„Sikerre váltják tehetségüket, nevelik a következő nemzedéket és fenntarthatóvá teszik a jövőt”

Négy műegyetemi oktató vehetett át magas állami kitüntetést a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából.

„A tehetség olyan Isten áldotta adomány, amelyet ki kell bontakoztatni, hogy mások hasznára váljon” – hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök az Országház Kupolatermében március 15-én rendezett ünnepségen. Hozzáfűzte: az igazi kiválóság gyötrődése, tépelődése, alkotó küzdelme ugyan mindig személyes, eredménye, öröme azonban már nemcsak az övé, hanem a közösségé is.

A köztársasági elnök Széchenyi-díjat adományozott Monostori László villamosmérnök, a BME Gépészmérnöki Kar Gyártástudomány és -technológia Tanszék egyetemi tanára, az MTA levelező tagja, a SZTAKI igazgatója részére „egyedülálló interdiszciplináris felkészültségén alapuló, a mai modern gyártástudományt megalapozó és a termelésinformatika elméleti, illetve alkalmazott kutatása terén iskolateremtő tudományos eredményei, valamint iparágakon átívelő kutatásfejlesztési együttműködéseket elősegítő, a kutatási eredmények ipari gyakorlatba való átültetését szolgáló munkája, továbbá kimagasló tudományszervezői és utánpótlás-nevelői tevékenysége” elismeréseként.

„A kitüntetések mögött sokszor egy élet munkájával létrehozott, ha kell, elhordozott és összerakott türelemjátékok állnak. Ehhez egyszerre van szükség bátorságra, elkötelezettségre, kitartásra és hitre” – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere március 11-én a Pesti Vigadóban, ahol Áder János megbízásából nyújtott át elismeréseket.

 

A haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett tevékenysége elismeréseként Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át Petró Bálint, a BME Építészmérnöki Kar, Épületszerkezettani Tanszék professor emeritusa. A BME Szenátusa által elfogadott egyetemi felterjesztés alapján Petró Bálintot közel hat évtizeden át elhivatottsággal, a tanszéke és a szakterülete iránti elkötelezettséggel végzett, a hallgatóság és kollégái által egyaránt elismert, magas színvonalú iskolateremtő oktatói munkájáért, szakmai közéleti és tudományos tevékenységéért, valamint oktatásszervezői-vezetői munkája elismeréséül, 80. életévének betöltése alkalmából javasolták a kitüntetésre.

 

Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült Charaf Hassan, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar, Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszék tanszékvezető egyetemi docense a mobilalkalmazások fejlesztésében elért, nemzetközi szinten is nagyra becsült eredményei, az ipar és a felsőoktatás tartalmas együttműködésének alakításában betöltött meghatározó szerepe, valamint az informatikai oktatás fejlesztésorientált és hallgatóközpontú kialakításáért szolgáló munkája elismeréseként.

 

 

Kiemelkedő színvonalú munkájáért Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át Dúll Andrea Magdolna, a BME Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Szociológia és Kommunikáció Tanszék habilitált egyetemi docense, az ELTE Gazdaság- és Környezetpszichológia Tanszékének vezetője.

 

 

A kiemelt kép forrása: Botár Gergely/kormany.hu

-BK, TJ-