2023. október 17.
Kerekasztal beszélgetés startupról és innovációról, valamint interaktív programok várták október 7-én az egyetemistákat az MNB Kiválósági fesztiválján az Infóparkban.
Nagy érdeklődés mellett zajlott le a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által szervezett Kiválósági Fesztivál szombaton az Infoparkban. A rendezvényen elsősorban a gazdasági képzési területen tanulókat, az MNB Kiválósági ösztöndíjprogramjában részt vevő hallgatókat látta vendégül a jegybank. Az MNB széleskörű felsőoktatási tevékenysége az egyetemekkel való szoros együttműködésen alapul, ennek keretében indult el – az országban elsőként – 2023 szeptemberében a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), a Neumann János Egyetem NJE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) közös projektjeként a gyakorlatorientált egyetemi Startup kurzus, és ennek keretében nyitotta meg kapuit szombaton a Hungarian Innovation Hub (HIH) is. A METU Infopark Campusának „I” épületében felavatott innovációs térben szemináriumokat, versenyeket és hálózati eseményeket lehet rendezni, és elsősorban az egyetemi oktatók, kutatók és hallgatók fogják használni a közös kurzusok és az innovációs projektek kapcsán.
A fesztivált Matolcsy György jegybankelnök és Czigány Tibor, a BME rektora nyitotta meg. Beszédükben mindketten kiemelték, hogy a jövő sikerének kulcsa a tudásban, a tudományos fejlődésben rejlik, és méltatták a két általuk vezetett intézmény hosszú és nagyon sikeres kapcsolatát. Matolcsy György Karikó Katalint és Krausz Ferencet, a Nobel-díjjal kitüntetett magyar kutatókat állította példának a hallgatóság felé, és arra buzdította őket, hogy találják meg saját tehetségüket, használják az elérhető technológiákat és kamatoztassák tudásukat.
Czigány Tibor kiemelte: „A mai nap a kiválóságról és az innovációról szól. Ennél a hétnél, amelyen Karikó Katalin, a Műegyetem Neumann Professzora és Krausz Ferenc, a Műegyetem öregdiákja, aki az egyetem laboratóriumában kezdte kutatói pályáját, és díszdoktora Nobel-díjas lett, nem is lehet tökéletesebb alkalmat találni arra, hogy erről a témáról beszélgessünk. Más partnereinknek is köszönhetjük, hogy olyan közegben alkotunk a BME-n, amely az innovatív közösségeket folyamatosan inspirálja. 70 tanszékünkön közel száz labor működik, melyek a legnagyobb hazai vállalatokkal vannak napi kapcsolatban. Ezek az élő együttműködések minket, oktatókat is tanítanak, hiszen a vállalati problémák folyamatosan megújulásra késztetnek minket. Az innovációs feladatok során végzett munkánk eredményeit pedig beépítjük a tanórák anyagába is.
A rendezvény keretében két kerekasztal-beszélgetés is zajlott, "Az innováció a kulcs a következő évtized megnyeréséhez", illetve "Az egyetemről unikornis: hogyan segíthetné az egyetemi ökoszisztéma a hazai startupokat?" címmel, az MNB igazgatói, Balatoni András és Fáykiss Péter moderálásával. Az előadások sorát Jared Schrieber, az Infoscout társalapítójának keynote beszéde zárta, aki több magyar startup befektetője és tanácsadója.
Az eseményen több mint egy tucat sátorban képviseltették magukat a jegybank partnerintézményei. A hallgatók a Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont interaktív bemutatóján megismerkedhettek a pénz fejlődésével, a Pénziránytű Alapítvány standján pedig a tudatos pénzügyi döntések meghozatalához kaphattak tippeket. Az MNB Készpénzlogisztikai Központja bemutatta a készpénz gyártásának folyamatait, a Magyar Pénzverő Zrt. pedig az érmegyártásba engedett betekintést. A Budapest Centre For Long-Term Sustainability (BC4LS) sátrában az intézet speciális kutatási területeivel ismerkedhettek meg a látogatók, az MNB pedig saját könyvstanddal és toborzósátorral volt jelen.
MNB-Rektori Kabinet Kommunikációs Igazgatóság
Fotók: MNB