2023. november 27.
A Műegyetem 2023. november 24-i Nyílt Napján mind a 8 kar színes programokkal, előadásokkal, beszélgetésekkel várta az érdeklődő diákokat, tanárokat és szülőket.
A BME Nyílt Napon egyszerre volt látható a műegyetemi képzés teljes palettája. Bemutatkoztak a versenycsapatok, a szakkollégiumok, és a sportkörök. A rendezvény teljes programja pedig megtalálható volt a felvi.bme.hu címen, a Műegyetem új felvételi információs honlapján. A kiemelt ipari partnereknél munkaerőpiaci kérdésekről, gyakornoki programokról lehetett érdeklődni. A látogatók találkozhattak a karok oktatóival, és közvetlenül kérdezhették a hallgatókat az eddigi tapasztalataikról. Vezetett túrán megnézhették a könyvtár impozáns olvasótermeit, és a Sportközpont helyszíneit, illetve laborlátogatások és előadások is szép számmal szerepeltek a programok között.
Bihari Péter oktatási rektorhelyettes köszöntőjében rávilágított, hogy miért jó és érdemes műegyetemistaként gondolni a jövőre. Kiemelte, hogy a BME nemzetközi szinten a rangsorokban elért 200-800. közötti helyezéseivel a világ egyetemeinek legjobb 2-6 %-ához tartozik, és a brit QS tudományterületi világrangsorában a mérnöki tudományok területén évek óta őrzi első helyét a magyarországi egyetemek közül. Hatalmas előnyként említette, hogy az Erasmus mobilitási programoknak, valamint a 10 vezető európai egyetemből álló EELISA szövetségben betöltött szerepének köszönhetően a BME hallgatóinak számos külföldi partneregyetemnél van lehetőségük tanulni, kutatni, vagy akár a kettős diploma megszerzésére. Hangsúlyozta továbbá, hogy a BME-n diplomát szerzők tudása versenyképes, elhelyezkedési rátájuk magas, és kezdő fizetésük jóval meghaladja az adott szektorban tapasztalt átlagbért.
Bihari Péter hozzátette: „Idén 27 alapszakon és 43 mesterszakon, műszaki, informatikai, természettudományi, gazdaság- és társadalomtudományi képzési területen, több szakon angol nyelvű képzéssel várja a jelentkezőket a BME. Minden műegyetemi alap- és osztatlan képzésre egységesen érvényes szabály, hogy az egyik érettségi pontot adó tantárgyat emelt szinten kell teljesíteni. Az emelt szintű érettségi követelmények elvárását azért is tartottuk fontosnak, mert a Műegyetemről kikerülő hallgatókat olyan vállalati partnerek várják, akik tudják, hogy a BME-n a legjobb alapokra építve adunk versenyképes tudást.” Az oktatási rektorhelyettes elmondta: „A 2024-es felvételi rendszerben az országosan egységesen adott többletpontokat az intézményi pontok váltják fel. A BME az eddigi többletpont jogcímeket megtartja, az azokért adható pontszámokat megnöveli, sőt új jogcímeken is ad plusz pontokat. Az emelt szintű érettségi, a nyelvi kompetenciák, felsőoktatási szakképzésben szerzett oklevél, valamint a sporteredmények, sőt munkatapasztalat és a BME középiskolásoknak szóló tehetséggondozási programjaiban való részvétel is többletpontot ér a Műegyetemen.”
A rektorhelyettes hangsúlyozta, hogy a BME felvi.bme.hu címen új felvételi információs honlapot indított, ahol a felvételiző BME-n elérhető pontjainak kiszámítását segítő pontszámító kalkulátor és a BME összes képzését tartalmazó szakkereső is segíti az eligazodást. Az október végén debütált portál tájékoztatást ad a 2024. évtől érvényes felvételi szabályokról, menetrendről, az ezekhez igazodó műegyetemi követelményekről, továbbá folyamatosan frissülő hírekkel, aktualitásokkal is informálja a leendő hallgatókat és hozzátartozóikat. Megjelent a Műegyetem felvételizőknek szóló kiadványa a Felvételi Kalauz, ami elektronikus formában a felvételi portálon is elérhető. A sikeres érettségi felkészülést segíti továbbá a matematika és fizika tantárgyakat érintően létrehozott gyakorlófelület, ami minden érdeklődő számára elérhető az alfa.bme.hu oldalon.
Rektori Kabinet Kommunikációs Igazgatóság
Fotó: Geberle B.