Villamosmérnöki és Informatikai Kar

 
Az 1949-ben alapított kar a BME egyik legnagyobb kara, diplomáinak értékét mind a munkaerőpiac, mind az intézménytől független rangsorok bel-és külföldön is magasra értékelik.
 
Büszkék vagyunk arra, hogy a világ azon nem nagyszámú egyetemi karai közé tartozunk, amelynek hallgatói oktatási célú kisműholdat képesek építeni (Masat-1 és Smog-1), felkészülve a jövő új iparágát jelentő űrtechnológia kihívásaira. A hallgatók - az elméleti és a gyakorlati kurzusok, valamint a laborgyakorlatok elvégzése mellett - bekapcsolódhatnak a kutatásba és fejlesztésbe is, kipróbálhatják magukat a csapatmunkában, találkozhatnak a piacról érkező konkrét igényekkel, ráadásul pénzt is kereshetnek. 
 
A VIK képzései nem tartoznak a legkönnyebben elvégezhető képzések közé. Éppen ezért azt javasoljuk, hogy a karra készülő hallgatók tegyenek emelt szintű érettségit mind matematikából, mind fizikából. A gólyákkal az első héten íratott fizika és matematika felmérők eredményei azt igazolják, hogy az eredmény nem a felvételi pontszámtól függ, hanem attól, emelt vagy középszinten érettségizett-e valaki az adott tantárgyból.
 
A karon 3 alapszakon, 4 mesterszakon és 2 doktori iskolában folyik képzés. A világ számos vezető műszaki egyetemének sikeres gyakorlatát követve, 2016 szeptemberében indult az integrált képzés. A tehetséggondozást szolgáló integrált program a Felvételi Tájékoztatóban meghirdetett villamosmérnöki és mérnökinformatikusi BSc és MSc képzések szakmailag egyetlen ívet képező változata, amelyet röviden integrált MSc programnak (IMSc) nevezünk. A programra a sikeres felvételit követően lehet jelentkezni. 2018 szeptemberétől a villamosmérnöki szak hallgatói az első két félévüket a BME-n végzik német nyelven, a harmadik és a negyedik félévüket a Karlsruhe Institut of Technology-n töltik. Alapképzésüket itthon fejezik be, és megfelelő tanulmányi eredmény elérése esetén képzésük végén kettős diplomát (double degree) vehetnek át.
 
Egyetemistának lenni életforma, így a kar kollégiumában működő szakmai és öntevékeny körök, valamint a szakkollégiumok kínálta programok színessé varázsolják a hétköznapokat, valamint életre szóló kapcsolati hálót biztosítanak.