Vizsgaidőszak után, olimpia előtt a kajakozó fizikus hallgató

Varga Ádám olimpiai ezüstéremmel érkezett a Műegyetemre, tavaly világbajnoki második volt, és minden esélye megvan arra, hogy BME-s hallgatóként olimpiai aranyat nyerjen Párizsban.

Varga Ádám kajakozó 2021 szeptemberében kezdte meg tanulmányit a BME Természettudományi Kar (BME TTK) fizikus BSc szakján.

Tavaly augusztusban kajak egyes 1000 méteren, a kajakosok királyszámában a duisburgi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon ezüstérmet szerzett. Azóta sikeresen befejezett egy vizsgaidőszakot, előtte áll viszont egy újabb szemeszterzárás, ráadásként még egy olimpia is. Varga Ádámmal arról is beszélgettünk, miért választotta a Műegyetemet és kinek ajánlja a BME-t.

 

Mi volt előbb: a sport vagy a fizika iránti érdeklődés?

Egészen kiskorom óta sportolok, tehát már jóval a pályaválasztás előtt kajakoztam. Az érettségi után volt egy év, amikor azt gondoltam, csak a fizikával fogok foglalkozni és abbahagyom a kajakozást. Az eredményeim alapján úgy éreztem, a felnőtt mezőnyben nem tudok felérni a csúcsra. Majd mégis jönni kezdtek az eredmények, és az élsport került az első, a tanulás pedig a második helyre.

 

Miért választotta a Műegyetemet?

A középiskolában a reál tárgyak mentek jobban, a két kedvencem a matematika és a fizika volt. Amikor elkezdtem nézegetni a szakokat, szép lassan kihullottak a mérnöki szakok: túl soknak tűnt a rajzolás, vagy a programozás mennyisége riasztott el, és végül maradt a kedvenc tárgyam, a fizika. Így választottam a fizikus szakot.

 

Fizikát nemcsak a BME-n lehet hallgatni...

Budapesten az ELTE-n és a BME-n van jó fizikus képzés. A választásom azért esett a BME-re, mert a gondolkodásom közel áll a gyakorlatias mérnöki gondolkodáshoz, a műegyetemi képzés pedig gyakorlatiasabb, mint az ELTE-s. Az is sokkal jobban tetszett, hogy itt minden kar egy helyen van, együtt lehetek a többi kar hallgatóival. A BME nemzetközi szinten jegyzett, jó egyetem, Magyarországon pedig a mérnöki tudományokban a legjobb.

 

Mennyire lehet összeegyeztetni az élsportot és az egyetemet?

A tanárok nagyon segítőkészek, minden online segítséget megadtak ahhoz, hogy az edzőtáborok mellett el tudjam végezni a kurzusokat. Persze elvárják, hogy mindent megtanuljak, a követelményekben nem kivételeznek velem. Sikeresen túl vagyok az őszi vizsgaidőszakon. Ebben a félévben három olyan tárgyat vettem fel, amiket otthon is tudok tanulni az olimpiai felkészülés, az edzőtáborok mellett, így tudom majd menedzselni a vizsgákra való felkészülést is.

 

A tanulmányaiban miben segíti a sport?

Sokkal kevesebb szabadidőm volt, mint az általános vagy középiskolai osztálytársaimnak, és a sportolás megtanított arra, hogyan osszam be jól az időmet. Ez segített abban is, hogy jó érettségit és felvételit írjak, és bejussak egy olyan jó egyetemre, mint a BME. A másik előny, hogy a versenyek miatt kiskorom óta hozzászoktam a stresszhelyzetekhez. Bevallom, még soha nem izgultam egyetlen vizsga előtt sem.

 

Közeledik a jelentkezési határidő vége, ön mit tanácsol, miért érdemes a Műegyetemre jelentkezni?

Aki a matematika, a fizika vagy a mérnökség iránt érdeklődik, annak ez a legjobb választás. A BME a legjobb hazai egyetem a mérnöki tudományok terén, nemzetközi szinten is kimagasló színvonalú képzéseket ad. Személyes tapasztalatom, hogy nagyon jó a közösség, a tanárok pedig mindenkivel nagyon segítőkészek. A fizikus szakomon kevesen vagyunk, így kifejezetten családias a hangulat.

 

A Műegyetemnek 19 olimpiai bajnoka van, mit gondol van rá esély, hogy a szeptemberi tanévkezdéskor már 20-an lesznek?

Mindent megteszek, hogy Párizsban feljussak a csúcsra. Az biztos, hogy nagyon közel vagyok ehhez. Tokióban második voltam, és azóta is nagyon jó eredményeket értem el, szóval az olimpiai aranyérem benne van a pakliban. Az ellenfeleim persze azért lesznek ott, hogy ez ne sikerüljön. Meglátjuk, mit hoz a jövő, én biztosan mindent megteszek majd a győzelemért.

 

KJ-TZS