Konsztantin Novoszelov Nobel-díjas tudós az Urálban született, Moszkvában diplomázott, Hollandiában volt PhD hallgató, jelenleg a Manchesteri Egyetemen professzora.

Ön a legmagasabb tudományos elismerés egyik legfiatalabb birtokosa, mikor döntötte el, hogy tudományos pályára lép?

Nekem nagyon nagy szerencsém volt a tanáraimmal, nekik köszönhetem, hogy az iskola utolsó három évében már a fizika mellett döntöttem, és amikor eljött a pályaválasztás ideje, szemernyi kétségem sem volt, melyik egyetemre jelentkezzek. Pályaválasztás egyébként mindig nagyon nehéz, különösen igaz ez, ha tudományos pályát választasz.  Tudósnak lenni az egyik legnehezebb dolog, már csak azért is mert nehéz meghatározni pontosan mit is csinál egy tudós. A tudósok egész életünkben a tudóssá válást tanulják, ezért ez egyike a legnehezebb foglalkozásoknak.

Ön az Urálban született közel 2 ezer kilométerre Moszkvától, mégis Moszkvában járt egyetemre…

Igen, a Moszkvai Fizika-Technikai Egyetemet végeztem el. Az egyetemi évek alatt sok mindent kipróbáltam. Egy időre abba is hagytam a tanulmányaimat, és üzlettel foglalkoztam. Bár sok pénzt kerestem, de az üzleti világ nem érdekelt, nem ez volt az én utam. Szerencsére fiatal voltam, és volt időm rájönni erre. Örülök, hogy kipróbáltam magam az üzleti életben, de rájöttem, hogy a tudomány az én világom, ez az, ami érdekel. Amikor valakit felvesznek egy egyetemre még nem jelenti azt, hogy tudományos pályára lép, ez mindössze egy folyamat kezdete.

Czigány Tibor, a Műegyetem rektora tanévnyitó beszédében azt kérte az első éves hallgatóktól, hogy legyenek kíváncsiak, nyitottak és bátrak. Ön egyetért ezeknek a tulajdonságoknak a fontosságával legyen szó egyetemistákról, vagy kutatókról?

Természetesen! Amikor kiválasztom a PhD hallgatóimat, persze fontos a jó tanulmányi eredmény, a kiváló előképzettség, de sokkal fontosabb, hogy lelkesedjenek azért, amivel foglalkoznak. Ne csak az vezesse őket, hogy megkapják a doktori fokozatot, hanem valóban szomjazzák a tudást, legyenek kíváncsiak, igen ezek a tulajdonságok egyaránt fontosok a hallgatók és a kutatók számára is.

Türelem nem szükséges a tudományos munkához?

Persze szükségünk van türelemre. Az élet minden területén érnek csalódások, amiket el kell viselni. A tudományban talán még az átlagnál is gyakrabban érnek minket kudarcok, hiszen rengeteg kísérlet végződik sikertelenül. De azért ezzel a ténnyel nem az első napon ijesztem meg a hallgatóimat.

Mennyire tartja fontosnak és hasznosnak a különböző nemzetiségű kutatók, a különböző egyetemek együttműködését, közös projektjeit?

A tudományos ismeretek létrehozása önmagában összetett, bonyolult folyamat. Sokszor azt sem lehet tudni honnan indult egy ötlet. Nehéz nyomon követni hogyan fejlődött, formálódott az adott pillanatig. A tudományban sok mindent még akkor is közösen hozunk létre, ha ezt néha észre sem vesszük. Folyamatos a kölcsönhatás, legyen szó egy egyetemen belüli, de különböző tudományterületeken dolgozó kutatókról, két szomszédos egyetemről, vagy akár két ország közötti együttműködésről. A közös munka azért is fontos mert ez folyamatosan tágítja a horizontunkat, nem hagyja a tudóst kicsi szobájába zárkózva megsavanyodni. Az együttműködésnek vannak nyilvánvaló előnyei, például a különböző laboratóriumok különböző felszereltséggel rendelkeznek, együttműködve kiegészíthetik egymást, felgyorsíthatják a feladatok megoldását. De van ennél fontosabb előny is. A tudományos eszmecserékben minden összefonódik, ezek a beszélgetések már az egyik legfontosabb pillanatban, egy-egy tudományos feladat meghatározásakor is rendkívül hasznosak. Én a személyes találkozások híve vagyok, sokkal egyszerűbb megbeszélni a dolgokat, jön egy ötlet, egyszerűen kimegyünk és felírjuk a táblára. Az elmúlt két évben a világjárvány miatt, mint mindenkinek, sajnos nekünk is nélkülöznünk kellett ezeket a személyes találkozásokat. Ezért is örülök, hogy most itt lehettem, és személyesen találkozhattam Domokos professzorral.

Hogyan kerültek kapcsolatba, milyen területen dolgoznak együtt Domokos Gáborral?

Régóta tudtam a Gömböcről, a professzorral mintegy 2 éve kerültünk kapcsolatba, az igazi közös munkát most fogjuk elkezdeni. A molekulákból összeálló két dimenziós anyagok, geometriáját kutatjuk közösen.

Mi okozott önnek nagyobb örömet, a grafén felfedezése, vagy a felfedezés elismerése a Nobel-díjjal, vagy egyik sem, hanem maga a kutatási folyamat?

A tudósoknak fontos elismerés a Nobel-díj, ezzel nehéz lenne vitatkozni.  Amikor mi a grafén előállításán dolgoztunk egyáltalán nem gondoltunk arra, hogy adnak, vagy nem adnak érte valamilyen díjat. Őszintén: ez egy nagyon érdekes munka, borzasztóan érdekes kísérletek sora volt számunkra. Nekem ez van az első helyen.

Volt olyan pillanat amikor azt mondták: megcsináltuk?

Nem. Mi nem a grafént kerestük, mert arról tudtuk, hogy lehetetlen vállalkozás. Amikor megkaptuk nagyon meglepődtünk. Azonnal kiderült, hogy ez csak a kezdet, hiszen ennek az anyagnak rengeteg különleges tulajdonsága van, olyanok, amiket nem is értünk. Több mint egy évet dolgoztunk azon, aminek a végén megkaptuk a grafént, és utána megértettük: a valódi munka csak most kezdődik, mert ennek a különleges anyagnak rendkívül sokféle felhasználási területe van.

Nobel-díjasként hogyan tovább? 

Bevallom nem azzal kezdem a napjaimat, hogy a medált nézegetem. Nagyon sok tervem van, részben folytatjuk a munkát a grafénnal, de többségében más tudományos problémákon dolgozom.

KJ

Fotó: Geberle B.