2015. január 08.
A BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának mérnök-informatikus szakos hallgatója tizenhatezer versenytársat utasított maga mögé a Nagy Diák IQ-teszten.
„Jó érzés, hogy sokan örülnek a sikeremnek, és – mint utólag megtudtam – rengetegen szorítottak nekem a verseny idején” – osztotta meg első benyomásait a bme.hu kérdésére Erdős Szilvia, a Nagy Diák IQ-teszt női győztese. A mérnök-informatikus szakos hallgató tavaly már második helyezést ért el a megmérettetésen, és a pozitív tapasztalatok arra sarkallták, hogy idén is nekivágjon a versenynek. „Olvastam ugyanis a szabályzatban, hogy a győztes kivételével minden résztvevő próbálkozhat újból” – tette hozzá.
„Három fordulóból állt a válogató és a döntő is. Az internetes fordulót mintegy tizenhatezren töltöttük ki, a döntőbe azonban alig több mint háromszázan jutottunk, közöttünk rengeteg műegyetemistával. Vicces volt, ahogyan egymásra csodálkoztunk és kérdeztük: te is VIK-es vagy?” – mesélte Szilvia, akitől megtudtuk: a döntő utolsó fordulójában már csupán két-két fiú és lány mérte össze képességeit. „Rejtvényeket oldottunk meg nézőközönség előtt, főleg sudoku-jellegűeket, illetve ábrás feladatot kaptunk: területeket kellett kiszíneznünk különböző szabályok szerint” – árulta el a húszéves pápai diáklány, aki nem készült külön az idei megmérettetésre, szabadidejében azonban szívesen fejt keresztrejtvényt, és kedveli a színezős feladatokat is.
Erdős Szilviától nem idegen a versenyzés világa. Az ötéves, nyelvi előkészítős gimnáziumot matematika tagozaton végezte, számtalan matematikai, fizikai és informatikai versenyen vett részt már középiskolásként. „Informatikából döntős voltam az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen. A Nagy Diák IQ-teszt is olyan volt, mint bejutni a döntőbe az OKTV-n vagy részt venni egy országos fizikaversenyen: jó élmény” – számolt be tapasztalatairól a nyertes diák, aki úgy érzi, különösebben nem változtatta meg a siker, bár magabiztossága nőtt. „Ez rám fért” – fűzte hozzá mosolyogva.
„Melyek a közeli és a távoli terveid?” – kérdeztük. „Szeretném megszerezni a német felsőfokú nyelvvizsgát, mert tavaly egyetlen ponttal csúsztam le róla. Célom, hogy megtanuljak finnül, és persze az is, hogy elvégezzem az egyetemet” – avatott be terveibe Erdős Szilvia, akit „vonzott a mérnöki pálya”, és mindenképpen ezen a területen akar elhelyezkedni. „Körülbelül egy évvel ezelőtt döntöttem el, hogy szeretnék még többet foglalkozni az informatikával, ezért határoztam a mérnök-informatikus szak mellett, ami jó választásnak tűnik.” Az IQ-teszt győztese, ha éppen nem a tanulással foglalkozik, zenét hallgat, zongorázik, a családjával és a barátaival tölti az időt vagy a kutyájával játszik.
Vajon mit jelent számára a magas IQ-szint a mindennapi életben? Összefügg-e a boldogsággal és a sikerrel? Minderről így nyilatkozott: „A boldogsággal semmiképpen. A sikerrel abból a szempontból igen, hogy az okos ember a tanulásban előnyt élvez. Az érvényesüléshez azonban több kell a magas intelligenciaszintnél: szükséges például a magabiztosság, a határozott kiállás, a jó kommunikációs és érvelési képesség” – osztotta meg a szakmai boldogulás „receptjét” az elsőéves hallgató.
Idén több mint tizenhatezer, 17-24 év közötti fiatal vett részt a Diákhitel Központ és a DUE Médiahálózat által második alkalommal megrendezett, háromfordulós diák intelligenciaszint-mérésen. A Nagy Diák IQ-teszt három hónapon át zajló versenyének első fordulójában a diákok egy betanulhatatlan, adaptív IQ-tesztet töltöttek ki az interneten. A második fordulóba a 125 feletti IQ-val rendelkezők jutottak tovább, és a Mensa HungarIQa hivatalos felvételijével birkóztak meg. A tesztet kitöltő hétszázhuszonöt főből a legalább 135-ös IQ-szintet elérők mehettek a döntőbe. A kritikus értéket háromszázhatvanöten érték el, közülük kétszáznyolcvan diák jelent meg a döntőn, ahol élő show keretében, közönség előtt mérkőzhettek meg egymással „a legintelligensebb diák” címért. Az IQ-teszt férfi győztese Dankovics Attila, az Eötvös Loránd Tudományegyetem elméleti matematikus és programtervező informatikus hallgatója volt. |
Fotó forrása: logiqa.hu
A tavalyi Nagy Diák IQ-teszt első férfi helyezettje is a Műegyetem diákja. Kóczán Gergely, a BME ÉPK építészmérnök hallgatója is nyilatkozott a bme.hu-nak, a vele készült interjúnk itt olvasható.
-HegA-
Fotó: Pintér Erik