2021. november 22.
A hallgatói és oktatói kiválóság alapján ismét országosan második helyezett a Műegyetem az összetett képzési rangsorban.
Az oktatók kiválósága terültén 2 helyet is javított az intézmény a 2020-as 7. helyezést követően idén az 5. lett a listán a BME. A hallgatók kiválósága tekintetében a legfrissebb rangsorban a Műegyetem a harmadik helyen szerepel. A BME diákjainak erősségét jelzi, hogy a műszaki képzésterület hallgatói kiválóság alapján készült rangsorában az első öt helyen BME-s karok állnak.
„A Műegyetemre Magyarország legjobb diákjai jönnek, ezt bizonyítják az elmúlt évek HVG-rangsorai is” hangsúlyozta Czigány Tibor, a Műegyetem rektora a HVG Diplomának adott interjúban. Hozzátette: „Mi olyan diákokat képzünk, akik tíz-húsz év múlva is alkalmasak az új problémák megoldására.”
A Műegyetem felfelé menetelése évek óta megfigyelhető: míg a 2018-ban megjelent rangsorban 6., 2019-ben 4., 2020-ban 3., addig a 2021-ben közöltben és idén is a 2. helyen végzett. Tavaly a HVG felmérésének történetében minden addiginál kedvezőbb pozíciót szerzett a BME az intézmények összesített listáján, amelyet idén is megőrzött.
Élen a műszaki alapszakok rangsoraiban
A műszaki képzési területen belül négy alapszak esetében külön intézményi rangsort állított fel a HVG. Ezek mindegyikét a BME képzései vezetik.
Építészmérnöki alapszakos rangsor |
BME ÉPK |
1. |
Gépészmérnöki alapszakos rangsor |
BME GPK |
1. |
Mechatronikai mérnöki alapszakos rangsor |
BME GPK |
1. |
Villamosmérnöki alapszakos rangsor |
BME VIK |
1. |
Az elsőhelyes jelentkezők száma, a felvételt nyertek pontátlaga, a nyelvvizsgával felvettek aránya és a középiskolai tanulmányi versenyen helyezést elérők száma alapján listázták a szakokat.
Vezető helyen a képzésterületi rangsorokban
A képzésterületi rangsorokban is élen szerepelnek a BME képzései. A műszaki területen a hallgatók kiválóságában élen jár az Építészmérnöki Kar, közvetlen mögötte második helyen szerepel a Gépészmérnöki Kar, 3. helyen pedig a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar áll. A Villamosmérnöki és Informatikai Kar és a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar is előkelő helyen szerepel a 4. és az 5. helyen.
Képzésterületi rangsorok |
Hallgatók kiválósága |
Oktatók kiválósága |
Gazdaságtudományi |
|
|
GTK |
4. |
13. |
Informatikai |
|
|
VIK |
2. |
4. |
Műszaki |
|
|
ÉPK |
1. |
11. |
GPK |
2. |
7. |
VBK |
3. |
10. |
VIK |
4. |
4. |
KJK |
5. |
18. |
ÉMK |
7. |
3. |
GTK |
12. |
13. |
Társadalomtudományi |
|
|
GTK |
3. |
- |
Természettudományi |
|
|
TTK |
2. |
4. |
A BME a vizsgált karok összesített rangsorában
Az összesített képzési rangsorban a 148 helyezettből a Műegyetem minden kara az első 60 helyezett között szerepel, 6 kar is benne van az első 20-ban.
A Gépészmérnöki Kar megőrizte a tavalyi 6. helyezését, a Természettudományi Kar pedig 3 helyet javítva a 13. helyen áll. Jelentős az előrelépés az Építészmérnöki Kar esetében, a tavalyihoz képest 7 helyezést javítva, idén a 18. helyre került a rangsorban. A Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar 3 helyezést javítva most a 33., a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar 5 helyet lépve előre az 54. a rangsorban. A Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar (17.), a Villamosmérnöki és Informatikai Kar (13.) és az Építőmérnöki Kar (20.) továbbra is az előkelő első 20 között szerepel.
A HVG Diploma 2022 kiadványában közölt összesített és intézményi kari rangsor összeállításánál figyelembe veszik egyebek mellett az elsőhelyes jelentkezők számát (BME: 4358 fő), a felvételt nyertek pontátlagát (BME: 420), a nyelvvizsgával felvettek arányát (BME: 90,31%), a középiskolai tanulmányi versenyen helyezést elérőket (BME: 84 fő), a tudományos fokozattal rendelkező oktatók számát, az egy (tudományos fokozattal rendelkező) oktatóra jutó hallgatók arányát, valamint az MTA-fokozattal rendelkező tanárok számát. Az összeállítás a hazai alap- és osztatlan képzési szakok rangsorának, a felsőoktatás aktuális állapotának alapján, az Oktatási Hivatal (OH) adatainak felhasználásával készül, bemutatva a jelenlegi felvételi követelményeket és képzésjellemzőket egyaránt. |
(az adatok forrása: HVG Diploma 2022)
Rektori Kabinet Kommunikációs Csoport