„Értsük meg a világ működését a természettudományok szemüvegén át”

Látványos kémiai kísérletek tárházát mutatták be a Gyerekegyetem Plusz legújabb tudományos ismeretterjesztő előadásán.

A pandémiás helyzet következtében bevezetett korlátozások miatt már második alkalommal online rendezték meg a Gyerekegyetem Plusz szemináriumát, amelyen ezúttal látványos kémiai kísérleteké volt a főszerep. A műszaki, természettudományi és informatikai pályák iránt érdeklődő fiataloknak Rapi Zsolt, a BME Vegyészmérnöki és Biormérnöki Kar (VBK) Szerves Kémia és Technológia Tanszékének adjunktusa tartott bemutatót „Szín-darabok, látványos kémiai kísérletek” címmel. (Az előadás felvétele teljes terjedelmében elérhető és visszanézhető YouTube-on – szerk.)

A tudományos és műszaki pálya izgalmas világát bemutató Gyerekegyetem elnevezésű kezdeményezés 2015 nyarán indult a Műegyetemen. A nyári táborokban résztvevő 8-14 éves korosztály két turnusban bepillantást nyerhet az egyetemi életbe, nagy előadótermek különleges előadásain, kísérletekben vehetnek részt, és eddig szinte csak filmekben látott tudományos jelenségekkel és mérnöki vívmányokkal is találkozhatnak.

A táborok mellett a szervezők évente két alkalommal ismeretterjesztő előadásokat kínálnak a fiataloknak a Gyerekegyetem Plusz keretében. A pandémiás helyzetre való tekintettel jelenleg online zajlanak azok a bemutatók, amelyeken a hazai tudományos és innovációs élet elismert alakjai interaktív, a gyerekek által is jól érthető módon számolnak be a legújabb technológiai fejlesztésekről, tudományos eredményekről, sikerekről.

A szervezők 2017-től egy speciális pontrendszert vezettek be a diákok motivációjának fenntartása érdekében. A nyári táborban történő részvétel a feltétele a pontgyűjtésnek, és további előnyre tehet szert az, aki részt vesz az évközi szemináriumokon is. A nyári táborok 9, míg egy-egy szeminárium 3 pont megszerzését jelentik. A 30 pontot összegyűjtött diákok Ezüst Bagoly, míg a 45 pontot összegyűjtők Arany Bagoly minősítésű jelképes diplomát vehetnek át a kezdeményezés életre hívóitól.

A vírushelyzet alakulásának függvényében  a 2021. évi nyári Gyerekegyetem biztonságos megrendezésének lehetőségét a szervezők vizsgálják, döntés legkorábban április végén várható, a járványhelyzettől függően. Jelentkezni csak előzetesen regisztrációt követően van lehetőség. Regisztrálni a Gyerekegyetem honlapján lehet.

„A hétköznapi élethez kapcsolódó, egyszerűen kivitelezhető, rövid, ám látványos kémiai folyamatokat mutattunk be az érdeklődőknek (például sósav vagy nátrium-hidroxid hatására bekövetkezett színváltozás, a glükóz redukáló hatása lúgos környezetben, redukció vagy oxidáció hatására végbemenő állapotváltozás, habképződés, stb.). Egy részüknél nappali fényben a környezet módosulása mellett bekövetkező színváltozások voltak láthatók, míg olyan reakciókra is sort kerítettünk, amelyeknél a sötétben fénykibocsátással járó jelenségek adták a folyamat különlegességét” – számolt be a bemutató részleteiről Rapi Zsolt, aki már többször is tartott a pályaválasztás előtt állóknak érdekes és ismeretterjesztő előadásokat. A bemutató után az érdeklődők élőben kérdezhettek a műegyetemi oktatótól, aki valamennyi, a hallgatóságot foglalkoztató kérdésre választ adott.

„A pandémiás helyzet diákoknak, tanároknak és különösen a gyakorlati ismereteket átadó oktatóknak jelent igazán kihívást. Az online világból hiányzik a személyes jelenlét varázsa, az előadó nem találkozik a padokban ülők csillogó és érdeklődő tekintetével, nem látja közönsége reakcióit, és a kémiai kísérletek esetében a vizsgálatok során keletkező hanghatások és szagok sem pótolhatók virtuálisan. A kamera a szemünk által alkotott képhez képest mást ad vissza, sokszor nem látszódnak a finom részletek. Mindezek mellett nem szabad megfeledkezni az előnyökről sem: a diákok az online és rögzített előadásokat távolságtól függetlenül, saját időbeosztásukhoz igazodva utólag is megtekinthetik. Ezt az előnyt kihasználva szeretnénk minél szélesebb körben eljuttatni a tudást a fiatalokhoz, és felkelteni vagy megerősíteni érdeklődésüket a természettudományi, műszaki képzés és a kutatói-mérnöki pályában rejlő perspektíva iránt. Bízunk benne, hogy évről évre minél több továbbtanuló él is ezzel a lehetőséggel, méghozzá a Műegyetemen” – hangsúlyozta Rapi Zsolt, aki szerint az ismeretterjesztő előadások során bemutatott jelenségek megismerése elősegítheti a világunk működésének alaposabb megértését is. „A kritikus gondolkodás kialakulásának egy apró, ám fontos állomása lehet egy ilyen rendezvényen való részvétel, ahol a reguláris oktatás kiegészítéseként diákok, szülők és oktatók közös élményt szerezve bővíthetik tudásukat és szélesíthetik perspektívájukat.”

A Gyerekegyetem Plusz online előadásai megtekinthetők az alábbi linkeken:

Rapi Zsolt: Szín-darabok, látványos kémiai kísérletek

Härtlein Károly: Otthoni kísérletek, csináld utánam!

 

TZS-HA

Fotók forrása: részletek Rapi Zsolt előadásából