2021. október 01.
2021. október 18-ig nyújthatják be pályázatukat a különböző karok diákjaiból álló csapatok. Október 5-én helyszínbejáráson vehetnek részt az érdeklődők.
„A bme wow pályázatra valamennyi kar hallgatóinak ötleteit várjuk, nemcsak a tér, hanem a látogatói élmény megteremtéséhez” – emelte ki Máthé Dóra építész, a Műegyetemi Látogatóközpont megtervezésére benyújtott pályaműveket bíráló bizottság titkára a felhívást népszerűsítő kisfilmben. A titkár, valamint Vasáros Zsolt tanszékvezető egyetemi tanár (BME Építészmérnöki Kar), a Bírálóbizottság elnöke, valamint Alföldi György, a BME Építészmérnöki Kar dékánja e kisfilmmel hívja fel a figyelmet az egyedülálló tervezési lehetőségre, egyúttal motiválja a jelentkezőket elgondolásaik kidolgozására.
A Műegyetem idén szeptemberben indította 240. tanévét: a kerek évforduló alkalmából az intézmény számos programot szervez. A hallgatók aktív részvételére számítanak a Műegyetemi Látogatóközpont megtervezésére kiírt pályázaton. A felhívás egyik feltétele, hogy a minimum három főből álló hallgatói csapatok legalább két különböző műegyetemi karról érkezzenek. A tervezett látogatóközpont célja, hogy egyszerre kiállítótér, találkozópont, a BME kiemelkedő alkotásainak és személyiségeinek bemutatóhelye legyen, ahol különböző korosztályok és közösségek tájékozódhatnak az egyetemről, és ízelítőt kaphatnak a műegyetemi hangulatból, a múlt, a jelen értékeiből, a jövő vízióiból. A pályázati induláshoz az ingyenes regisztrációra 2021. október 15-ig van lehetőség. A pályaművek benyújtási határideje 2021. október 18. 12 óra. A pályázat eredményét 2021. október 29-én hirdeti ki a bírálóbizottság. A részletes pályázati feltételek itt tekinthetők meg. |
A Látogatóközpont a K épület aulája mögötti területen, a jelenlegi 3-4-5-ös termek helyén valósul meg, ám Vasáros Zsolt kérte, bátran szárnyaljon a fiatalok fantáziája: „a pályázat túllép e néhány terem falain. Kifejezetten javasoljuk, hogy a pályázók foglalkozzanak az aula egészével és a közlekedőterületekkel egyaránt!”
A Bírálóbizottság elnöke javasolta a pályázóknak a már máshol megvalósult múzeumok, látogatóközpontok tanulmányozását is: kiváló példákat lehet találni arra, hogy a kortárs építészet, a csúcstechnika remekül harmonizál a történeti terekkel. Kiemelte azt is, a pályázat nagyszerű lehetőséget nyújt a karok közötti új típusú együttműködések létrejöttére is.
„A tér kialakításáról az építész, az építőmérnök és a terméktervező hallgatóknak valószínűleg határozottabb elképzelésük lesz, azonban a látogatói élmény komplexitása miatt akár a kommunikációt vagy programozást tanuló diákok fejéből pattanhatnak ki a legjobb ötletek” – erősítette meg Máthé Dóra, a zsűri titkára.
„Fontos, hogy az egyetem közösségének tagjai egymásra leljenek, találjanak egy pontot, ahol mindenki otthon érzi magát, egyben büszkeséget jelentsen az itt élőknek és a jövőbe mutasson” – fogalmazta meg gondolatait a Látogatóközpontról Alföldi György dékán.
A Látogatóközpont szimbolikus alapkőletétele a jubileumi tanévnyitón történt a vendégkönyv megnyitásával. A könyv első bejegyzője Habsburg György főherceg, nagykövet, a Műegyetem díszpolgára volt: a kisfilmet erről itt tekinthetik meg.
HA-TZS
Fotó: BME Kármán Stúdió