Interjú Kollár Lászlóval, az Építőmérnöki Kar Széchenyi-díjas egyetemi tanárával.

Kollár László a mérnöki kompozit- és vasbetonszerkezetek statikai és dinamikai vizsgálatában kifejtett kutatásaiért, a gyakorlatban is széleskörűen alkalmazott tervezési eljárások kifejlesztéséért, az oktatásban és a kutatói utánpótlás nevelésében kifejtett iskolateremtő munkásságáért részesült Széchényi-díjban 2015. március 15-én.

Az egyetemi tanár életműve egyik csúcsának a Springer Györggyel közösen írt, kompozit kutatásaik eredményeit összefoglaló könyvét tekinti (Kollár, L. P. and Springer, G. S.: Mechanics of Composite Structures, Cambridge University Press.). „Bár az, hogy én mit gondolok fontos kutatásnak, és ebből mit használnak a legtöbben, nem mindig egyezik meg” – fűzi hozzá. „Jó példa erre, hogy a kompozit oszlopok öveinek horpadásvizsgálatára kapott eredményeimet alkalmazzák a legszélesebb körben, miközben ez egy viszonylag egyszerű vizsgálat volt” – ecseteli.

Kollár László először anizotrop héjakkal foglalkozott, a kompozithoz Springer Györggyel (1956-ban kivándorolt egykori Műegyetemi hallgató, a Stanford University professzora – a szerk.) való találkozás irányította. „Rámutatott, hogy a kettő matematikailag ugyanaz” – magyarázza. „A Cholnoky Tamás által alapított Korányi Imre Ösztöndíjjal épp az Egyesült Államok Berkeley egyetemére készültem. Bár még semmit nem tudtam a kompozitokról, az eredeti terveimet megváltoztatva csatlakoztam a professzor úr kutatócsoportjához” – idézi fel a kezdeteket a Széchényi-díjas oktató, aki összesen több mint négy évig kutatott és oktatott a Stanford Egyetemen (1990-93, 97-98).

„A nagy áttörések, fejlesztések lezajlottak ezen a tudományterületen a 80-as évek végére. A kompozit felhasználási körének változásával (kezdetben a hadiipar vadászgépek alapanyagaként alkalmazta, mára a sportszergyártás egyeduralkodó alapanyaga) azonban érdekes problémák kerültek előtérbe” – tudjuk meg. „Csapatunkkal megpróbáltuk például optikai szenzorokkal mérni a kompoziton belüli feszültséget, egy másik vizsgálatnál pedig piezo rétegekkel kontrollálni és megváltoztatni az alakját, de dolgoztam sílécet és snowboard optimális tervezésén is” – emlékezik.

Kollár László jelenleg elsősorban tartószerkezetek méretezését és földrengési viselkedését kutatja. „Szándékosan akartam ellépni a kompozittól” – jelenti ki az egyetemi tanár, aki földrengésekkel is immár 25 éve foglalkozik. „Az első megbízás, a pécsi magasház felülvizsgálata kapcsán (Hegedűs Istvánnal és Orosz Árpáddal teljesítették 1989-ben) kezdtem komolyabban tanulmányozni a földrengéseket. A Stanford Egyetemen például több tárgyat hallgattam végig a témáról. Tudni akartam, hogy ők mit, hogyan vizsgálnak és tanítanak” – meséli.

A szintén Széchenyi-díjas Hegedűs István gratulál Kollár Lászlónak a kitüntetése alkalmából

Kollár László jelenleg templomok, ívek és boltozatok földrengés-érzékenységét elemzi egyik diákjával, egy másikkal pedig az altalaj és a szerkezet kölcsönhatását tanulmányozza, és foglalkozik közelítő födémrezgés vizsgálatokkal is. „Anyatanszékére”, az Építőmérnöki Kar Hidak és Szerkezetek Tanszékére, 12 év után tért vissza. „A BME Építészmérnöki Kar Szilárdságtan Tanszékén dolgoztam 2001-től, de eredeti szakmámtól soha nem szakadtam el, hiszen ott is – kiváló építész- és építőmérnök végzettségű kollégáimmal – az épületek tartószerkezeteivel foglalkoztam” – magyarázza az egyetemi oktató, aki szerint „a földrengésvizsgálatok napjainkban egyre nagyobb hangsúlyt kapnak Magyarországon is. A kötelező földrengés méretezés kapcsán rengeteg új kérdés vetődött fel a gyakorlatban, és a megvalósításkor a nemzetközi trendeket is figyelembe kell vennünk” – nyomatékosítja.

A Széchenyi díjas építőmérnök oktatói munkája mellett kiemelt szerepet vállalt Magyarország kutatás-támogatási rendszerének formálásában, a kutatói utánpótlás nevelésében is. Öt évig betöltötte az OTKA (Országos Tudományos Kutatási Alapprogram) elnöki posztját. A szervezet 2015. január elsejével integrálódott a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalba. A volt elnök súlyosan alulfinanszírozottnak minősítette a kutatásfejlesztést Magyarországon a környező országokhoz képest.  „A tudomány támogatása általában három szinten történik: alapkutatás, alkalmazott kutatás és konkrét innováció vagy technológiai fejlesztés. Ha bármelyik kiesik, hosszú távon sérül a kutatási folyamat, hiszen az alapkutatás teremti meg az alkalmazások hátterét, az alkalmazások pedig inspirálják az alapkutatásokat. Fontos az egyes területek közti átjárás is, gyakori, hogy a kutatók az elmélet felől az alkalmazások felé fordulnak, vagy fordítva; a kutatók az egyes területek között vándorolva kölcsönösen hatnak egymásra, átadják kutatási módszereiket, tudásukat” – húzza alá. „Ha fontos, hogy gondolkodó értelmiséget képezzünk, akkor nem feledhetjük, hogy a magas szintű egyetemi képzésnek is a kutatómunka jelenti a hátterét” – figyelmeztet.

Forrás: epito.bme.hu

Fotó: Philip János