2021. július 29.
400 méteres gátfutásban áll rajthoz Koroknai Máté atléta, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar mérnök-informatikus szakos hallgatója.
21 év óta Koroknai Máté az első magyar atléta, aki 400 méteres gátfutásban Magyarországot képviseli az ötkarikás versenyen.
Máté korábban az Egyesült Államokban végzett villamosmérnökként, jelenleg a Műegyetemen folytat mérnök-informatikai tanulmányokat. A fiatal sportoló 2016 és 2019 között komoly Achilles-ín sérüléssel küzdött, emiatt keveset edzhetett, kényszerpihenőket kellett tartania. Fordulópontot jelentett számára a 2020-as év, amikor teljes mértékben felgyógyult lábsérüléséből, és új szemléletet kezdett követni a tréningjei során. Már a 2018-as Európa Bajnokságon jó időt futott, majd 2021-ben, immáron tökéletes fizikai és mentális állapotban állt rajthoz. 2014 és 2015 után újra magyar bajnok lett 2020-ban, majd 2021-ben is, egyéni csúcsát 49.70-es idővel futotta. Kitartó jellemének és szorgalmának eredménye az utolsó pillanatban megszerzett tokiói olimpiai kvóta.
Máté élete első olimpiájára készül ifj. Tomhauser István edző támogatása mellett, akinek a kezei között többek mellett Baji Balázs és Kiss Dániel is nevelkedtek. A neves edző tanítványai eddig összesen 4 olimpián vettek részt, ő maga 3 olimpián volt jelen személyesen. Ebben a versenyszámban Mátéval indul először az ötkarikás játékokon. A fiatal sportoló felkészülését támogatja még nevelőedzője, Giczei Csaba is.
400 méteres gátfutáson legutóbb a 2000-res sydney-i játékokon vett részt magyar versenyző, nők közül még senki nem szerepelt az ötkarikás játékokon ebben a versenyszámban. A sportág férfi száma 1900 óta, míg a női kategória 1984 óta része az olimpiai programnak.
Koroknai Mátéért először 2021. július 30-án, pénteken helyi idő szerint hajnali 2:00 órakor izgulhatunk a selejtezők folyamán.
Az elődöntő időpontja 2021. augusztus 1. (vasárnap) 12:00 óra, a versenyszám döntője 2021. augusztus 3-án, kedden hajnali 2:00 órakor lesz.
Sok sikert kívánunk Koroknai Máténak!
Máté péntek hajnalban állt rajthoz a 400 m-es gátfutás előfutamán, ahol 49.80-as eredménnyel - mindössze egy tizeddel elmaradva egyéni csúcsától - nem került be a 24 legjobb versenyző közé és ezzel búcsúznia kellett az olimpiától. Gratulálunk Máténak a szerepléséhez és további sikereket kívánunk! |
TZS
Fotó: BME Testnevelési Központ FB oldala