2023. szeptember 29.
A legkiválóbb oktatói, kutatói és hallgatói tudományos ismeretterjesztő írásokat díjazták a BME, a Pro Progressio Alapítvány, valamint az Élet és Tudomány folyóirat közös pályázatán.
A BME, a Pro Progressio Alapítvány és az Élet és Tudomány nyolcadik alkalommal meghirdetett tudománynépszerűsítő cikkpályázatának ünnepélyes díjátadóját Czigány Tibor a Műegyetem rektora nyitotta meg. „A Műegyetemen nagy hagyománya van a tudományos kutatásnak és legalább ilyen szép hagyománya a tudományos ismeretterjesztésnek is. Egy tudományos cikket könnyebb megírni, mint egy ismeretterjesztőt, hiszen egy szűk tudományosközönség olvassa, ahol az író és az olvasók félszavakból is megértik egymást. A tudományos ismeretterjesztő cikk szélesebb közönséghez jut el, ezért közérthetően kell megfogalmazni, hiszen küldetése kettős: a téma iránti kíváncsiság, valamint a tudományok iránti érdeklődés felkeltése, ilyenformán a fiatalok pályaválasztását is segítik. A tudásvágy mindenkiben benne él, a mi felelősségünk, hogy a tudományos ismereteket közérthetően és hitelesen tudjuk átadni.” – vázolta a tudományos ismeretterjesztés céljait és nehézségeit Czigány Tibor.
Az Élet és Tudomány főszerkesztője Gózon Ákos elmondta, hogy a tavalyihoz hasonlóan, idén 27 pályázat érkezett be, arányaiban pedig a társadalomtudományi témájú cikkek száma mutatott növekedést. A BME-s ismeretterjesztő cikkek közös vonása az, hogy mindegyik egyszerre érdekes, és tényekkel, adatokkal jól alátámasztott írás. A főszerkesztő külön köszönetet mondott a pályázó hallgatóknak és kutatóknak ezért a sajátos a BME-re nagyon jellemző ismeretterjesztési megközelítésért.
Szakály Sándor, a Tudományos Ismeretterjesztő Társaság (TIT) elnöke, röviden áttekintette az ország egyik legrégebbi egyesületének történetét, tevékenységét, kiemelve az Élet és Tudománynak, az ország legnagyobb példányszámú tudományos ismeretterjesztő hetilapjának szerepét. Szakály Sándor arra bíztatta a most díjazott szerzőket, hogy a TIT folyóirataiban folytassák ismeretterjesztő tevékenységüket.
Pakucs János a Pro Progressio Alapítvány elnöke megjegyezte: örömmel vesznek részt a pályázatok elbírálásában, a magas színvonalú pályázatokkal azonban idén sem volt könnyű dolga zsűrinek. A Pro Progressio Alapítványnak már az alapítás kori célkitűzései között is megfogalmazódott, hogy csak ott lehet a társadalom számára igényes ismeretterjesztést folytatni, ahol magas szintű tudományos tevékenység folyik: ezért támogatják a kezdetek óta közös koordinációval megvalósuló cikkpályázatot.
A cikkpályázat díjait Czigány Tibor rektor, Pakucs János, a Pro Progressio Alapítvány kuratóriumi elnöke, Gózon Ákos, valamint a TIT elnöke Szakály Sándor adták át. A díjazott írásokat az Élet és Tudomány megjelenteti.
Az ünnepélyes díjátadó után a nyertes pályázók rövid előadás keretében mutatták be tudományos kutatási terveiket és eredményeiket.
A pályázaton indulhatott minden olyan tudományos kutató vagy egyetemi oktató, aki a BME-vel alkalmazottként jogviszonyban áll; illetve minden, a BME teljes idejű alapképzésében, mesterképzésében, egységes osztatlan, doktori képzésében aktív, nappali tagozatos hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgató. A pályázat keretében olyan, kutatási projektekhez vagy TDK dolgozatokhoz kapcsolódó ismeretterjesztő írásokat vártunk, amelyekben a pályázók közérthető módon mutatják be saját kutatásukat, annak célját, módszerét, eddigi vagy várható eredményeit és tudományos vagy gyakorlati hasznosíthatóságának lehetőségét.
A következő pályázati felhívás meghirdetésére várhatóan 2024 elején kerül sor.
BME, a Pro Progressio Alapítvány, valamint az Élet és Tudomány közös ismeretterjesztő cikkpályázatának eredményei 2023-ben: Oktatói-kutatói kategória: 1.díj: FEKETE-KERTÉSZ ILDIKÓ adjunktus: Bolhából elefántot? „Ritkaságok” a hulladékban – Értékteremtés fenntartható módon BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar, Alkalmazott Biotechnológia és Élelmiszertudományi Tanszék Fenntarthatósági alkategória.
2.díj: Tóth János, egyetemi docens, Lakatos András tudományos munkatárs: Borús jelenből a napos jövőbe – Fenntartható közlekedés megteremtése okos megoldásokkal és társadalmi tudatossággal. BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar, Közlekedéstechnológiai és Közlekedésgazdasági Tanszék Fenntarthatóság alkategória
2. díj: Németh Renáta, adjunktus: Élelmi rostok szerkezetjavító szerepének azonosítása gluténmentes gabona és álgabona alapú élelmiszermátrixokban. BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar, Alkalmazott Biotechnológia és Élelmiszertudományi TanszékÚNKP alkategória.
3. díj Novák Zsuzsanna Éva, docens: Mérsékelt innovátorok – V4-ek a globális technológiai folyamatok tükrében. BME, Gazdasági- és Társadalomtudományi Kar, Pénzügyek Tanszék Önálló kutatás alkategória
Hallgatói kategória: 1.díj: Tóth Bálint: Modern vérnyomásmérés BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar, Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszék) TDK alkategória 2.díj: Pokol Júlia: Újratervezés – Holland tanulmányút a Zero Waste Campus vonatkozásában BME Építészmérnöki Kar, Exploratív Építészeti Tanszék Fenntarthatóság alkategória 3.díj: Kápolnainé Nagy-Göde Fruzsina:: Útlezárásokat okozó földcsuszamlások hazánkban – Tévhitek és fokozódó veszélyek BME Építőmérnöki Kar, Geotechnika és Mérnökgeológia Tanszék UNKP alkategória |
Rektori Kabinet Kommunikációs Igazgatóság - KJ
Fotó: Geberle B.