2017. szeptember 28.
Az együttműködés célja, hogy a közösen nyújtsanak lehetőséget a hallgatóknak az oktatás és a kutatás-fejlesztés területén a műegyetemi feladatok elvégzéséhez, valamint a szakmai gyakorlathoz.
„A Műegyetem ipari kapcsolatainak fontos pillérei az együttműködési megállapodások, amelyek nemcsak azt eredményezik, hogy a gyakorlat igényei beépülnek az oktatási tananyagba, hanem a kölcsönösség elve alapján az ipari cégek is megismerhetik tehetséges hallgatóinkat, akik magas szintű és piacképes tudással rendelkeznek”– hangsúlyozta Józsa János, a BME rektora az ünnepélyes keretek között aláírt hosszú távú együttműködéssel összefüggésben. Hozzátette: az egyetem tanszékein zajló K+F tevékenység eredményei jelentős mértékben járulnak hozzá a magyar gazdasági élet szereplőinek versenyképességéhez.
„A villamosenergia-iparág jelentős változás előtt áll, amelyben jól képzett és komplex tudású szakemberekre van szükség. A MAVIR elkötelezett abban, hogy nemzetközi színvonalú háttérrel biztosítsa az egyetemi hallgatók speciális képzését. Célunk az azonnal hasznosítható elméleti és gyakorlati tudással rendelkező szakmai utánpótlás biztosítása” – mondta el Csomai Kamilla, a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt. vezérigazgatója.
Az együttműködési megállapodást aláírták Józsa János, a BME rektora, Barta-Eke Gyula, a BME kancellárja, Csomai Kamilla, a MAVIR Zrt. vezérigazgatója, Herczeg Sándor, a MAVIR Zrt. vezérigazgató-helyettese
Az együttműködés értelmében a MAVIR lehetőséget biztosít a hallgatók szakmai gyakorlatához, támogatja a BME ösztöndíj programjait (PhD, MSc, kutatói ösztöndíjak), a hallgatók szakdolgozatait, diplomaterveit, mind szakmai tudással, mind speciális eszközök biztosításával. Ezeken túlmenően a cég támogatni szeretné a Műegyetem hallgatói csoportjainak – szakkollégiumok, önálló kutatás-fejlesztési kezdeményezések, projektek keretében történő – elméleti és gyakorlati szakmai munkáját. A megállapodás célja: a MAVIR szakember utánpótlásának elősegítése a szakmai kapcsolatok bővítésével, az oktatás villamosenergia-iparág specifikus képzésének támogatásával, valamint kutatások elindításával.
A megállapodás kitér arra is, hogy a MAVIR és a BME érdekelt lehet a szakmai kapcsolatokat tovább mélyítő jövőbeli közös pályázatok kidolgozásában és benyújtásában.