2017. július 26.
Gratulálunk mindenkinek, akinek sikerült bejutni a Műegyetem valamelyik képzésére! Idén sem volt könnyű, jó – sok esetben nagyon jó – eredmény kellett hozzá.
A BME-re felvett hallgatók a Központi Tanulmányi Hivatal oldalain találják meg a beiratkozáshoz szükséges információkat.
A BME 2017 őszén induló képzéseire felvettek felvételi pontszámai itt találhatók meg.
A pótfelvételi lehetőségekről itt tájékozódhat.
Tájékoztató a Műegyetem 2017 szeptemberében induló képzéseire felvettek eredményeiről:
A 2017 szeptemberében induló képzésekre a BME-re összesen 11 065-en jelentkeztek, ez az országos jelentkezői létszám 10,5%-a.
A Műegyetemre júliusban összesen felvettek száma közel annyi, mint a tavalyi: idén szeptemberben 5019-en kezdhetik meg nálunk tanulmányaikat (2016-ban 5240-en). Ez jó eredmény a kedvezőtlen demográfiai folyamatok figyelembevételével. Kiemelendő, hogy így is magasan tudtuk tartani pontszámainkat. Csak nagyon jó felvételi pontszámmal lehetett hozzánk bekerülni. Az alapképzéseinkre állami ösztöndíjasként felvettek átlagpontszáma 418,4! (egy éve 415,2 volt)
Néhány reprezentatív példa az állami ösztöndíjas képzésre felvettek eredményéről (nappali alap- és osztatlan képzés):
Szak |
|
A BME-re felvettek |
|||
|
minimális pontszáma |
|
átlag pontszáma |
létszáma |
|
Mechatronikai mérnöki |
|
454 |
|
472 |
118 |
Energetikai mérnöki |
|
390 |
|
437 |
81 |
Vegyészmérnöki |
|
421 |
|
453 |
144 |
Biomérnöki |
|
382 |
|
425 |
147 |
Matematika |
|
392 |
|
444 |
43 |
Mérnökinformatikus |
|
375 |
|
429 |
698 |
Építészmérnöki (osztatlan) |
|
376 |
|
424 |
176 |
Nemzetközi gazdálkodás |
|
460 |
|
469 |
18 |
Az osztatlan építészmérnöki szakhoz már évek óta előírás az emelt szintű érettségi. 2013 óta az építészmérnöki és az energetikai mérnöki BSc szakunkhoz is legalább egy tantárgyból emelt szintű érettségit kell tenni. Tapasztalataink szerint az emelt szintű érettségivel rendelkezők az átlagnál sokkal kisebb arányban morzsolódnak le, tanulmányi eredményük – és így persze tanulmányi ösztöndíjuk is – jóval átlag feletti.
A jó felvételi eredményekkel bekerülő hallgatóinktól az egyetemen is jó teljesítményt várunk. A nekik nyújtott magas színvonalú képzéssel, velük közösen, meg fogjuk tartani a Műegyetem diplomájának nemzetközileg is elismert presztízsét.
Ebben az évben mesterképzési szakjainkra 1963 jelentkezőt vettünk fel állami ösztöndíjas képzésre: 950 főt januárban és 1013 főt júliusban. A hazai gazdaság eredményességéhez elengedhetetlenül szükségesek a mesterdiplomával rendelkezők. A mesterdiploma belépő abba az „elit klub”-ba, ahol a munka annyira változatos és kihívásokkal teli, hogy egyben élvezet is. Javasoljuk a Műegyetem alapképzéseire felvetteknek, tervezzék be valamelyik mesterszakunk elvégzését is! Tanulmányozzák a mesterképzési szakjainkat – akár az alapszaktól eltérő mesterszakot is választhatnak.
Budapest, 2017. július 26.
Dr. Veszprémi Károly
egyetemi tanár, oktatási rektorhelyettes