Nemzetközi konferencián mutatkoztak be a digitális újságírás történetét kutatók

A BME GTK látta vendégül az új média történeti aspektusait vizsgáló hazai és külföldi szakembereket saját szervezésű, témájában úttörőnek számító rendezvényén.

„A kommunikációkutatásnak számos olyan területe van, amelyben a Műegyetem – technológiai kompetenciái miatt – hagyományosan erős. A digitális újságírás története egyben a technológia története is: nem véletlen, hogy a témát kutatók első nemzetközi seregszemléjének a BME GTK adott otthont” – hangsúlyozta a bme.hu kérdésére Tófalvy Tamás, a BME Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar (BME GTK) Szociológia és Kommunikáció Tanszék egyetemi docense, a közelmúltban a BME Q épületében megrendezett „Histories of Digital Journalism” című konferencia program egyik szervezője.

A szakember elmondta, a konferencia távolabbi előzménye a 2014-ben kezdődött Magyar Online és Digitális Médiatörténet (MODEM) című kutatási projekt, amelyben Szakadát Istvánnal, a BME GTK Szociológia és Kommunikáció Tanszék egyetemi docensével dolgoznak együtt. A kutatás során – többek között – egy oral history, azaz elbeszélt történelem archívumot is létrehoztak, amely azóta is folyamatosan bővül. Tófalvy Tamás szerkesztésével tavaly „A magyar internet történetei” címmel jelent meg egy szakmai kötet, jelenleg pedig a magyar internet és tartalomszolgáltatás történetét feldolgozó monográfián dolgozik, amelynek egy változata lesz a fiatal egyetemi oktató-kutató habilitációs dolgozata.„A tavaly lezárult Bolyai-ösztöndíjam egyik vállalása egy nemzetközi konferencia megszervezése volt. Kutatásaim kapcsán már találkoztam egy szlovén kolléga, Igor Vobič publikációival, aki a Ljubljanai Egyetem újságírás tanszékének vezetője, és aki szintén a terület történetével is foglalkozik. Személyes ismeretség nélkül, online kerestem meg és nagyon eredményes szakmai kapcsolatot alakítottunk ki: a konferencia tudományos koncepcióját ketten alakítottuk ki. A szlovén kolléga tanszékéről egész küldöttség érkezett az eseményre” – emelte ki Tófalvy Tamás, hozzátéve azt is, ő vendéglátóként a szervezésért felelt, az anyagi források egy részét pedig a BME GTK kari Stratégiai Alap biztosította.

A kutató hangsúlyozta, hogy a digitális újságírás viszonylag új műfaj, Magyarországon harminc évet sem ölel fel fennállása, a kezdetei mégis a régmúltba veszőnek tűnhetnek az olvasók számára. „Ha a digitális média történetére saját élményeinken keresztül tekintünk, érzékelhetjük, mennyire távolinak tűnik az, hogy például egy floppyt bedugunk a gépbe: a mai eszközök már nem is alkalmasak az olvasására. A digitális történelem megélésének ez az egyik sajátossága: egy egészen közelmúltbeli dolog is távolinak tűnhet. A digitális médiáról történeti perspektívában való gondolkodás nagyon friss fordulat a tudományban: tudomásom szerint a digitális újságírásról nem rendeztek még ilyen tárgyú konferenciát, így ebben úttörőek voltunk” – ecsetelte a szakember.

A konferenciára összesen 12 országból jöttek előadók. Az egyik keynote speaker Mark Deuze volt, aki az egyik legjelentősebb, legtöbbet idézett szakember a legkiválóbb kutatóműhelyek egyikéből, az Amszterdami Egyetemről. Témája a digitális újságírók mentális egészségéről folyó diskurzus változása volt. „A nyomtatott újságírásnál a fő stresszfaktor forrása a határidő, a lapzárta volt. Azt gondolhatnánk, hogy a digitális újságírásnál ennek eltűnése lazítja ezt a feszültségforrást. Ezzel szemben a folyamatos határidők állandó nyomást helyeznek az újságíróra és a munka-magánélet határok is elmosódnak” – összegezte az előadás egyik érdekes gondolatát Tófalvy Tamás.

A másik keynote előadó, Laura Ahva a a Tamperei Egyetemről a digitális újságírás fogalmi kereteit vázolta fel. Igor Vobič és munkatársai a digitális jövőképpel kapcsolatos, gyakran indokolatlanul pozitív elvárásokat mutatták be a tudományos szövegek hálózatait elemezve.

A Tófalvy Tamás által vezetett szekció egy-egy ország digitális újságírása történetének fejezeteit vizsgálta: például azt, hogy a brit és a német újságírók hogyan élték meg az új típusú újságírás előretörését. A kanadai előadó a digitális újságírói munka sajátos ellentmondásait villantotta fel: ezt a foglalkozást egyfelől hagyományosan kreatív alkotómunkaként értelmezik, amely a szakmában való kiteljesülést eredményezi, másfelől rengeteg „robotszerű” része van e tevékenységnek, amit a robotújságírás utóbbi időben való előretörése is bizonyít. A szerb kutató a hirdetésbevételeket befolyásoló, kattintásokat mérő algoritmusok és az újságírás kapcsolatrendszerét vizsgálta: egyes országokban kis nyomást gyakorol az olvasottság a szerkesztőkre, máshol nagyot. Tófalvy Tamás arról beszélt, hogyan alakultak a magyarországi tartalomszolgáltatás – mai szempontok szerint akár irracionálisnak ható – üzleti modelljei 1994 és 2000 között.

„Nagyon sikeresnek értékeljük a konferenciát: fontos szakmai kapcsolatokat építettünk nemzetközi partnereinkkel, és nagyszerű előadások hangzottak el. Tervezzük, hogy egy jelentős nyugati kiadónál jelenjen meg egy kötet vagy tematikus folyóiratszám a témában. Emellett folytatni szeretnénk az együttműködést, láthatóan volt érdeklődés erre a speciális területre. Bízunk benne, hogy hagyományteremtő szakmai esemény valósult meg a BME GTK-n” – összegezte Tófalvy Tamás.

 

HA-TZS

Fotó: SPOT Fotókör