Könnyen helyezkednek el a TTK végzősei, és a kar dékánja jó viszonyt ápol a mérnökkarokkal, ám úgy tartja, hogy az átoktatott tárgyak kezeléséhez kompromisszumok és türelem kell.

Szeptemberben a második dékáni ciklusát kezdte meg ezen a nagyon speciális helyzetű karon, amelynek oktatási tevékenysége ¾ részben ún. átoktatásból áll, azaz, más karok számára oktatnak matematikát, fizikát, kognitív tudományokat. Mennyire érzi, hogy egy ilyen unikális kar vezetőjeként a többi dékánétól alapvetően eltérő feladatai vannak?

Pipek János: Teljesen más jellegű a munkám egy ilyen „átoktató” karon. Az sem volt véletlen, hogy a GTK és a TTK közös őse együtt kezdett fejlődni (utóbbi két kar 1998-ban alakult a TTTK-ból – szerk.). Olyan részei vagyunk az egyetemi oktatásnak, amelyek nem sorolhatók a mérnökkarokhoz – a nyelvoktatástól kezdve az atomreaktorig. A mérnökkarok sokkal homogénebbek, azaz, a tanszékek egymáshoz közelebb álló területeket művelnek. Nálunk karon belül is nagy a változatosság, talán a Fizikai Intézet és a Nukleáris Technikai Intézet tekinthető némiképp hasonlatosnak, de minden csapatnak eltérő specialitásai vannak. Tehát vezetőként kezelni kell a különbözőséget mind a többi karhoz képest, mind a karon belüli viszonyokat tekintve.

A saját képzéseink különleges szerepet játszanak a kar életében, hiszen kevés van belőlük (fizika BSc, matematika BSc, fizikus MSc, matematikus MSc, alkalmazott matematikus BSc és kognitív tudományok MSc). Ez kis létszámú évfolyamok erőteljes elitképzését jelenti, olyan hallgatók végeznek itt, akik a tudományos utánpótlást adják, vagy a fejlesztésben dolgoznak, bár sokan mennek az iparba vagy például a bankszektorba is. A saját hallgatóink után járó normatívából azonban nem élne meg a kar. Az átoktatást azonban menedzselni kell. Állandóan egyezkednünk kell a többi karral, ami időnként bonyolult feladat. Előfordul, hogy egy adott tárgyat mi úgy tartunk jónak, hogy heti 4 órában oktassuk, de a másik kar illetékesei azt mondják, hogy erre csak heti 2 órát tudnak szánni. Ilyet akkor tapasztalunk, ha a mintatantervekben következik be változás.

A többi kar de facto fizet az átoktatásért?

Pipek János: A gyakorlatban ez az egyetemi költségvetési elosztási algoritmus alapján történik, amibe az átoktatás bele van kódolva, tehát pénzmozgás nincs.

A befogadó karok hogyan viszonyulnak az átoktatott tárgyakhoz a saját tárgyaikhoz képest? Milyen a hozzáállás és változik-e?

Pipek János: Teljesen átlagos jelenség, hogy a karok egyes oktatói a saját tárgyaikat fontosabbaknak tartják az átoktatott tárgyaknál. Ám egy magas szintű mérnöki munkához elengedhetetlen, amit mi tanítunk. Tudni kell, hogy azok, akik mérnöki hivatásuk igényes képviselői, nos, őket nem lehet „megfogni” matematikából vagy fizikából sem, ők ezeket a területeket is „uralják”. Ők tudják, hogy ezekre a természettudományos tárgyakra szükség van. Azok a szakemberek a többi karon, akik átlátják a szakterületük perspektíváit, pontosan tisztában vannak e tárgyak megkerülhetetlenségével, és velük meg tudunk állapodni. Némi szemléletváltást hozott az elmúlt egy-másfél évtizedben, hogy a hallgatók, akik ma a gimnáziumból a Műegyetemre jönnek, sokkal rosszabb természettudományos alapismeretekkel érkeznek, mint korábban. Ezt a mérnökkarokon is érzékelik. Például amikor a hallgatók áramlástanban meglátják a parciális differenciálegyenleteket, döbbenten állnak. Ahhoz, hogy megértsék, az alapismereteket nekünk kell megtanítani nekik, ami persze a korábbiaknál nagyobb teher az oktatóinkon.

Nyilván összefügg e tapasztalatokkal, hogy rengeteg kezdeményezésük van a középiskolások számára: a mateFIZIKA, a bentlakásos nyári tábor, a Härtlein Károly népszerűsítette kísérletek és mások.

Pipek János: Igen. A középiskolai természettudományos oktatás gyengesége miatt a fiatalok, éppen azért, mert nem értik, félnek ezektől a tárgyaktól. Így eleve úgy állnak a Műegyetemhez, hogy gyakran jelentkezni sem mernek ide, elmennek máshová tanulni. Ezt a görcsöt oldani kell. Meg kell mutatni, hogy ezeket a tárgyakat is meg lehet érteni, még akár szépek is lehetnek. Ide be lehet kerülni, ezt a tudást el lehet sajátítani. Minden próbálkozásunkkal egy kicsit hozzáteszünk ehhez a küldetéshez. A hallgatók tudása mellett a motivációjukat is támogatnunk kell. Ma is vannak, akik úgy jönnek a TTK-ra, hogy előtte már diákolimpikonok voltak és a matematikai lapokban oldották meg a feladatokat, de sokkal többen jutnak be úgy, hogy még nem tudták eldönteni, mihez kezdjenek magukkal, fizikusként, mérnöki területen vagy akár közgazdászként akarnak-e érvényesülni. Ötösük volt fizikából, ezért ide jönnek. No, ez a motiváció már nem elegendő. Nem reménytelenek ők, csak meg kell velük értetni, hogy ezt a szakmát sokkal intenzívebben kell művelni. Mind a fizikusképzés, mind a matematikusképzés elég komoly energia-befektetést igényel.

Nem elég motiváló erő, hogy a TTK-s diplomák nagyon versenyképesek a munkaerőpiacon?

Pipek János: Nincs rossz híre ennek a szakmának. Végzés után 3 hónapon belül állásban vannak a frissdiplomásaink. Kapva kapnak utánuk. Egy sor olyan hely van – nemcsak a kutatóintézetek –, ahol nagyon szeretik a mi hallgatóinkat, mert itt nem recepteket kapnak, hanem problémamegoldó-képességet. Ebből a szempontból mindegy, hogy statisztikát kell-e elemezni egy biztosítónál, kockázatot egy banknál vagy egy szilárdtestben az elektronok eloszlását. Jól képzettek a hallgatóink arra, hogy felismerjék a jelenséget, modellezzék azt, a modellt számítógépbe programozzák és szimulálják, hogy mi játszódik le.

Milyen ambíciókkal indult neki a második, immár csak 3 éves ciklusnak a TTK-n? Kiterjesztik például az angol nyelvű MSc oktatást?

Pipek János: Részben már most is angolul zajlik nálunk a mesterképzés. Az oktatás nemzetköziesítését nemcsak azért, sőt, nem elsősorban azért tartom fontosnak, hogy minél több külföldi jöjjön ide, és hogy versenyképes tudást kínáljunk nekik, hanem azért, mert a magyar hallgatóknak esélyük sincs labdába rúgni alapos angol nyelvi tudás nélkül. Napnál világosabb, hogy a mai tudománynak ez az anyanyelve. Nekem is van olyan tárgyam, amelyet angolul tartok, már a múlt félévben is volt. Itt mindenképpen lépni kell, elsősorban az MSc-ben. A TTK összes mesterképzését akkreditáltuk angolul is.

Szintén fontos a matematikus képzésünk pozicionálása. Gondolok itt arra, hogy jellegzetesen mások legyünk, és ezt kommunikáljuk is, mint a szomszéd vár, azaz, az ELTE. Ennek versenyképességi oka is van, de nemcsak az. Úgy gondolom, hogy a BME páratlanul előnyös szakmai környezetet tud biztosítani az alkalmazott matematikusok képzése számára azzal, hogy a mérnökkarokon olyan kollégák vannak, akik magas szinten művelik a szakterületüket, ami egyrészt mérnöki munka, másrészt alkalmazott matematikának minősíthető. Stépán Gábor, Kollár László, Domonkos Gábor… és még sokan vannak, akik olyan kutatásokat végeznek, amelyek a matematika egy műszaki alkalmazásokhoz közel álló területét fedik le. A hallgatóink jelentős részét érdekli az alkalmazott matematika, ezt látni kell. Ebbe az irányba érdemes fejleszteni a matematikai oktatásunkat. A fizikusképzésben jól kialakult ez a polarizáció a BME és az ELTE között. Aki részecskefizikával akar foglalkozni, az sokszor az ELTÉ-re megy (bár mi is fejlesztjük ezt a területet, és nálunk is lehet már ilyen tárgyakat hallgatni), aki szilárdtestfizikusnak készül vagy a nukleáris technika érdekli, az hozzánk jön.

A TTK-n jelentős arányban zajlanak alapkutatások az alkalmazott kutatások mellett. A kar kiemelkedően eredményes a kutatásokban és a publikációkban.

Pipek János: A kutatásaink volumenét érzékletesen mutatja, hogy a BME 8 elnyert Lendület-pályázata közül 4 a TTK-n van, és a Nemzeti Agykutató Program egyik kutatócsoportja is itt működik a Kognitív Tudományi Tanszéken. Két ERC (European Research Council) ösztöndíjasunk és szintén két egyetemi-akadémiai kutatócsoportunk van. Utóbbi kettő például alapkutatásokat végez részecskefizikában, illetve sztochasztikában. A Lendületesek között pedig alkalmazott kutatásokat végzők vannak, pl. szilárdtestfizikában vagy nanotechnológiai fejlesztésekben. Idézettséget és eredményeket tekintve is kimagasló a TTK tevékenysége. Ezzel összefügg, hogy rengeteg minősített oktatónk van, PhD-sok, MTA-doktorok, akadémikusok. Nagy gondunk, hogy az egyetemi elosztási algoritmusban az ún. személyi pontokat – amelyek a minősített oktatók után kaphatók – maximálták.

Hogyan alakulnak a kar saját bevételei?

Pipek János: Mint említettem, ez inhomogén kar, az egyes intézetek más forrásokból, másként szerzik a pénzt, és másképp is költik el. Ez járhat anyagi konfliktusokkal a szervezeti egységek között. Ezért volt komoly lépés a kar gazdálkodási szabályzatának létrehozása. A saját bevételeink 3 fő forrásból származnak. Az ipari megbízásos bevételeink a többi karéihoz képest nem túl jelentősek. Főleg az Atomfizika Tanszék kap ilyeneket, például a GE-től, a Siemenstől. Vannak pályázati forrásaink (EU, OTKA stb.), az NTI-nek pedig részben Pakssal összefüggésben vannak pályázati bevételei, illetve ott zajlik a diplomás vietnami szakemberek térítéses továbbképzése, ami az intézet saját bevétele. Pályázati pénzeink felhasználása nagyon kötött. Mindezen tényezők miatt nekünk fontos, az egyetemnek pedig szükséges az átoktatás.

Hol látja magát 3 év elteltével, hiszen dékánként már nem választható újra?

Pipek János: A kutatómunkámra ma úgy kell lopnom egy kis időt a dékáni teendőim mellett. Rengeteg elmaradásom van ebben. Valami mindig van a fejemben, csak most nincs időm megcsinálni. Több mint 200 oktatónk-kutatónk van, ehhez a létszámhoz jönnek még a technikusok, a gazdasági és az adminisztratív munkatársak, így most vezetői gondokkal, személyi ügyekkel foglalkozom, és ez leköti az energiáimat. Az elmúlt 4 évben szerzett tapasztalatomat ugyanakkor pótolhatatlannak érzem az eligazodáshoz a mai körülmények között. Szívesen vagyok vezető és szívesen megyek újra oktató-kutatónak is, ha eljön az ideje.

- TJ -

Fotó: Philip János