a modern matematika központi területeivé vált” – olvasható a Magyar Tudományos Akadémia híradásában.
Lovász László 2017-ben elsőként részesült a BME „Neumann János” professzori oklevélben és plakettben.
A „Neumann János” professzori címet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem a Neumann János Számítógép-tudományi Társasággal együtt alapította azon kimagasló, nemzetközi szinten is ismert és elismert tudományos teljesítményt nyújtó hazai vagy külföldi egyetemi tanárok elismerésére, akiknek tudományos munkája kapcsolódik a Neumann János által elért eredményekhez, és kötődik a BME-hez.
Az ünnepélyes díjátadóról a bme.hu egy korábbi írásában tudósított.
TZS-HA
Fotó: Philip János