2023. december 12.
2023. november 13-17. között a Műegyetemen második alkalommal került megrendezésre a Nemzetközi Hét rendezvénysorozat.
A Nemzetközi Hét (International Week) rendezvénysorozat szervezője a Nemzetközi Mentorcsapat (IMT), az Értékesítési és Szolgáltatási Igazgatóság (ÉSZI), volt a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) támogatásával. A programsorozat célja a BME közösség kulturális sokszínűségének ünneplése volt, valamint lehetőség teremtése a diákoknak arra, hogy képviseljék saját országukat, bemutassák hagyományaikat, kultúrájukat és megismerjék másokét, mindezt amellett, hogy közben új barátságot köthetnek, akár a világ másik végéről érkező társukkal is.
Hétfőn a Q épületben gyűltek össze a résztvevők, ahol Bokor Balázs, a BME Gépészmérnöki Karának (GPK) adjunktusa nyitotta meg a Nemzetközi Hetet, és az első programot, az Art Exhibition-t. Ezt követően Nathan Arreola, Fülöp-szigeteki HÖOK mentor üdvözölte a jelenlévőket. A művészeti kiállításon "Rejtett kincsek" tematikájú alkotásokat láthattak az érdeklődők. A magyar kiállítók művei mellett orosz, bengáli, mexikói, brazil, kazah és iráni alkotásokat is láthattak az érdeklődők. A kiállításon mindenkinek lehetősége volt találkozni és beszélgetni a tehetséges művészekkel, hiszen a kiállítók személyesen is részt vettek az eseményen. A bátrabbak kérdezhették őket festményeik, képeik hátteréről és motivációjukról is. A kiállított elemek között láthattunk rendkívül kreatív megoldásokat is: voltak akvarell festmények, rajzok, fotók és még egy ablakfestmény is. Az alkotásokon keresztül betekintést nyerhettünk a személyes történetekbe, a különböző országok jellegzetességeibe és különleges szokásaiba. A Q épület aulájában tartott kiállítás, több mint egy héten keresztül várta a látogatókat, lehetőséget adva mindenkinek arra, hogy megcsodálja a különböző kultúrákból érkező diákok műalkotásait.
A szerda esti Concert Night a Baross Gábor Kollégium nagytermében került megrendezésre. A hangulat fokozása érdekében egy gyors Magyarországhoz köthető, érdekes tényeket tartalmazó Quizzel indult az este. A játék után az este további részében a színpadra szegeződtek a tekintetek, hiszen tizenegy különböző produkciót is hallhatott a közönség. A tehetséges fiatal zenészek között voltak énekesek, akik zongoratudásukkal kápráztatták el a közönséget, valamint olyanok is, akik saját zenekarukkal álltak színpadra. A lelkes közönség állva tapsolt a zenészeknek. A fellépők egytől egyig nagy sikert arattak produkciójukkal. Hihetetlenül jó volt látni, ahogy a jelenlévők bíztatták egymást és örültek a társaik sikerének. Hatalmas gratuláció az összes fellépőnek, köszönjük, hogy megmutattátok zenei tehetségeteket és igazi koncert hangulatot varázsoltatok a kollégium aulájába.
A Fashion, Dance and Wine nevű programnak szintén a Baross Gábor Kollégium nagyterme adott otthont. Az este két részből állt, melynek első felében a résztvevőknek lehetősége volt az egyik leghíresebb magyar borvidék 5 különböző fehérborát megkóstolni. A Tokaj térségbeli Kőmalom borászat tulajdonosa is eljött az eseményre, aki a kóstolások előtt röviden ismertetett néhány fontosabb tudnivalót és érdekességet az italokról. A borok mellé változatos sajttálakkal is készültek a szervezők, így még élvezetesebbé varázsolva az estét. A VBK Bor- és Sajtkör tagjai profi segítséget nyújtottak a borkóstoló lebonyolításában, köszönjük közreműködésüket.
A teltházas borkóstoló után a termet gyorsan táncparketté alakítottuk. Először egy dél-amerikai hallgató tartott rövid cumbia táncbemutatót, melyhez partnernek a közönségből várta a bátor jelentkezőket, majd az összes jelenlévőnek mutatott pár alaplépést. Az este folytatásaként Vincze András és Vincze Zsuzsanna tartottak magyar néptáncbemutatót, majd táncház jelleggel elindult a közös magyar néptánctanulás, amit mindenki nagyon élvezett. Fergeteges hangulat, vibráló atmoszféra és sok-sok nevetés jellemezte az estét.
Az eseménysorozat utolsó napján az I épület aulája telt meg több száz résztvevővel az International Dinner-re. A világ minden tájáról jelentkeztek lelkes szakácsok, akik országuk konyháinak ízletes ételeit készítették el és osztották meg a jelenlévőkkel. A diákok országonként csapatokba szerveződtek, így minden országhoz 1-1 asztal tartozott. A román asztalnál nagyon ízletesen kinéző Pap Anasi nevű desszertet lehetett megkóstolni, a Fülöp-szigetekiek asztalánál pedig turon-nal, arroz caldo-val és lumpia-val is várták a kóstolni vágyókat. Nagyon felkészülten leírást is készítettek az ételekhez, így az érdeklődők nem csak azt tudhatták meg, hogy mit is fognak enni, hanem azt is, hogy az adott országban ehhez az ételhez milyen hagyományok kapcsolódnak. A libanoni asztalnál hummusz és baba ganoush került felszolgálásra arab kenyérrel, amihez hosszú kígyózó sorban álltak a diákok. A nigériai csapat szokásához híven nagyszerű hangulatot varázsolt saját standja köré. Ők nem csak étellel, de zenével is készültek az eseményre. Asztaluknál Jollof nevű csípős ételt kóstolhattak az arra éhezők. Vietnámi, spanyol, kolumbiai és kínai diákjaink is hazai ízeket varázsoltak asztalaikra. A magyarok is sok-sok finomsággal készültek. Volt rakott krumpli, pörkölt, székelykáposzta, körözött, padlizsánkrém, krumplisaláta és persze a desszertek sem maradhattak el. Lehetett kóstolni palacsintát, dobostortát, tejbegrízt, különböző ízesítésű réteseket, szilvás gombócot és kürtöskalácsot is. A magyar ételek készítéséhez a GPK-ról a Köret kör és az Építészmérnöki Karról a B3 kulináris öntevékeny kör is csatlakozott az IMT mellé, és akadtak lelkes egyéni jelentkezők is. A Sollertia diákkör asztalánál indonéz, japán, kazah, jordániai és török ételek voltak terítéken. A gasztronómiai világkörüli utazást végén mindenki jó kedvűen és tele hassal indult haza.
Az International Week nemcsak a világ országainak különlegességeiről és a kultúrák egyediségéről szólt, hanem az egyetemi közösség egységességéről. A programsorozat keretén belül megrendezett események mindegyike nagyszerű hangulatban telt. Bízunk abban, hogy sikerült a nemzetközi közösség kultúráját bemutatni, és a magyar és nemzetközi kultúrát összefonni. A nagy sikerre való tekintettel, arra fogunk törekedni, hogy az elkövetkezendő években is hasonló programokon vehessenek részt a diákjaink, ezzel segítve a magyar és külföldi egyetemisták közötti barátságok kialakítását és egy még befogadóbb légkör megteremtését minden hallgató számára.
IMT-GG
Fotó: Kiss Viktor