2023. november 30.
A Magyar Nemzeti Bank és a BME szervezésében idén is megrendezésre került az MNB-BME Esetmegoldó Verseny a Műegyetem hallgatói számára.
Az MNB-BME Esetmegoldó Versenyére a tavalyinál lényegesen több, 19 csapat adott le megoldást. A versenyzőknek idén a mesterséges intelligencia alkalmazási lehetőségeire építve a szingapúri DBS Bank működését és stratégiáját kellett újragondolnia. Az eset érdekességét az adta, hogy a pénzügyi piac hagyományos, régóta működő szereplői közül a DBS Bank globálisan is az elsők között kezdte el saját digitális transzformációs folyamatát, mégis számukra is kiemelkedő fontosságú a megfelelő mesterséges intelligencia adaptálási stratégia kialakítása ebben a rohamos léptékben digitalizálódó világban. A probléma összetettségét jól mutatja, hogy a személyes prezentációval zajló döntőben nem lehetett találkozni két egyforma megközelítéssel. Egyes csapatok kifejezetten termék- és szolgáltatás-fejlesztési oldalról közelítették meg a kérdést, mások inkább etikai vagy szabályozási kérdéseket feszegettek, de nem hiányoztak a stratégiai elköteleződést, a működésfejlesztést, az átfogó szakemberképzést vagy épp a további piacszerzést segítő ötletek sem.
A versenyre 39 csapat regisztrált érvényesen, ennyien kapták meg az esettanulmányt. Megoldást vezetői összefoglaló és diasor formájában 19 csapat adott le. Közülük került kiválasztásra az a 8, akik a november 24-i Hungarian Innovation Hubban megrendezett döntőben mutathatták be megoldásukat.
A döntő zsűrijében a Magyar Nemzeti Bankot Sajtos Péter a Digitalizációs politika és szabályozási főosztály főosztályvezetője képviselte, vállalati oldalról Soós Balázs, a Magyar Telekom Procurement and Logistics Hub vezetője volt jelen, míg egyetemi színekben Kalló Noémi, a BME Menedzsment és Vállalkozásgazdaságtan Tanszék egyetemi docense, egyben a verseny főszervezője, foglalt helyet. |
A verseny győztese: UtolsóK csapata lett.
tagjai:
Deli József
Szemán Dávid
Dékány Gergely
Kulcsár Márton
Különdíjat kaptak:
a legkreatívabb megoldásért: Chrome csapat
tagjai: Dobos Károly
Birtalan Kinga
Miklóssy Balázs
Dobos Balázs
A legrelevánsabb megközelítés különdíja: Pirates of The BME csapat
tagjai: Mező-Kerekes Márk
Mucsi Zsanett Evelin
Toldi Lőrinc
A legjobb előadás: 1.sz RMCsCs csapat
tagjai:Werner Márton
Gyimóthy András
Cseh Domonkos
Eperjesi Levente
Idén is megtapasztalhattuk, hogy a komplex kérdésköröket feldolgozó esetmegoldó versenyek terén hatékonynak bizonyulhat, ha a csapatok sokszínűek, ezzel egyszerre születhetnek kreatívabb, de egyben releváns megoldások is. A mostani verseny eredménye is bizonyította ezt, hiszen a döntőben díjazott csapattagok a BME számos szakjáról érkeztek.
KN-KJ
Fotó: Kiss Viktor