„Önök között lehetnek a jövő olimpikonjai”

Idén 51 hallgató részesült tanulmányi és sporteredményei alapján a BME „Jó tanuló, jó sportoló” ösztöndíjban.

A Műegyetem Tanácstermében díjazták azokat a BME-s fiatalokat, akik jó tanulmányi eredményeik mellett kiemelkedően teljesítettek valamely sportágban. A BME nagy hagyományokra visszatekintő programjában azokat a hallgatókat tüntetik ki, akiknek ösztöndíjindexe az egyetemen töltött legutóbbi két félévben legalább 3,00. Emellett az alábbi sportkategóriák legalább egyikében eredményesen szerepelnek: olimpia és világbajnokság; Európa-bajnokság, világkupa, UNIVERSIADE; korosztályos világ- és Európa-bajnokság; magyar bajnokság, nemzetközi verseny; MEFOB, korosztályos országos bajnokság; országos és regionális verseny, Universitas és egyéb megmérettetések. A nem olimpiai sportágakban elért eredmények 60%-os pontértékkel vehetők figyelembe. Az elbírálás során az ösztöndíjindexek átlagát és az adott évben elért legjobb sporteredményt is súlyozzák, a sportágak besorolásánál pedig a Magyar Olimpiai Bizottság állásfoglalása az irányadó.

Az eseményen elsőként Kincses Gábor, a BME Testnevelési Központ igazgatója köszöntötte a díjkiosztón megjelenteket, a díszvendégeket, a karokat képviselő dékánokat és dékánhelyetteseket, majd felkérte Czigány Tibort, a Műegyetem rektorát, hogy nyissa meg hivatalosan is a rendezvényt.

Czigány Tibor beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy „a Műegyetem nem csak szellemi tudástőkéjével járul hozzá a nemzetgazdaság fejlődéséhez, hanem olyan kiemelkedő sportolók kötődnek az intézményhez, mint Hajós Alfréd és az intézmény közel húsz olimpikonja (Olimpikonok | Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (bme.hu). Tehát minden esély meg van arra, hogy a mostani rendezvényen résztvevő ’Jó tanuló jó sportoló’ ösztöndíj díjazottjai is egyszer majd az olimpiai dobogó legfelső fokán álljanak”.

Üdvözölte az idei tanév aktívan és eredményesen sportoló hallgatóit Szili Ákos, az Egyetemi Hallgatói Képviselet (EHK) elnöke is. A díjazottak képviseletében Garát-Gasparics Fanni (vegyészmérnök MSc, BME VBK) jégkorongozó mondott köszönetet az intézményi pályázat adta lehetőségekért.

A köszöntők után Kincses Gábor felkérte Hellner Szelinát, a BME Testnevelési Központ igazgatóhelyettesét az eredmények ismertetésére.

Az Építőmérnöki Kar (BME ÉMK) képviseletében Mahler András dékánhelyettes, a Gépészmérnöki Kar (BME GPK) vezetésétől Orbulov Imre dékán, Építészmérnöki Kar (BME ÉPK) részéről Alföldi György dékán, a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar (BME VBK) képviseletében Hornyánszky Gábor dékánhelyettes, a Villamosmérnöki és Informatikai Kar (BME VIK) részéről Sujbert László dékánhelyettes, a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar (BME KJK) vezetésétől Varga István dékán, a Természettudományi Kar (BME TTK) részéről Prok István dékánhelyettes, míg a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar (BME GTK) képviseletében Bethlendi András dékánhelyettes ismerte el a karok hallgatóinak teljesítményét.

 

Kiemelkedő műegyetemi hallgatói sportteljesítmények

 

A Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokságon (MEFOB) kiemelkedően szereplő fiatalok:

 

BME Építőmérnöki Kar

Kanti Anna

atlétika, maraton

Petresevics Fanni

erőemelés

Balatoni Bence

birkózás

Hips Norbert

sakk

Bús Dániel Sándor

sakk

Ajide Dániel

atlétika

Gergely Luca

vívás

 

BME Gépészmérnöki Kar

Juhász Anna Csilla

súlyemelés, erőemelés

Birtalan Áron

tízevezés

Csepel Zsófia

tízevezés

Dobai Tamás

tízevezés

Kálmán Dávid

tízevezés

Rompos Botond

tízevezés

Porgányi Márk

tájfutás

Babanics Gergely

vívás

Nagy Bence Balázs

vívás

 

BME Építészmérnöki Kar

Kálmán Erik

tájfutás

Kiss Bogdán Lemuel

vívás

 

BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar

Kadlicskó Gréta

tollaslabda

Buzsi Ádám

birkózás

John Tamás

sakk

Záhonyi Petra

vívás

Flumbort Sára

vívás

Szabó Edina

vívás

 

BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar

Szalmási Dániel

atlétika, maraton

Schauermann Barnabás

tájfutás

Kelkó Balázs

sportlövészet

 

BME Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar

Krémer Eszter

evezés

Ozsváth Máté

tízevezés

Polivka Bálint

tízevezés

Szabó Orsolya Adél

úszás

Tóth Botond

judo

Nagybányai-Nagy Anna

sportlövészet

Kurtán Zsombor

judo

Zsolnai Luca

vívás

 

A BME „Jó tanuló, jó sportoló” pályázat győztesei sorrendben:

Helyezés

Név

Kar

Sportág

1.

Wermeser Zsombor András

BME GPK

Kerékpár (Pálya)

2.

Garát-Gasparics Fanni

BME VBK

Jégkorong

3.

Korpádi Tamás

BME GTK

Kick-box

4.

Czipó Marcell

BME GPK

Evezés

4.

Dobai Tamás

BME GPK

Atlétika

6.

Bridge Henry Egon

BME VBK

Evezés

7.

Mantuano Eszter

BME ÉPK

Atlétika

8.

Rokonay Szonja

BME VBK

Atlétika

9.

Csepel Zsófia Luca

BME GPK

Evezés

10.

Gyenes Donát

BME GTK

Atlétika

11.

Istenes Márton

BME VIK

Kajak-Kenu (Síkvízi)

12.

Bartha Lilla

BME VBK

Atlétika

13.

Mészáros Bálint

BME VIK

Evezés

14.

Ilosvay Viktória Brigitta

BME VIK

Fitness

15.

Ruzsa Kata

BME GPK

Atlétika

16.

Divin Judit

BME GPK

Tájfutás

17.

Fekete Gábor

BME VIK

Atlétika

18.

Nagy Bence Balázs

BME GPK

Vívás

19.

Divin Péter

BME KJK

Tájfutás

20.

Zsolnai Luca

BME GTK

Vívás

21.

Gasparics Kata

BME VBK

Vízilabda

22.

Kosztrub Tamás

BME GPK

Evezés

23.

Fekete Sámuel

BME VIK

Tájfutás

24.

Czéczei Flóra Anna

BME GTK

Kerékpár (Országúti)

25.

Fejes Emese Viktória

BME GTK

Szinkronkorcsolya

25.

Klekner Hanga Csenge

BME GTK

Atlétika

27.

Rozmaring Flóra Mária

BME VIK

Evezés

28.

Matos Dániel

BM ÉPK

Atlétika

29.

Nagybányai-Nagy Anna

BME GTK

Sportlövészet

29.

Halmai Mónika

BME VBK

Kézilabda

31.

Borhy Levente

BME GPK

Kézilabda

32.

Felber Balázs Máté

BME GPK

Atlétika

33.

Molnár Zita Krisztina

BME ÉPK

Karate

33.

Kállai Balázs Zsolt

BME VBK

Atlétika

33.

Zovits Dóra

BME GTK

Kosárlabda

36.

Bényi Luca Pálma

BME GTK

Kézilabda

36.

Lovistyék Bálint Bence

BME ÉMK

Atlétika

38.

Szabó Rebeka Antónia

BME GTK

Cheerleading

39.

Kocsik Nóra

BME KJK

Sífutás

40.

Molnár András Barnabás

BME GPK

Atlétika

41.

Fábián Csenge Zita

BME VIK

Karate

42.

Kadlicskó Gréta

BME VBK

Tollaslabda

42.

Papp Violetta

BME GTK

Tollaslabda

44.

Pollák Árpád

BME GTK

Kosárlabda

45.

Mészáros Viktor Ixion

BME VIK

Triatlon

45.

Batizi Benedek

BME VBK

Vízilabda

47.

Bea Bence

BME GTK

Kosárlabda

48.

Pisák Flóra Magdolna

BM GTK

Röplabda

49.

Zacher Noémi

BME GPK

Tájfutás

49.

Jimoh Dániel Adenike

BME GPK

Futsal

51.

Somogyi Gergő

BME GPK

Futsal

 

 

Rektori Kabinet Kommunikációs Csoport – TZS

Fotók forrása: Rektori Kabinet Kommunikác