„A művészeti doktori iskolák hivatásának középpontja a kreatív művészi alkotómunka. Ebből következően az Építőművészeti Doktori Iskola működésének középpontjában az építészeti alkotás áll. Ezt az alkotómunkát egészíti ki, segíti a kutatás. Így az Építőművészeti Doktori Iskolában a kutatás csak az alkotással összefüggésben értelmezhető, a kutatás az alkotást segítő eszköz.”
(Cságoly Ferenc DLA, DSc, egyetemi tanár, MTA rendes tagja, a Doktori Iskola vezetője)
A POLC című kiállításon az Építőművészeti Doktori Iskola mutatkozik be, az elmúlt két év munkájából adva ízelítőt. A kiállításon bemutatott két tematikus évben megvalósult csoportos alkotási és egyéni kutatási munkák mellett a látogatók bepillantást nyerhetnek a Doktori Iskola csaknem összes aktivitásába: így a külföldi tanulmányutak tanulságaiba, az építészeti tervpályázatok világába, a graduális képzésben megvalósított oktatási projektjeikbe, s nem utolsó sorban bemutatkozik néhány azon építészirodák közül, amelyeket egykori DLA-hallgatók alapítottak.
A kiállítást október 2-án 18.00 órakor nyitja meg Molnár Csaba DLA egyetemi docens, az Építészmérnöki Kar dékánja.
Megtekinthető a FUGA Építészeti Központban 2014. október 2-26.-ig.
Minden érdeklődőt szeretettel vár a BME Építőművészeti Doktori Iskola!