Visszatért „születési” helyére az 1944-ben kilopott M-24-es, amelynek felújításában műegyetemi hallgatók is részt vesznek.

„1921 november 10-én négy, az ország jövőjében a repülés jelentőségét felismerő hallgató, Kintses László, Maier József, Lampich Árpád és Rotter Lajos felhívást tett közzé a Műegyetemi Sportrepülő Egyesület megalakítása céljából, amit huszonnégyen rövidesen aláírtak” – emlékezett a magyar repülés hőskorára Fekecs Gábor mérnök, közlekedéstörténész az Egyesület (rövidítve MSrE, közkeletű nevén Emese) történetét bemutató előadásában, abból az alkalomból, hogy a K épület aulájában kiállították az egykor itt tervezett és épített M-24-es típusú repülőgép utolsó ismert példányát.

„Az első magyar sportrepülő egyesület alapítói közül később szinte mindenki fontos szerepet játszott a magyar repülésben” – hangsúlyozta a kutató. Az Egyesület a két háború közötti magyar repülőgép-tervezés központja volt: olyan kiváló konstruktőrök és pilóták voltak a tagjai, mint Bánhidy Antal, Barkász Emil, Conrád Ernő, Hütl Hümér, Kintses László,   Pálffy Elemér  ,  Rotter Lajos , Thorotzkai Péter, id. Rubik Er nő és Samu  Béla. Az első saját tervezésű motoros gép, a Lampich Árpád tervezte L-1-es, a „Mama kedvence” 1924-ben emelkedett a levegőbe. A Műegyetem K épületének földszintjén kialakított műhelyben később mintegy kéttucatnyi sikeres konstrukció született: pilótáik több különböző rekordot megdöntöttek velük és a típusok közül egyeseket sorozatban is gyártottak.

E repülők egyike volt az az M-24-es típusú, HA-NAN lajstromjelű gép, amelyet közel nyolcvan év után a „szülőhelye”, a K épület aulájában állítottak ki az után, hogy lelkes magyar repülőbarátok megkezdték a kalandos történetű jármű restaurálását.

„Ez a gép a magyar repülőtervezés és sportrepülés egyik csúcsteljesítménye” – emelte ki a gép történetét bemutató előadásában Ungár Patrik mérnök, aki a restaurátorcsoport tagjaként mutatta be a típus rövid, de dicsőséggel övezett történetét. Az M-24-es géptípust a repülőklub két kiváló szakembere, Szegedy József és Jancsó Endre tervezte 1937-38-ban. Munkájukban Szokolay András és Tóth Jenő gépészmérnök is közreműködött: olyan új iskolagépet álmodtak meg, amely alkalmas túra- és műrepülésre, valamint áramvonalas kialakítása révén esélyes sebességrekordokra is. A kétüléses, 105 lóerős Hirth-motorral felszerelt gép 250 km/órás sebességre volt képes, és ez volt az első magyar gyártású behúzható futóműves gép, hiszen a repülők többsége akkor még merev futóművel készült.

A Műegyetem K épületének alagsorában zajló műhelymunkát Szegedy József vezette. Időközben Magyarországot meghívták az 1939-es világkiállításra New York-ba: az építők a részvételben bízva fokozták a munkatempót. A HA-NAE lajstromjelű prototípus végül 1938-ban készült el, és az előzetes várakozásokat messzemenően kielégítette.

A világkiállításra különleges útvonalat terveztek: Közép-Afrikáig a levegőben, majd Dél-Amerikába hajón tervezték az átkelést, onnan északra repültek volna New Yorkig. Sajnos a gép – dacára annak, hogy az MSrE két legjobb pilótája, Vadas László és Békássy Vilmos vezette – az afrikai reptereken megrongálódott, így kénytelen volt feladni eredeti úti célját. Az utazás így sem volt haszontalan: az áramvonalas és igen modern gép Faruk egyiptomi királyt is megbabonázta, aki két gépre adott le rendelést. A rövidesen elkészült HA-BAA és HA-BAB lajstromjelű gépek 1940-ben indultak Kairóba, ahol a király át is vette őket (további sorsuk sajnos ismeretlen.) Az M-24-es gépből összesen kilenc darab épült, ebből kettő a magyar légierő számára. 1944. december 11-én Szűcs Dénes, a Repülő Kísérleti Intézet polgári berepülő pilótája elkötötte a HA-NAN lajstromjelű gépet a Budaörsi Repülőtérről, és utasával, egy Koslowsky vezetéknevű lengyel mérnökkel együtt Olaszország amerikaiak által megszállt területére szökött. Az amerikai erők elkobozták a gépet, majd a háború után átadták az olasz hatóságoknak: a gép Magyarországon feledésbe merült.

„Az egyetlen fennmaradt M-24-est a milánói kisplasztikai biennáléra utazó, repülésrajongó magyarok véletlenül fedezték fel” – avatta be a hallgatóságot a gép történetének újabb meglepő fordulatába Ungár László , a Magyar Régi Vitorlázórepülők Klubjának elnöke, aki a kiállított példány háború utáni történetét és a restaurálási projektet mutatta be. E történetnek jó néhány mozzanata ismeretlen, de annyi bizonyos, hogy az amerikaiak a birtokukba került gépet megvizsgálták, futárszolgálatban kipróbálták, nagyon jónak tartották, majd felajánlották az olasz légierőnek. A jármű ezután két olasz szerelő birtokába került, akik repültek vele, sőt vélhetően kényszerleszállást is végrehajtottak, így az M-24-es végül egy olasz gyűjtőé lett, akinek kollekciója a hetvenes években a Milánói Leonardo da Vinci Tudományos és Műszaki Múzeum birtokába került: a kupolában felfüggesztett, átfestett gépet itt fedezték fel újra a magyar látogatók.

A magyar repülési szakemberek és muzeológusok az elmúlt évtizedekben lépéseket tettek a gép visszajuttatásáért, akár cseregépek árán is, de ez meghiúsult az olaszországi múzeumi törvények szigorúsága miatt. A repülő időközben kikerült a kiállítási tárgyak közül, és a szabad ég alatt tárolták, így állapota tovább romlott.

A kétezres évek elején újra elővették a gép ügyét: Fekecs Gábor mellett nagyrészt az olasz pilótákat edző Katona Sándor egykori műrepülő világbajnoknak köszönhető, hogy újraindultak a tárgyalások. „Az olasz múzeumi törvények ugyan tiltják az állományok eladását vagy cseréjét, de a kiállítást, a restaurálást és a tárolást megengedik” – ecsetelte Ungár László. „Így a restaurálás céljából történő kölcsönvételt, majd a kiállítás lehetőségét céloztuk meg, amivel már sikerrel jártunk: az olasz kollégák messzemenően támogatták törekvéseinket.”

A hosszú adminisztrációs folyamat eredményeképpen az országot 1944 december 11-én elhagyó gépet 2016 augusztusában újra Magyarországra hozták. A repülés szerelmesei, mérnökök és lelkes repülőbarátok tették meg a felújítási munkálatok első lépéseit, az anyagi és szakmai hátteret mindehhez a Magyar Régi Vitorlázórepülő Sport Alapítvány biztosítja. Jelenleg támogatókat keresnek a kitűzött kettős cél elérésére: egyrészt szeretnék a gépet másfél év alatt restaurálni, másrészt egy repülésre is alkalmas másolatot is megépítenének. Az M-24-es a restaurálást követően a szolnoki RepTár múzeumban tekinthető meg, de a milánói múzeum tulajdonában marad.

A felújítás munkájában műegyetemi hallgatók is részt vesznek – nyomatékosította Gáti Balázs, a BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Vasúti Járművek, Repülőgépek és Hajók Tanszékének docense. A 3D-s modellezésben már járatos hallgatók eddig a farokkerék elkészítését vállalták, de a továbbiakban aerodinamikai és szilárdsági számításokkal is tudják támogatni a felújítást és az építést. A BME Gépészmérnöki Kar Gyártástudomány és –technológia Tanszék a projekt számára a Siemens Solid Edge ST9 szoftverlicencet biztosítja: ennek segítségével valósulhat meg a gép tervezése, alkatrészeinek legyártása és maga a restaurálás.

HA - TJ

Fotó: Philip János