A BME és Krausz Ferenc kutatócsoportja között változó intenzitású, de folyamatos kapcsolat van - mondta Richter Péter egyetemi tanár a Nobel-díjas tudós egykori tanára.

Krausz Ferenc 1985-ben szerzett villamosmérnöki diplomát a Műegyetemen. Kutatómunkáját a BME Fizikai Intézetében kezdte, három évig az egyetem lézer laboratóriumában kutatott. Az egyetemi évekről a későbbi kutatási kapcsolatokról Richter Pétert, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Természettudományi Karánk Atomfizika Tanszékének (Fizikai Intézet) egyetemi tanárát kérdeztük.

Professzor úr, milyen emlékeket őriz egykori diákjáról?

A katedráról nehéz megmondani, hogy kiből lesz Nobel-díjas, azt azonban látni lehet ki ambíciózus. Krausz Ferenc olyan hallgatóm volt, aki az előadásokból a gyakorlatokból igyekezett mindig a legtöbbet kihozni. Egyszerre végezte nálunk a villamosmérnöki szakot és részt vett az Eötvös Loránd Tudományegyetem fizikus képzésében is, ebből jól látszott mennyire gyakorlatorientált volt már akkor is. A gyakorlatban is meg akarta valósítani azokat a dolgokat, amelyeket kiszámolt, vagy elméletileg megjósolt. Céljai eléréséhez megvolt a tehetsége és kitartása, és ennek köszönhetően, több kollégájával együttműködve, ez sikerült is neki.

A BME, illetve a tanárai ön szerint milyen szerepet játszottak tudományos karrierjének alakulásában?

Ahogy ő maga is írja az egyik legnagyobb hatással Bakos József volt rá, aki akkor vendégprofesszorként tanított a BME Kísérleti Fizika Tanszékén. Szellemi mentora volt Farkas Győző is, aki a Központi Fizikai Kutató Intézetben dolgozott, és elméletileg megjósolta egy ilyen nagyon rövid impulzus előállításának lehetőségét. A gond az volt, hogy akkor még nem álltak rendelkezésre a megvalósításhoz szükséges eszközök.

Az egyetem után megmaradt az önök kapcsolata, illetve a Műegyetemmel folytak-e közös kutatások?

Igen, a személyes kapcsolat is él, és az egyetem és az ő kutatócsoportja között folyamatos, bár változó intenzitású a kapcsolat. Jómagam dolgoztam a Max Planck Kvantumoptikai Intézetben azzal a szintén Nobel díjas Hänsch professzorral, aki a Max Planck intézetbe hívta Krausz Ferencet.

Mi a tudományos jelentősége az attoszekundumos fényimpulzus generálásnak?

Sikerült előállítaniuk a legrövidebb jelet, fényimpulzust, ami létezik. A hossza pedig 10^-18 másodpercben mérhető, ami a másodperc milliárdod részének milliárdod része. Hogy érzékeltessem ezt a nagyságrendet: az univerzum élettartalma a 10¹⁸ másodperc, tulajdonképpen elértünk az időben oda-vissza tíz a tizennyolcadikon nagyságrendet. Az eljárást nevezhetjük időbeli mikroszkópnak is, amely lehetővé teszi a nagyon gyors jelenségek megfigyelését. Az atomok, molekulák viselkedését, reakcióit meghatározó elektronok állapotváltozásai hihetetlenül nagy sebességgel, körülbelül 100-1000 attoszekundum alatt zajlanak le. Az alapkutatás eredménye az iparban is használható, hiszen a mikroelektronikában is fontos lehetőségek alapja lehet. Ma már 3 nanométeres vonalszélességgel készült processzorokat használunk, ezek már szinte atomi, molekuláris szinten működnek. Ezeknek a mérése, vizsgálata a folyamatok estleges vezérlése, befolyásolása terén igér új lehetőségeket az attoszekundumos méréstechnika.

Manapság egyre inkább jellemző, hogy az alapkutatási eredmények gyorsan gyakorlati alkalmazásokká válnak, elmosódik a mérnökök és a fizikusok közötti határmezsgye.  A modern világban a mérnököknek olyan alaptudományos ismeretekkel kell rendelkezniük, amelyeket a fizikus képzés tud megadni, ha valamit a gyakorlatban is meg szeretnének oldani, akkor pedig a fizikusoknak van szükségük mérnöki tudásra.

Ezért tartom nagyon örvendetesnek, hogy elindult az angol nyelvű fizikus-mérnök képzés a Műegyetemen.

KJ