Egy fontos mondat, közös értékek, mérnöki hivatás, szép családi élet. A műegyetemi oktatók 1956-os Forradalmi Bizottsága egyik legifjabb tagjára felesége emlékezik.

„1956. október 23-án csodálatos idő volt, rövid ujjú ruhában voltunk még este 10-kor is” – idézte fel Sinay Gáborné Schwendtner Hanna a sorsfordító napot 67 évvel az események után. A Szabadság-hegyi Állami Szanatóriumban dolgozott aznap, amikor odarohant osztályvezető főorvosa, és azt kérdezte: „Maguk még itt vannak? A fiatalság tüntet a városban!” Munkatársaival lementek a Bem térre, ahol már ott voltak a műegyetemisták. Hanna felidézte, ahogyan Sinkovits Imre a Talpra, magyar-t szavalta, az egyetemisták pedig hangosan, szinte kiabálva mondták vele: „Rabok tovább nem leszünk!” Emlékszik arra a fiatal nőre is, aki kitette a lyukas zászlót az egyik ablakba, amit a tömeg ovációval fogadott. Később elindultak a Parlament felé a Margit hídon át, ahol egy idős férfi jött velük szembe, azt mondogatva a felvonuló fiataloknak: „Hősök vagytok, fiúk!” Ez jelentőségteljes mondat volt, mert három év múlva, amikor megismerkedett későbbi férjével, az első beszélgetés során megkérdezte tőle, ő hol volt október 23-án? Sinay Gábor rávágta, hogy a Bem-szobornál, és miután kiderült, hogy mindketten emlékeztek erre az idős férfire, Hanna már tudta, hogy „ezzel az emberrel érdemes beszélgetni”.

Sinay Gábor 1926-ban született Szolnokon, majd miskolci elemi és pécsi honvéd főreáliskolai tanulmányok után a marosvásárhelyi hadapródiskolában érettségizett. Harckocsiezredével 1944. december 1-jén került ki a frontra. Az első adandó alkalommal átálltak, ekkor tanult meg angolul is, amit később műszaki fordításban kamatoztatott. Közel egyéves hadifogság után, 1946 május végén tért haza. Felvették a Műegyetemre, 20 évesen kezdte meg gépészmérnöki tanulmányait. 1950. júliusában szerezte meg kitűnő minősítésű oklevelét a gyártástechnológiai tagozaton, egy hónap múlva pedig már a Mechanikai Technológiai Intézetben dolgozott Gillemot László professzor tanársegédjeként, aki nagyon kedvelte fiatal, az oktatásban, kutatásban és a külső vizsgálatok végzésében egyaránt jeleskedő munkatársát.

„Szerették és elismerték a diákjai is, mert úgy tudott magyarázni, hogy azt könnyen megértette mindenki” – emlékezett főként laborgyakorlatokat tartó férjére Hanna. Felidézte azt is, amit Gillemot László sokszor mondogatott tanársegédjének: „Mi vagyunk az utolsó közszolgák, mert tudjuk, amit Muttnyánszky professzor tanított, hogy a mérnökember mindent megnéz a szemével, megfog a kezével, az újítás a kötelmei közé tartozik és nem illik érte pénzt elfogadni.” A férjem eszerint élt, és ez nekem nagyon tetszett – jelentette ki Sinay Gáborné.

Találkozásukról Hanna elmondta, hogy egész fiatalon elhatározta: szerelemből szeretne férjhez menni, de korábban senki nem keltette fel igazán az érdeklődését. Egy társaságban ismerkedett meg a fiatal műegyetemi tanársegéddel, aki a hatodik találkozásukon megkérte a kezét. „Először a külseje fogott meg, aztán az, ahogyan viselkedett, hogy sosem volt megalkuvó, és abban az időben ez nagyon fontos tulajdonság volt. És nagyon szépen tudott udvarolni” – emlékezett vissza. A Kálvin téri református templomban házasodtak össze 1961-ben, ahol az állambiztonsági besúgók szerint „az összes deklasszált elem ott volt”. A közös életük egy albérleti szobában kezdődött.

A társasház kapuját, ahol Sinay Gáborné ma él a XI. kerületben, 1956-os faragás díszíti

Sinay Gábor az egyik legfiatalabb tagja volt a műegyetemi oktatók 1956. október 30-án megalakult Forradalmi Bizottságának, és mivel fontosnak tartották a testület együttműködését a diáksággal, ő lett a felelőse a hallgatók szerveződő nemzetőrségével való kapcsolattartásnak. Korábban már hivatalosan is részt vett a kollégisták patronálásában, így nem volt meglepő, hogy október 22-én a vári diákotthonba ment, ahol az asztal tetejére állva kérte a fiatalokat, hogy ne menjenek fejjel a falnak, ne lőjenek, mert ezzel nemcsak az életüket, de a műegyetemi gépparkot is veszélyeztetik, és ne rongálják meg a szovjet emlékművet sem, inkább takarják le nemzetiszínű zászlóval.

Az 1956-os ünnepség idei meghívója, amelyen éppen Sinay Gábor alakja is látható.

A forradalom és szabadságharc leverését követő megtorlások során őt is kirúgták, mint az ifjúság nevelésére alkalmatlan személyt. A BME Levéltárban őrzött tanszéki iratok tanúsága szerint 1957-ben még publikált az éppen akkor induló Periodica Polytechnica folyóiratban drótkötélpályák karmantyúinak kifáradásával kapcsolatban, év végén pedig a Siófoki Kőolajvezeték Vállalat részére még elvégezte gázvezetékek hegesztési varratainak műszaki röntgenvizsgálatát.

Az egyetemről történő eltávolítása után Gillemot professzor vállalta, hogy felveszi a Fémipari Kutatóintézetbe, amelynek szintén ő volt a vezetője. Ennél később többet is tett: az első gyermeküket váró fiatal házaspárt ingyen lakáshoz juttatta 1966-ban, olyat húzva ki az igénylistáról, aki nem valós jogosultság alapján szerepelt rajta. Sokszor együtt is söröztek a Gellértben. Hanna később maga is megismerte a professzort és annak családját. Sinay Gábor a régi tanszéki kollégáival is tartotta a kapcsolatot, főleg Czoboly Ernővel, aki egyik fiuk keresztapja, s még mindig összejárnak (Czoboly Ernő a Gépészmérnöki Kar Anyagtudomány és Technológia Tanszék címzetes egyetemi tanára, a hazai anyagvizsgáló szakma doyenje – szerk.).

„Jól érezte magát az új munkahelyén, a legtöbben megkedvelték, még azok is, akiknek más volt a pártállása. Nyílt volt, nem titkolt semmit, ezért nem tudták soha megfogni. Mindig megmondta a véleményét, nem volt elég politikus, néha ez kellemetlenül hathatott. És soha nem akart külföldre elmenni” – idézte fel alakját felesége. „Megtanultam tőle, hogy amit az ember jó szívvel az életében tesz, amellé oda kell állni, és nem érdemes olyat tenni, amit titkolni kell, mert az úgyis kitudódik” – tette hozzá. Hanna emlékei szerint egyszer szerepelt férje neve a letartóztatásra várók listáján, amit harminc évvel később egy régi kollégája árulta el, aki tett is azért, hogy az lekerüljön onnan. Sinay Gábor halála után felesége megkapta a munkahelyén róla őrzött káderanyagot is, amiben nagyon jó jellemzést talált róla. Úgy gondolja, hogy ez abban az időben, azzal a múlttal egyedül férje emberségének, egyenességének volt köszönhető.

Sinay Gábor az 1956-os forradalom és benne a saját történetét minden évben elmondta családi körben. Először feleségének, majd, amikor két fiuk 9 és 13 évesek lettek, már nekik is, de felhívta a figyelmüket arra, hogy ne meséljék el az iskolában. A rendszerváltást természetesen örömmel élték meg mindketten, s külön érdekesség, hogy a magántanulóként egykor érettségire készülő Hannának Antall József, a későbbi miniszterelnök volt a tanára. Sinay Gábor 1992-ben vette át 1956-os emlékérmét, amelyet a köztársasági elnök adományozott a Műegyetem 90 volt oktatójának és diákjának a forradalom alatti példamutató helytállásáért.

A kitüntetést Marián István alezredestől, a Műegyetem egykori nemzetőr parancsnokától vette át.

Az egykori tanársegéd és forradalmi bizottsági tag 1998-ban halt meg, felesége pedig hűen ápolja az emlékét, és minden évben elhelyezi virágait az egyetem udvarán található, földbe süllyesztett emléklap mellett, amelyen férje neve is szerepel. A 88 éves nagymama unokáinak is szeretne mindent átadni, ezért Sinay Gáborné Hannának különösen jól esik, hogy a Műegyetem vezetése idén azokról az oktatókról emlékezik meg, akik a forradalom napjai alatt is helyt álltak, sőt tevékeny szerepet vállaltak.

BK

Fotó: Geberle B.