100 éves a Műegyetemi Sportrepülő Egyesület

Koszorúzással egybekötött megemlékezésen ünnepelték a Műegyetemi Sportrepülő Egyesület évszázados jubileumát a Közlekedésmérnöki és járműmérnöki Kar közreműködésével.

A Műegyetemi Sportrepülő Egyesület (MSE)  alapításának 100. évfordulója alkalmából a BME K épületének déli kapujánál található emléktáblánál helyezték el koszorúikat az egyesület tagjai. A Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kart (KJK) Mándoki Péter dékánhelyettes, valamint Simongáti Győző, a Repüléstudományi és Hajózási Tanszék tanszékvezető-helyettes egyetemi docense képviselte a jeles eseményen.

A megemlékezés kezdetén Mándoki Péter dékánhelyettes házigazdaként köszöntötte az egybegyűlteket. „Ez az év a jubileumok éve, hiszen nemcsak az egyesület életében kiemelkedő évfordulót ünneplünk, de egyúttal a Műegyetem alapításának 240., a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar alapításának 70. évfordulóját is. A BME életében mindig fontos szerepet töltöttek be a hallgatókból, oktatókból álló önszerveződő csoportok, akik szakmájukat, hivatásukat szenvedéllyel művelték, akik teljesítményükkel, eredményeikkel öregbítették az intézmény hírnevét.” A dékánhelyettes elismerően beszélt az egyesület tradícióit ápoló tagokról: „Hagyományaink, elődeink örökségének erősítése, és munkájuk folytatása fontos feladatunk. Köszönöm önöknek, hogy tovább ápolják ezt az örökséget, és szívügyüknek érzik a Műegyetemi Sportrepülő Egyesület működtetését, a sportrepülői hagyományok életben tartását!”

A Műegyetemi Sportrepülő Egyesület képviseletében elsőként Czitán Dániel, az egyesület vezetője mondott beszédet, amelyben felidézte az alapítás történetét, az alapító tagok elismerésre méltó munkáját és eredményeit. Beszámolt az egyesület gazdag, eredményekkel teli történetéről és az utóbbi évtizedek eseményeiről: „Az egyesület számos kiváló (gyémánt-, arany- és ezüstkoszorús) vitorlázópilótát nevelt ki, akik közül többen versenyszerűen űzik a repülést, megannyi nemzeti bajnokság ifjúsági és felnőtt résztvevőiként indultak MSE színekben, és szereztek dicsőséget a klubnak. A 2000-es években, a polgári repülés fellendülésével egyidejűleg, sok MSE gyökerű pilótánk választotta hivatásául a repülést. Sokan máig a légiközlekedés fontos résztvevői, illetve a magyar légierő pilótái lettek.”

Czitán Dániel köszöntő szavai után Fekecs Gábor, a Műegyetem egykori hajómérnök hallgatója, aki még diák korában csatlakozott az egyesülethez, a repülés iránt érzett szenvedély szépségét osztotta meg a hallgatósággal.

Az ünnepi megemlékezés zárásaként az egyesület tagjai elhelyezték koszorúikat a Központi épület déli kapujánál található emléktáblánál.

 

Készült a BME KJK kari honlapján megjelent beszámoló alapján.

 

TZS

Fotók forrása: BME KJK