2021. december 07.
Idén sem maradhatott el az interaktív és látványos kísérletekkel tarkított évzáró fizikai bemutató a BME TTK mesteroktatójának formabontó előadásában.
„Lassan már másfél évtizede, hogy nálam ajándék és édesség mellett tudást is ’hoz’ a Mikulás az ifjaknak. Újból olyan kísérletek tárházát vettem elő, amellyel a hagyományos általános és középiskolai képzésben hiánypótlónak számító bemutatót tartottam a természettudományok és fizikai jelenségek iránt érdeklődő diákoknak, tanáraiknak és szüleiknek” – fogalmazott Härtlein Károly, a BME Természettudományi Kar (BME TTK) Fizikai Intézet mesteroktatója, aki az immáron 2007 óta hagyománnyá vált „Mikulás fizika” keretében látványos kísérletekkel jelentkezett évzáró bemutatóján.
A járványhelyzetre tekintettel a „Mikulás fizika 2021” előadást felvételről követhették az érdeklődők Härtlein Károly YouTube-csatornáján. A premier után néhány órával már csaknem másfél ezer látogató tekintette meg a közel másfél órás videofelvételt, amelyet a BME TTK Fizikai Intézet F29-es előadójában rögzített a Budavári Schönherz Stúdió (BSS).
„A repertoárban bemutatott kísérleteken a nézők megismerhetik a legtöbb, általános iskolában tanult fizikai jelenséget, miközben magyarázatot adok azok hátterére és kifejtem a megértésükhöz szükséges elméletet. A tudásanyagot már rögtön a gyakorlattal összekötve mélyíthetik ismereteiket a nézők” – fejtette ki Härtlein Károly, aki már több évtizedes pedagógiai és előadói tapasztalattal rendelkezik a fiatal generáció érdeklődéséről. Ahogy fogalmazott, az évzáró bemutató mindig egyfajta „kívánságműsor”, amikor az előadásába mindig a gyermekek által leginkább kedvelt kísérleteket csempészi be.
Idén sem maradhattak el egyebek mellett a cseppfolyós nitrogénnel végzett bemutatók (pl. lufizsugorítás, dugókilövés), palackba zárt felhő kísérlet, tűztornádó és egyéb játék a tűzzel, lufipukkasztás lézernyalábbal, az elektromágneses tér változása mikrohullámú sütőben, főtt tojás felderítés, elektrosztatikus konfettiszórás, az elektrosztatika „fenegyereke”, a Van de Graaff generátor, a Wimshurst-féle elektrosztatikai influenciagép és például az általa keltett elektromos szél sem. A több mint 100 éve megalkotott hullámtani demonstrációs Rubens-csővel a hang nyomásváltozással egybekötött terjedését mutatta be a TTK mesteroktatója: előbb egy Mozart-darab, majd Presser Gábor zenéjére csaptak fel ritmusra a gázlángnyelvek az előadás fináléjában.
„Két lelkes kisgyermek segítségével végeztem el a kísérleteket, amelyet egyfajta mintaként is szánok a szülőknek, nagyszülőknek. Bízom benne, hogy a diákok csillogó szeme is egy újabb motiváció és megerősítés abban, hogy a gyermeki lélek kíváncsi, értő és szomjazik az információkra, az érdekességekre, érdekli, hogyan működik a körülöttünk lévő világ. Az iskolán és a pedagógusokon kívül az ismeretek átadásában és az életre való felkészítésben óriási szerepe van a szülőknek. A családon belüli kapcsolatokat is erősíti, ha szülő együtt fedezi fel a világot csemetéjével. Ebben is próbáltam inspirációt adni. Remélem, hogy minél többeknek sikerült” – zárta gondolatait Härtlein Károly, akivel legközelebb várhatóan január végén, a BME TTK Fizikai Intézete Tehetséggondozó mérési szakkörének elsősorban középiskolásoknak szóló „Kísérletek, amelyeket látni kell!” című előadása alkalmával találkozhat a közönség. (További részletek a programról ezen a linken olvashatók.)
TZS-HA
Képek forrása: Härtlein Károly bemutatójának pillanatképei