Folytatódik az MNB és a Műegyetem együttműködése

A pénzügyi digitalizációra és az innovatív vállalkozásfejlesztésre összpontosít 2024-es programjában a Műegyetem és a Magyar Nemzeti Bank.

Az MNB és a BME partnerségében mintegy 100 oktató-kutató és hallgató részvételével három tudományos alkotóműhely jött létre az egyetemen, valamint három szakmai kötettel, tanulmánnyal bővült a hazai digitalizációs és pénzügyi tudástár. Az együttműködés négy éve alatt 24 tanulmányi és szakmai versenyen, tematikus pályázaton több mint 530 hallgató részesült mintegy 80 millió forint ösztöndíjban.

A stratégiai együttműködést 2024-ben is az eddigi célkitűzésekkel folytatja a két intézmény. A felek 2019 őszén kezdték meg a Magyarországon egyedülálló közös munkát azzal a céllal, hogy olyan tehetséggondozó kezdeményezéseket valósítanak meg, amelyek a pénzügyi, a közgazdasági és a gazdálkodástudományi gondolkodás fejlesztésére ösztönzik a fiatalokat. Emellett a BME és az MNB közös, szemléletformáló törekvése az is, hogy feltárják és széleskörben bemutassák a műszaki innovációk üzleti és társadalmi értékeit. A kooperáció lehetőséget adott a pénzügy, a közgazdaság és a társadalom kihívásainak összekapcsolt szemléletű kutatására, egyetemi oktatási területek fejlesztésére és ezeken keresztül a széleskörű szemléletformálásra is.

 

Mérföldkövek és eredmények – a BME-MNB együttműködés négy évének mérlege

 

Új tudományos alkotóműhelyek jöttek létre a programban, melyek célja a BME és az MNB szakembereinek tudását összeadva minél több innovatív, a társadalom számára elérhető és hozzáférhető eredmény létrehozása volt. Évente átlagosan 100 műegyetemi oktató-kutató és fiatal hallgató, valamint számos MNB-s munkatárs vesz részt a különböző műhelymunkákban. Eredményeiket tanulmányokban, tudományos publikációkban teszik közzé, amelyek száma évről évre nőtt az együttműködés kezdete óta: eddig már közel 60 tanulmány vagy tudományos cikk született a műhelymunkák nyomán.

 

Digitalizáció, mesterséges intelligencia és adatkorszak műhely

Az elmúlt években sikerrel folytattak kutatásokat a blokklánc alapú digitális jegybankpénz rendszerek, a gépi tanulás és mélytanulásos algoritmusok gyakorlati elemzése, a KKV-k és a lakosság digitalizációs felmérése, valamint a banki mobilalkalmazások felhasználói élmény (UX) centrikus tanulmányozása terén. A műhelyben folyó munka egyik aktuális eredménye a BIS Innovation Hub londoni központjának és a Bank of England közös kezdeményezése a Rosalind nemzetközi innovációs verseny, amelyen részt vett az MNB-BME munkatársaiból álló csapat is, ahol a magyar csapat által elért siker nemzetközi visszhangot is keltett.

 

Zöld pénzügyek, zöld gazdaság műhely

A két intézmény szakértői a pénzügyi világ fenntarthatóságot szolgáló, hatékony, etikus és a zöld törekvéseknek is teret adó megoldásait vizsgálják ebben az alkotóműhelyben. A megvalósult projektekben egyebek mellett az épületenergetika és a szén-dioxid kibocsátásának összefüggéseit, a vállalati zöld beruházások mozgatórugóinak rendszerét tárták fel, valamint megalkottak az elektromos járművek költséghatékony beszerzésére alkalmazható egyedi modellt. 15 kutató és 5 műegyetemi tanszék részvételével zajlott például az a vízgazdálkodással foglalkozó alprojekt, amelynek leglátványosabb eleme a BME előtti rakparton üzembe helyezett hulladékgyűjtő úszómű. A szakértők a műhelymunka során szerzett ismereteket átadják a műegyetemi fiataloknak, akik így már a tanórákon találkozhatnak a „zöld pénzügyek” és a „zöld számvitel” fogalmaival és ezek gyakorlati oldalával. Az MNB szakértőinek javaslatára a BME-n ma már létezik Fintech-kel foglalkozó önálló tantárgy is, amelynek oktatása a Műegyetem és az MNB kooperációjában zajlik.

 

Felsőoktatási innovációs műhely

A műhelyben a hazai felsőoktatás Magyarország versenyképességére és az ország felzárkózásának növelésére gyakorolt lehetséges hatásait vizsgálták. Ennek keretében oktatási módszertanokat és különböző felsőoktatási trendeket vettek górcső alá a modernizáció jegyében.

 

Közös stratégiai cél a hallgatói tehetségfejlesztés

 

Az MNB-BME partnerség 4 éve alatt több mint 530 hallgató részesült ösztöndíjban az együttműködés égisze alatt megvalósult 24 tanulmányi és szakmai versenyen, tematikus pályázatokon. Az MNB minden félévben meghirdeti a hallgatói versenyfelhívását, amelyre a digitalizáció, a mesterséges intelligencia és az adatkorszak; a zöld pénzügyek, zöld gazdaság, illetve az MNB alaptevékenységéhez közvetlenül kapcsolódó témát taglaló dolgozatokkal lehet pályázni. A felhívásra minden alkalommal nagy az érdeklődés, a Műegyetem valamennyi karáról nyújtottak már be pályamunkát a fiatalok. Minden évben valós vállalati problémákat kell megoldaniuk, emellett kipróbálhatják magukat a döntéselőkészítésben és a döntéshozatalban azok a hallgatói formációk, akik beneveznek az MNB-BME Esettanulmányi Versenyére. A versenyre évről évre többen jelentkeznek: tavaly már 39 induló csapatból került ki a legjobb 8 döntős team.

2020 decemberében kezdte meg működését az MNB-BME Könyvklub, amely a fiatalok olvasási kultúrájának fejlesztését tűzte ki céljául az évente kétszer meghirdetésre kerülő hallgatói recenzióíró pályázat kiírásával. A megadott tematikából választható könyvekről készíthető összefoglalók mellett a könyvklub rendszeresen szervez könyvbemutatókat és a vitaesteket is.

„Merj nagyban gondolkodni!” – Ezzel a felhívással indult el a 2023/24. őszi félévben a felsőoktatási intézmények közötti szinergiák kiaknázását elősegítő kezdeményezés, a Cross-University program és csapatverseny. Az MNB kezdeményezésére a Startup menedzsment tantárgyat további két egyetem - a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) és az Neumann János Egyetem (NJE) - hallgatói is felvehették. Az így kialakított cross-university programban a három egyetem eltérő kultúrájú, gondolkodású és tárgyi tudású hallgatói sokszínű és ütőképes csapatokat hoztak létre. A startup vállalkozás és innováció menedzsment témájú program pitch-versennyel zárult.

 

Elismerés a tehetségfejlesztés iránt elkötelezett oktatóknak

 

A stratégiai partneri együttműködés keretében jött létre 2022-ben a Conlegner Károly Oktatói Díj. A BME és az MNB az intézmény második rektorának nevével fémjelzett, 1 millió forint díjazással is együtt járó elismeréssel azon oktatók munkáját kívánja elismerni, akik a kurzusaikon az általános ismereteken túl nagy hangsúlyt fektetnek a mérnöki és a természettudományi területek gazdasági kapcsolódásaira, ezen összefüggések és hatásaik megvilágítására. A hallgatók látásmódjának ilyen irányú bővítésével a gazdasági érzékenység erősödik és elmélyül. E komplex látásmód áttételesen hozzájárul ahhoz is, hogy a jövőben még versenyképesebb műszaki fejlesztések és innovációk jöhessenek létre. Az elismerést először 2022-ben ítélték oda, 2023-ban pedig hagyományteremtő szándékkal folytatódott a díj átadása.

 

Közgazdasági szakértők a katedrán

 

A 2022/2023-as őszi félévben a BME hallgatói – az elmúlt évek MNB vezetői, szakértői által meghonosított gyakorlatot folytatva - különleges kurzus keretében ismerték meg a fenntartható közgazdaságtan kérdéseit. Az „Új Fenntartható Közgazdaságtan – Globális vitairat” című szakkönyv alapjain nyugvó előadások első kézből nyújtottak értékes betekintést a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakértőit is foglalkoztató szakmai kérdésekbe. Az MNB szakemberei és felsővezetői a jegybank három kiemelt egyetemi partnerénél, köztük a BME-n is megtartották azt a 10 alkalmas kurzust, amelynek keretében körüljárták a fenntartható közgazdaságtan témakörének különböző kérdéseit, napjaink kihívásaira is válaszlehetőségeket keresve.

 

Bővültek az egyetemi és jegybank nemzetközi szakértői kapcsolatai

Az MNB-BME együttműködésnek köszönhetően egy régóta dédelgetett álom vált valóra: a jegybank és a Műegyetem is csatlakozhatott a Massachusetts Institute of Technology (MIT) Regional Enterpreneurship Acceleration Programjához (MIT REAP). A globális kezdeményezés célja a projektben részt vevő országok, illetve régiók növekedésének felgyorsítása az innovációvezérelt vállalkozói tevékenység támogatásán keresztül.

 

A program a tudományos műhelyekben és a tehetségfejlesztő kezdeményezések keretében is folytatódik 2024-ben.

 

BME-MNB Program és Rektori Kabinet Kommunikációs Igazgatóság