2021. szeptember 22.
Rendhagyó tanévkezdő fizikaórával, látványos kísérletekkel és egy ősbemutatóval indította az őszi szemesztert Härtlein Károly mesteroktató.
A Műegyetem Fizika Intézetében tartotta az idei tanév első bemutatóját és kísérleti foglalkozását Härtlein Károly mesteroktató. A BME Természettudományi Kar (TTK) 2017 óta szervezi meg a „Tanévkezdő, gatyábarázó fizikaóra” kezdeményezést, amelyre idén a vírushelyzet miatti fokozott elővigyázatosságból korlátozott létszámban vehettek részt a természettudományok iránt érdeklődő középiskolások és tanáraik, valamint a BME TTK Science Camp tábor résztvevői.
Härtlein Károly egy különlegességgel készült az ősz első előadására: régóta dédelgetett álmát valóra váltva először mutatta be egy szemléletes kísérlet során az ún. Coriolis-effektust. A fizikai jelenség a Föld felszínéhez képest egyenes úton haladó tárgyak (például repülőgépek) látszólagos elhajlására utal, és olyan tudományterületeken veszik hasznát, mint az asztrofizika, a csillagok dinamikája, a napfoltok forgásiránya, a meteorológiában a szelek, míg az oceanográfiában a tengeráramlatok forgási irányának meghatározásában. A Coriolis-erőnek nagy jelentősége van a ballisztikában (lövedékek pályáját befolyásolja), továbbá az űrhajók felbocsátásakor is.
A fiataloknak szóló interaktív bemutatón a műegyetemi mesteroktató a kinematika területéről az egyenes vonalú egyenletes és egyenletesen változó mozgásokat Mikola-csővel, Galilei-lejtővel és légpárnás sínnel illusztrálta. Az áramló közegeket a Bernoulli-effektussal szemléltette, míg az állóhullámokat szívószálból készült dudával, házilag előállított szurkolói kürttel és ún. éneklő pálcával (állóhullám pálca). Kedvelt kísérleti példákat is láthattak a résztvevők: a forgó mozgások közül a perdületmegmaradás szemléltetésére forgózsámolyt, kézi súlyzókat, biciklikereket, pörgettyűt használt, és tányérokat is „táncoltatott”. A látványos előadás motivációs kísérletekkel zárult: Härtlein Károly tűztornádót idézett elő, leégette a kapcsos útifű spóráját és fizikus módra durrantott léggömböt is az ifjak megdöbbentésére.
„20 hónap ’távollétet’ követően már nagyon vártam az alkalmat, hogy végre személyesen is találkozhassak a fiatal közönségemmel. A személyes jelenlétnek mindig megvan az a varázsa, amelyet az online tér nem pótolhat. A kísérletekkel együtt járó fény- és hanghatásokat, a felhasznált kémiai anyagok illatát, szagát a képernyők nem adják át. Sokkal élménydúsabb és megdöbbentőbb hatást vált ki egy személyesen is átélt fizikaóra, így különösen örülök, hogy a körülmények lehetővé tették a jelenléti előadást” – árulta el Härtlein Károly, aki a félév folyamán még több interaktív bemutatóval is készül a természettudományok iránt nyitott és érdeklődő közönsége számára.
Härtlein Károly előadása visszanézhető a mesteroktató YouTube-csatornáján.
TZS-HA