Indul az őszi félév a Műegyetemen

Teljeskörű jelenléti oktatással veszi kezdetét a 2021/2022-es tanév őszi féléve.

Közel másfél év után, szeptembertől ismét nyüzsgő élettel telnek meg a BME épületei. A félév indulásával kapcsolatos további részletes tudnivalókat a Tájékoztató tartalmazza. (frissítve: 2021. 08. 18.)

A tanulmányi munka szervezésével, valamint kollégiumi elhelyezéssel összefüggő fontosabb tudnivalók

  1. Kollégiumi lakhatás
  1. A budapesti egyetemek egy része, köztük a BME is, a fenntartóval egyeztetve kollégiumi szálláshelyek biztosításával vesz részt az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) sikeres lebonyolításában. Az egyetemi kollégiumokban zarándokok és szervezők lesznek elszállásolva.
  2. A NEK 2021. szeptember 5-12. között lesz, így a szálláshely biztosítás ezt az időszakot, valamint a kollégiumok átadása, kiürítése, takarítása, előkészítése miatt az ezt megelőző és követő néhány napot öleli fel.
  3. A BME 1650 fő NEK résztvevő számára biztosít szállást.
  4. Az Egyetem a kollégiumokban elsődlegesen az elsőéves, illetve a szociális okból rászoruló, továbbá azon hallgatókat szállásolja el, akik a nyár folyamán kollégiumban laktak és az őszi félévre is sikeresen pályáztak, valamint akik esetében kollégiumi lakhatásuk biztosítása szükséges. A felvételi eljárás az Egyetemi Hallgatói Képviselettel egyetértésben, velük együttműködve kerül kialakításra.
  5. A NEK lezárulta után az ideiglenesen a NEK résztvevők számára átadott kollégiumokba ütemezetten azok költöznek (átköltözés és beköltözés), akik a szokásos pályázati rendben kollégiumi férőhelyet nyertek el. A beköltözés legkorábban szeptember 12. után válik lehetségessé, kivéve, ha az adott kollégiumot az Egyetem korábban visszakapja.
  6. Tekintettel arra, hogy a végleges kollégiumi helyre csak szeptember 12. után kerülnek a kollégisták, a félév eleji beköltözésnél csak a feltétlenül szükséges felszereléseket, eszközöket hozzák magukkal a kollégiumba.

 

  1. A tanulmányi munka szervezése
  1. Az ágazati irányító döntése alapján a félév teljes egészében, minden tanulmányi cselekményre kiterjedően jelenléti oktatási rendben kezdődik, a kurzusokat ennek megfelelően kell meghirdetni. A tanulmányi rendszerbe felvitt, a hibrid vagy távolléti oktatáshoz tartozó kurzusok felvételének lehetőségét ki kell zárni.
  2. A tantárgy- és kurzusfelvétel kezdetéig (2021.08.25. 19:00) az 1. pontban előírt beállítást a karoknak el kell végezni.
  3. Az 1. ponttól eltérően egyes speciális tanulmányi cselekmények (pl. az elsőéves hallgatók ismeretfelmérése [„nulladik zh.”]) távolléti formában is megtarthatók.
  4. Az I. szakaszban írtakra figyelemmel szeptember hónapban a kollégiumokba beköltözni nem tudó felsőbbéves hallgatók (az összes hallgató kevesebb mint 10%-a) számára az oktatást, különösen a személyes jelenlétet igénylő tanulmányi foglalkozásokat – kari hatáskörben – úgy kell megszervezni, hogy a jelenléti formában tanuló hallgatókkal azonos vagy közel azonos értékű oktatási szolgáltatásban részesüljenek (aszinkron formában elérhető kell tenni számukra a tanulmányi foglalkozások anyagát, az önálló tanulást segítő anyagokat kell biztosítani számukra, a személyes jelenlétet igénylő [pl. labor] foglalkozásokat időben elcsúsztatva, októbertől kezdődően kell számukra biztosítani, stb.).

 

  1. Külföldi hallgatókra és tanulmányaikra vonatkozó különös szabályok
  1. Külföldi hallgató akkor léphet Magyarország területére, ha
    1. koronavírus ellen védett és ezt jogszabályban meghatározott módon igazolni tudja;
    2. 72 óránál nem régebbi, az egészségügyi szakmai szabályoknak megfelelő, molekuláris biológiai vizsgálat – SARS-CoV-2 PCR teszt – igazolja, hogy az érintett személy szervezetében a SARS-CoV-2 koronavírus a vizsgálat időpontjában nem volt kimutatható; vagy
    3. méltányossági kérelme alapján a rendőri szerv engedélyezte a beutazást (amennyiben a kérelmező igazolja, hogy a belépés célja a hallgatói vagy a tanulói jogviszony alapján fennálló tanulmányi vagy vizsgakötelezettség teljesítése, ha ezt az oktatási intézmény által kiállított igazolás tanúsítja).
  2. A külföldi hallgatók esetében is ajánlott az oltás megléte, ezért az Egyetem a külföldi hallgatók külön tájékoztatásáról gondoskodik.
  3. A külföldi hallgatók az oktatásban jelenléti formában vesznek részt.
  4. Amennyiben a külföldi hallgató nem tud a jelenléti oktatási formában részt venni, úgy számára – figyelemmel a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 80. § (2a) bekezdésében foglaltakra – az oktatást aszinkron távolléti oktatási formában kell biztosítani.