A hazai atomenergetika és erőművi irányítástechnika meghatározó szereplőjeként részesült Gábor Dénes Életmű Díjban a BME címzetes egyetemi tanára.

„Meglepődve fogadtam az értesítést arról, hogy nem csak egy adott szakmai munka, hanem egy hosszú életpálya átfogó eredményeit is méltányolják a pályatársak, még aktív szakmabeliek ezzel a rangos elismeréssel” – vallotta a bme.hu-nak adott interjúban Petz Ernő gépészmérnök, a BME címzetes egyetemi tanára és a Paksi Atomerőmű Rt. nyugdíjas vezérigazgatója, aki az energetika, az atomenergetika alkalmazásával összefüggő innovatív tevékenységéért, a nukleáris erőművi irányítástechnika és rendszertechnika gyakorlati alkalmazásai területén folytatott kutatásaiért, valamint a hazai energetika csaknem minden területét lefedő oktatási és közéleti tevékenységéért részesült Gábor Dénes Életmű Díjban.

Petz Ernő több generációs sváb családból származik, ám első generációs értelmiségiként a Műegyetemen szerezte meg hőerőgépész diplomáját, pályafutása is alma materében kezdődött: egykori oktatója, Lévai András professzor meghívására 1979-ig a Hőerőművek Tanszék tanársegédje, majd adjunktusa volt. Érdeklődése még hallgatóként az energetika irányába fordult, oktatóként két önálló tárgy tematikáját és jegyzetét dolgozta ki, és oktatta is ezeket a kurzusokat. Szakmérnöki tanfolyamok keretében a szabályozástechnika, a folyamatszabályozás, a rendszertechnika témakörébe tartozó tárgyakat oktatott az érdeklődőknek. A tanítás mellett tudományos feladatokat is végzett: többek között működő kiserőművet, szabályozástechnikai labort épített, és az egyetem akkor felszabadult kazánházában belefogott egy nagy erőművi laboratórium felépítésébe is. A Gépészmérnöki Kar már akkor gazdag folyóirat tárlattal, így kurrens szakmai háttéranyaggal rendelkezett. Német tudásának köszönhetően Petz Ernő az idegen nyelvű szakirodalom alapján fejlesztette sokoldalúan tudását. Önszorgalomból elkészítette a tanszék könyvtárának bibliográfiáját: a meglévő szakmai kötetek és folyóiratok tartalmát összesítette, kivonatolta, később pedig az oktatás során is hasznát vette e katalógusnak.

Szívesen emlékszik vissza azokra a főként nyári időszakokra, amelyeket a kelenföldi erőműben töltött szakmai gyakorlaton: egy turbinaszabályozásokról megjelent, illusztrációban gazdag írás keltette fel a téma iránti érdeklődését, majd helyben, a turbinagépészekkel együttműködve a gyakorlatban is megismerte, megtapasztalta a szakmai folyóiratban leírtakat. Az itt szerzett ipari tapasztalatok sarkallták arra, hogy a hőerőművek irányítástechnikája irányába folytassa karrierjét. Többek között gőzkazánok, gőzturbinák átmeneti folyamatainak modellezésével foglalkozott kezdeti kutatásaiban. Lehetőséget kapott külföldi tapasztalatszerzésre: 1971-1972-ben Stuttgartban vendégkutatóként digitális modellezési feladatokat végzett, itt ugyanis a BME-n lehetséges heti egy futtatási lehetőséghez képest napi 3 programfuttatást garantáltak a német intézmény számítógépein.

Két Műegyetemen töltött évtized után a Paksi Atomerőmű műszaki fejlesztési osztályvezetőjévé nevezték ki, amely egy sokágú és sokféle együttműködést igénylő feladatnak bizonyult. Pakson többek között új villamos kapcsoló berendezések megtervezése, nukleáris tisztaságú műgyanták fejlesztése, telepített diagnosztikai eszközök megépítése, oktató- és szimulátorközpont létrehozása, valamint a 3. és 4. blokkoknál magyar számítógépes folyamatellenőrző rendszer kialakítása fűződik a nevéhez.

1984-től a Magyar Villamos Művek (MVM) munkatársa, műszaki-gazdasági tanácsadója, osztályvezetője, majd főmérnöke lett, ahol egyebek mellett egy új üzemviteli osztály szervezését bízták rá. 1989-ben újra visszatért alma materébe: a Nukleáris Technika Intézetnél az egyetemi tanreaktor gazdája lett immáron egyetemi docensként. A rendszerváltás után 1991 és 1994 között három évig ő töltötte be a Paksi Atomerőmű Rt-ben az óriási felelősséggel járó vezérigazgatói posztot. Ezen időszakban számos nagy jelentőségű projektet indított el az erőműben, úgy, mint új szervezetet hozott létre, több biztonságnövelő intézkedést kezdeményezett, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséggel közösen elindította a karbantartási tréningközpont projektet, megoldást javasolt a kiégett kazetták átmeneti tárolására stb.

Műegyetemi oktatóként és kutatóként Petz Ernő az energetika, a hő- és atomerőművek, az erőművi irányítástechnika és rendszertechnika területén tevékenykedett, projektjeit az iparral szoros együttműködésben végezte. Visszatekintve pályájára úgy érzi, e gyakorlatban szinte azonnal hasznosuló megbízásokban teljesedett ki szakmailag.

Kutatási eredményei közül örömmel elevenítette fel a pályatársával, Hegedűs Ferenccel közös projektjét, amelyben energetikai berendezések modellezésével és szimulációjával foglalkoztak. Közös erővel építettek egy olyan analóg számítógépet, amely alkalmas volt az erőművekben előforduló helyzetek gyors szimulációjára. Fejlesztésüknek köszönhetően az erőművi szabályozási rendszerek optimális beállítási értékeit előre meghatározták a szabályozási körök modellezésével, így az erőművekben már csak finomhangolni kellett ezeket a beállításokat, jelentős időt és energiát megspórolva az üzembentartó számára.

Még ifjú kutatóként sikerült megoldást kidolgoznia az erőművi turbinák hatékony mosására, tisztítására. A megoldandó problémát az okozta, hogy a turbinák lapátjain (az akkor még fejletlen pótvíztermelés miatt) lerakódó só rontotta a turbina hatásfokát, ezért a lerakódott sóréteget rendszeresen, hétvégi leállások alkalmával alacsony turbinafordulatszám mellett, a sók oldásával távolították el. Például az inotai erőműben 6 hetente végeztek ún. turbinamosást. Petz Ernő orosz nyelvű irodalomkutatást követően egy olyan megoldást dolgozott ki, amellyel, leállás nélkül is végrehajtható volt a turbina sótalanítása: javaslata alapján a turbina 25 %-os teljesítményén, csökkentett frissgőz hőmérséklet mellett, az expanzió során keletkező nagysebességű vízcseppek szinte tökéletesen „leborotválják” a sóréteget.

Az életmű díjjal kitüntetett szakember részt vett olyan kutatásban, amelyben a szén fűtőértékét izotóptechnikai eljárással határozták meg; megoldást javasolt a cirkulációs kazánoknál a sarokban lévő csöveknél a kisebb áramlási sebesség, ill. fordított irányú áramlás kijelzésére, valamint nevéhez fűződik a Pécsi Hőerőmű új biotüzelésű blokkja szabályozástechnikai rendszerének tervezése is.

Oktatóként szívesen dolgozott együtt a tudásra nyitott fiatalokkal, szerette maga körül a pezsgő szakmai életet, a szakterülete iránt érdeklődő hallgatókat mindig örömmel és nagy lelkesedéssel támogatta. A mai, leendő mérnökgenerációnak azt javasolta, hogy „éljenek az egyetem adta lehetőségekkel, használják ki azt az időszakot, amikor minden időt arra predesztinálhatnak, hogy a számukra legnagyobb kincsre, a tudásra tegyenek szert. Mert a tudás nemcsak érték, hanem hatalom is egy mérnök kezében. Ne álljanak meg a szűk szakmai ismereteknél, tárják ki a kapukat és nyissanak a nemzetközi szakirodalom és közösség felé, mert itt olyan témákra, esetekre és pályatársakra lelhetnek, amik, és akik akár egy teljesen új utat mutathatnak pályájukon”.

A díjazott műegyetemi oktató-kutató ma már visszavonult nyugdíjasként energiapolitikai, kiemelten a klíma- és energiapolitika kérdéseivel foglalkozik, és a témában idegen nyelven megjelent szakmai írások fordításával és kivonatolásával tölti idejét. Úgy véli, szakmai kötelessége, hogy e területen a társadalom javára fordítsa tudását egy olyan kérdésben, amely még az energetikai szakértőket is megosztja.

TZS – HA

Fotó: Geberle B.