Elhunyt Csom Gyula, a Természet- és Társadalomtudományi Kar alapító dékánja

A BME Nukleáris Technikai Intézet első igazgatója, az atomenergetika iskolateremtő tudósa 89 éves korában, 2021. június 27-én hunyt el.

 

Csom Gyula 1932-ben született. Tanulmányait a BME Gépészmérnöki Karán végezte, diplomáját 1958-ban szerezte meg. 1959-től a Műegyetem Hőerőművek Tanszékén oktatott és kutatott, majd Lévai András professzor felkérésére 1967-től ő koordinálta az egyetemi tanreaktor tervezését és építését. A reaktor 1971-es avatását követően előbb főmérnökként, 1973-tól 93-ig pedig igazgatóként irányította a Nukleáris Technikai Intézetet (NTI). Vezetése alatt az intézmény a magyarországi atomenergetikai oktatás centrumává fejlődött. Ebben az időszakban az irányításával dolgozták ki azoknak a tantárgyaknak és atomenergetikai képzési programoknak a tartalmát, amelyek az NTI-t nemcsak a hazai, de a nemzetközi nukleáris szakmában is vonzóvá tették. 1990-től egyetemi tanár, 1990-98 között a Természet- és Társadalomtudományi Kar alapító dékánja volt. Nevéhez fűződik – többek között – a BME Matematika Intézet megszervezése és az 1990-ben induló mérnök-fizikus képzés nukleáris moduljának előkészítése. A Paksi Atomerőmű építése alatt és indulása után kiváló szakmai kapcsolat alakult ki az atomerőmű és az NTI között, amelyet elsősorban Csom professzor katalizált.

Szakmai munkásságának középpontjában a fenntartható atomenergetika, a nukleáris üzemanyagciklus, annak zárási lehetőségei, a 4. generációs reaktorok és a jelenleg működő atomerőmű-típusok biztonságos üzemeltetése állt. Ehhez kapcsolódóan írta meg az Atomerőművek üzemtana című tankönyvet, melynek öt kötete jelenhetett meg. Dolgozott a 6. köteten is, de azt betegsége miatt sajnos nem tudta befejezni. Ez az öt kötet világviszonylatban is egyedülálló módon foglalja össze egy atomerőmű biztonságos üzemeltetéséhez szükséges ismereteket. Szakmai tevékenységét 1998-ban Széchenyi-díjjal ismerték el.

Mindannyian, akik olyan szerencsések lehettünk, hogy ismertük őt, tanított bennünket, mentorunk volt, megőrizzük azt a lelkesedést és szellemiséget, amely egészen haláláig elkísérte őt az atomenergia békés célú felhasználásának oktatása és kutatása irányában. Kiemelkedően gazdag életpálya áll Csom professzor mögött, hihetetlen lelkesedés, tehetség, éleslátás, elkötelezettség az atomenergia és a fenntarthatóság iránt, szívós és kitartó munka, nagy precizitás. Sokszoros iskolateremtés. Rengeteg ember gondolkodását formálta, és nagy jelentőségűek a könyvek, melyeket ránk hagyott.

Emlékét, tanításait megőrizzük és gondozzuk tovább azt az ösvényt, amelyet előttünk kitaposott! Nyugodjék békében!

 

Nukleáris Technikai Intézet - HA