2022. november 25.
A MAFC Kosársulit - az idén szintén jubileumot ünneplő anyaegyesület, a 125 esztendős MAFC berkein belül - a felnőttkosárlabda sikerei hívták életre 1972-ben.
A Gabányi László Sportcsarnokban rendezett ünnepséget a hagyományos BEAC-MAFC Alsós Kupa vezette fel, melynek keretében nagyjából 300 alsó tagozatos kosaras palánta méri össze tudását minden hónapban. A gyerekekhez csatlakoztak a MAFC Kosárlabda Akadémia növendékei, a legkisebbektől kezdve az U20-as korosztályig, és megtöltötték a parkettet. A jövőre tízesztendős MAFC Kosárlabda Akadémián jelenleg mintegy 200 igazolt versenyző kosárlabdázik az utánpótlás-korosztályokban, 18 edző irányítása mellett.
Az ünnepet a MAFC kosárlabda szakosztályának vezetője, Kangyal Gergely nyitotta meg, aki beszédében felelevenítette többek között a Kosársuli alapításának körülményeit, legendás és elismert vezetőit és az elmúlt 50 év legfontosabb sikereit is:
„(…) Talán mondhatjuk, a MAFC legismertebb, legnépszerűbb sportja a kosárlabda, köszönhetően az 50-es, 60-as, 70-es évek legendás csapatának! Nem meglepő, hiszen felnőtt csapatunk hétszeres magyar bajnok, huszonnégyszeres ezüstérmes, valamint ötszörös Kupagyőztes. A középkorúak és idősebbek közül ki ne emlékezne azokra a sokat emlegetett MAFC-Honvéd örökrangadókra, a telt házas elképesztő hangulatú meccsekre a Nemzeti Sportcsarnokban.
Ezt az időszakot azért is nagyon fontos megemlíteni, mert ezek az eredmények és ez a népszerűség inspirálta, hogy létrejöjjön egy MAFC utánpótlás bázis. Így 1972-ben, 50 évvel ezelőtt megalakult a Kosársuli.(…)”
Kiemelte, a Kosársuli legfontosabb feladata, hogy folyamatosan nevelje az utánpótlást a magyar kosárlabdázás számára, és büszke arra, hogy nem „csupán” válogatott és NBI-es játékosokat, hanem játékvezetőket, edzőket, sportvezetőket is adtak a sportágnak, és Horváth Frigyes személyében volt MAFC-os főtitkára is a Szövetségnek.
Az egybegyűlteket Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Országos szövetségének elnöke is köszöntötte, aki arra bíztatta az ifjú sportolókat, hogy tanuljanak és sportoljanak. A fővárosi klubvezetőket pedig arra kérte, tegyék fel újra Budapestet az élvonalbeli férfi kosárlabdázás térképére. Kiemelte, hogy a 2010 óta a TAO rendszer biztosította forrásoknak köszönhetően, ma már közel 100 ezerre tehető az igazolt kosárlabdázók száma Magyarországon.
Az idén 125 esztendős anyaegyesületet, a Műegyetemi Atlétikai és Futball Club-ot (MAFC) az egyesület elnöke, Sárik Zoltán képviselte, aki megköszönte az egybegyűlteknek az elmúlt évtizedek munkáját, és reményét fejezte ki, hogy sok hasonló közös ünnepre lesz még alkalom a jövőben.
Az ünnepség fénypontjaként felavatták a félszáz év alatt szerzett 24 utánpótlás bajnoki címnek emléket állító bajnoki zászlót.
Forrás: MAFC
Fotók: MAFC