2016. július 05.
Nemzetközi zsűri előtt és egy Nobel-díjas fizikussal közös színpadon mutathatják be a BME hallgatói az EduBase oktatási portál legújabb fejlesztéseit.
„Jelenleg Magyarországon az EduBase az egyetlen olyan oktatási weboldal, amellyel a felhasználók a rendszerezett tananyagok meghallgatása mellett tesztelni is tudják a tudásukat a kurzusokon elhangzottakról” – mutatta be a legújabb fejlesztéseit Hives Áron (a BME VIK MSc-s mérnök-informatikus hallgatója) és Horváth Dániel (a BME GPK végzős BSc-s mechatronikai mérnökhallgatója), az EduBase oktatás portál kitalálói. A fiatalok nemrég harmadik helyezést értek el a „Falling Walls Lab” rapid konferencia (az előadók egységesen meghatározott előadási idővel rendelkeznek – szerk.) hazai fordulóján, és ezzel jogot szereztek arra, hogy a 100 döntős innovátor egyikeként a nemzetközi porondon is bemutassák találmányukat.
Falling Walls Lab Minden évben a berlini fal leomlásának évfordulóján, azaz, november 9-én rendezik meg ezt a fiatal innovátoroknak szóló kezdeményezést. Az előadó kutatók, feltalálók mindössze 3 percet kapnak arra, hogy bemutassák elképzelésüket vagy eredményüket angol nyelven, és meggyőzzék a neves üzleti és akadémiai szakemberekből álló zsűrit arról, hogy a találmányukba érdemes befektetni. A berlini döntő másnapján rendezik a szemléletformáló Falling Walls Konferenciát, amelyen 20 világszínvonalú kutató, köztük Wolfgang Ketterle Nobel-díjas fizikus mutatja be munkásságát és legújabb fejlesztéseit. |
EduBase – Bázis a tanuláshoz!
Ingyenes e-learning weboldal, amelyen tematikus videók nézhetők a 9. évfolyamos matematika anyagoktól egészen az érettségiig bezárólag, és feldolgozták az egyetemi BSc-s matematikai anyag nagyobb részét is egyszerű, jól érthető példákkal illusztrálva. A videókat témák szerint rendszerezik, a felhasználók interaktív eszközökkel sajátíthatják el a tartalmakat, és véleményezhetik a tananyagokat. Kívánságlistát összeállítva kommunikálhatnak is az oldal üzemeltetőivel. |
„Olyan algoritmust fejlesztettünk ki, amely egy előre megadott mintapélda alapján több ezer, sőt, akár végtelen számú számítási vagy szöveges ellenőrző feladatot generál a tudás felmérésére” – mutatta be az EduBase nemrég indított tesztrendszerének lényegét Hives Áron, a projekt fejlesztésért és a dizájnért felelős tagja. Úgy alkotta meg az algoritmust, hogy az a számítási feladatokra adott válaszok kiértékelésekor az ekvivalens, azaz, az egymással egyenértékű megoldásokat (például x^2+2 vagy 1+x*x+1) is helyesnek minősítse. „Nem hagyjuk magára azt a felhasználót sem, aki elakad, vagy nem tudja a megoldást. Segítő kérdésekkel vezetjük el a tanulót a jó válaszhoz” – tette hozzá az egyetemi tananyagokat videókon bemutató Horváth Dániel.
A díjazott hallgatók szerint a legtöbb már létező oktatási portál és videómegosztó weboldal hiányossága, hogy nem nyújt lehetőséget az önellenőrzésre. „A videós tartalom vagy a streamelt (élőben közvetített) előadás megtekintése nem jelenti azt, hogy a hallgatók megértették és szükség esetén vissza is tudják adni az elhangzottakat. A tesztrendszer erre a problémára kínál megoldást” – ecsetelték a fiatalok, akik ezzel a Falling Walls Lab zsűrijét is meggyőzték, hogy az EduBase érdemes a nemzetközi megismertetésre novemberben.
Az ingyenes, jelenleg közel 10 ezer felhasználóval rendelkező oktatási portál számos további alkalmazási lehetőséggel kecsegtet. A középiskolás látogatók száma idén is megugrott az írásbeli érettségit megelőző időszakban, ők az oldalon generált próba-feladatsorral gyakoroltak a matematika számonkérésre. „A vizsgák után bizonyosodtuk meg arról, hogy a tesztfeladatok jellege és nehézsége nagyon hasonló volt a középszintű érettségi példáihoz, így jól járt, aki a tesztrendszer segítségével gyakorolt és közben visszajelzést is kapott a tudásáról” – hívták fel a figyelmet. Dániel és Áron úgy vélik, hogy a tesztrendszert hatékonyan lehetne alkalmazni a felsőoktatási tananyagok minőségének javításához is. „A tudásfelmérések idején keletkezett adatok összesítéséből következtethetünk adott évfolyamok, szakok és egyéb hallgatói csoportok kollektív tudására, azaz, kimutathatók azok a részterületek, amelyeken az érintettek elegendő ismerettel rendelkeznek és a megerősítendők is” – ecsetelték a minőségi oktatás iránt elkötelezett hallgatók.
A jövőben szeretnék új tananyagokkal bővíteni a kurzuskínálatot, ám, ahogyan fogalmaztak, magasra tették a mércét. „Az EduBase egyet jelent számunkra a minőséggel, ebből eddig sem engedtünk, és ezt a portálra felkerülő új tananyagoknál ez után is megköveteljük” – hangsúlyozták, hozzátéve, hogy a közeljövőben több energiát fordítanak a tesztrendszer lehetőségeinek bővítésére. „Az egyetemi anyagok számonkérő mintakérdéseit is szeretnénk elkészíteni, és megtervezzük az ehhez szükséges struktúrát.”
Bizakodva tekintenek a novemberi berlini nemzetközi döntőre, és remélik, hogy tovább növelhetik felhasználóik táborát. Jelenleg még mindketten a tanulásra összpontosítanak: Áron, mint írtuk, mérnök-informatikus mesterszakon tanul, Dániel pedig matematikai mesterképzésre jelentkezett ősztől. „Mindig érdekelt ez a tudomány, a portálon is matematikával kapcsolatos ismereteket tanítok. Úgy érzem, hogy ez a terület még sok újdonságot és lehetőséget tartogat számomra” – fogalmazott Horváth Dániel, aki már középiskolás korától készít matematikai oktatóvideókat, amelyeket több mint 1,4 millióan tekintettek meg a YouTube-on. Érdekesség, hogy Dániel a Nagy Diák IQ-Teszten elért teljesítménye alapján a MENSA tagja is lehetne. Beválasztották a La Femme magazin által szervezett 50 tehetséges magyar fiatal közé, elnyerte a GE Scholar-Leaders kétéves nemzetközi ösztöndíját, és pár hónapja tért haza Ausztráliából, ahol a Sydney Műszaki Egyetemen töltött 5 hónapot annak az ösztöndíjnak a keretében, amelyet Matolcsy Zoltán Ausztráliában élő, valaha a Műegyetemen végzett professzor gondoz (az ösztöndíjasokról a bme.hu korábbi tudósítása ezen a linken olvasható – a szerk.)
Dániel vendéghallgatóként üzleti tárgyakat hallgatott angol nyelven, miközben tapasztalatokat gyűjtött az ottani internetes és távoktatásról és online számonkérésekről. „Az országon belüli nagy földrajzi távolságok miatt Ausztráliában sokkal nagyobb hagyománya van a digitális oktatásnak, mint Magyarországon” – fogalmazott. A hazaitól eltérő szokásokat ecsetelve felhívta a figyelmet a közösségi média intenzív jelenlétére az oktatásban: „több ezer fős facebook-csoport verődött össze, amelynek tagjai egymást segítve készültek az érettségi vizsgákra”. Tapasztalatai szerint az ausztrál egyetemeken nagyobb a hallgatók „szabadságérzete”, hiszen főként projekt- és házi feladatokkal ösztönzik őket közös munkára. Az oktatási anyagokat előre meg lehetett tekinteni, és órán inkább azokról a témákról beszélgettek, amelyekkel kapcsolatban a hallgatóknak kérdése vetődött fel. „A tempó a Műegyetemen tapasztaltnál lassabb, az oktatók elmagyaráznak mindent és törekszenek arra, hogy a tananyagot a csoport gyengébb képességű tagjai is megértsék” – tette hozzá Horváth Dániel.
„Sokan mondják, hogy a Föld másik felén még a Nap is ’másként1 süt, ami Ausztrália esetében szó szerint így igaz. A kontinens feletti vékonyabb ózonréteg miatt fokozottan védekezni kell az UV-sugárzás ellen, és a bőrrák az egyik vezető halálozási ok” – osztotta meg. További érdekességként említette, hogy Ausztráliában elmaradhatatlan a koala- és a kenguru-élmény, de még meglepőbbnek találta a rengeteg vadon élő papagájt. „Számos útikönyv int óvatosságra a mérgező és a ragadozó állatok miatt, ilyen például a skorpió vagy a tajpán nevű óriáskígyó, ám én ezekből a veszélyekből nagyon keveset érzékeltem.” A kínai kultúrát kedvelő, sőt kínaiul is beszélő Dániel különösen örült az Ausztráliában élő számottevő kínai kisebbségnek.
A műegyetemista fiatalok reményüket fejezték ki, hogy a befektetők érdeklődését is fel tudják kelteni Berlinben, miközben elsődleges céljuk továbbra is a segítségnyújtás. Mottójuk, hogy „bárkinek joga van a tanuláshoz és az egyéni fejlődéshez, függetlenül attól, hogy a világ vagy egy ország mely részén él”.
TZS - TJ
Fotó: Takács Ildikó