A legmodernebb technológia segíti a logisztikai oktatást és kutatást a Műegyetemen

Logisztikai nagylabor csarnokot avattak a BME KJK Anyagmozgatási és Logisztikai Rendszerek Tanszékén.

„Több éves tervezési és kivitelezési munka eredménye a most átadott csarnok, amely nemcsak a tanszéki kutatásokat segíti, de a hallgatók oktatásában is jelentős szerepet fog betölteni. Ezt a csarnokot 1971-ben adták át, a szalag bizonyítékként a falon látható egy képkeretben, és ha a pandémia nem jön közbe, akkor pontosan 50 év telhetett volna el az új szalag átvágásáig. Egy évet késtünk, de ezt nem bánjuk, mivel az eredmény önmagáért beszél.” – hangsúlyozta a megújult labort avató köszöntésében Bóna Krisztián, KJK Anyagmozgatási és Logisztikai Rendszerek Tanszék (ALRT) vezetője.

Dr. Varga István dékán, Dr. Bóna Krisztián tanszékvezető

Az ünnepélyes megnyitót 2022. február 24-én, a Műegyetem L épületében tartották. A rendezvényen a tanszék és a kar munkatársai mellett az SSI Schäfer, a Linde és a Nokia képviselői is részt vettek és bemutatták azokat a berendezéseket, gépeket, és rendszereket, amelyeket a tanszékkel való együttműködés keretében bocsájtottak az oktatók és a hallgatók rendelkezésére.

 

További részletekről a BME KJK  honlapján  olvashatnak.

 

BME-KJK – HA

Fotó: BME KJK