A BME a legrangosabb kitüntetésében részesült hat évtizednyi tudományos és oktatói tevékenységéért Petró Bálint, az Építészmérnöki Kar professor emeritusa.

„Boldogsággal tölt el ez az elismerés, amely a kutató életművének és pályájának megbecsüléséről szól, egyúttal kifejezi az alma materének szeretetét is” – vallott érzéseiről a József Nádor Emlékérem átvétele után Petró Bálint, az MTA doktora, a BME Építészmérnöki Kar professor emeritusa, a kar korábbi dékánja és tanszékvezetője. A kitüntetést a szakmája iránti csaknem hat évtizedes elhivatottsága, az iskolateremtő oktatói munkássága, a szakmai közéleti és tudományos tevékenysége, valamint az oktatásszervezői-vezetői munkája elismeréseként kapta meg. (Petró Bálinttal a bme.hu már korábban, a Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetés átvétele után, a professzor 80. születésnapjakor készített interjút - szerk.)

Petró Bálint mintegy hatvan éve szerezte meg diplomáját a Műegyetemen, majd frissen végzett mérnökként az iparban kezdte pályafutását. Szívesen emlékszik vissza ezekre az esztendőkre, mert abban az időszakban felettesével, a kétszeres Kossuth-díjas építésszel, Mátrai Gottwald Gyulával dolgozhatott együtt. „Mellette tehettem meg a szakmámban az első lépéseket, amiért örökké hálás leszek neki. Szigorú, következetes és magas szakmai színvonalat képviselő kolléga volt, akivel igazi kihívást jelentett a közös munka, ám úgy éreztem: ez jó iskola egy kezdőnek” – idézte fel az egyik példaképe oldalán szerzett tapasztalatait. Néhány évnyi ipari gyakorlat után kérték fel, hogy a Műegyetemen tanítson, amelyet örömmel elfogadott. Egész pályája során arra törekedett, hogy az oktatásban, a kutatásban és az ipari projektfeladatokban egyaránt helyt álljon. Többször hívták, hogy az iparban vállaljon munkát, ám a professzor ezt mindig elutasította. „Mindenem megvolt és meg is van a Műegyetemen, amire vágyom” – mondta a kitüntetett oktató.

Petró Bálint több évet töltött vendégoktatóként és kisebb tanulmányutakon külföldön, főleg német nyelvterületen. Néhány évet tanított Bécsben, négy esztendőt töltött Lipcsében, továbbá rövidebb időt Karlsruhe-ban és Stuttgartban is. „Bár kaptam felkérést rá, sosem akartam véglegesen külföldre költözni. A család mellett a műegyetemi szakmai közösség is Magyarországhoz kötött, szerettem és a mai napig szeretek itt dolgozni” – foglalta össze itthon maradásának okát a professzor.

Sok izgalmat és kihívást talált választott szakterületén, az épületszerkezettanban. Úgy véli, hogy aki ezt a szakmát választja, nehéz fába vágja a fejszéjét, ám szilárd alapokon álló tudással biztos jövőt és egzisztenciát teremhet magának az, aki jól műveli ezt a hivatást. „Egy építészmérnök egy jó gondolattal tízmilliókat spórolhat, ám egy rossz javaslattal ugyanezt el is veszítheti” – érzékeltette a pályatársaira háruló nyomás nagyságát. Úgy fogalmazott: egy nagy beruházás, egy nagyméretű létesítmény megtervezése és kivitelezése szakmai, és anyagi felelősség egyben. E gondolat motiválta a nagydoktori munkájának elkészítésekor Lipcsében, amely szakmai pályafutásának egy nehéz és kihívásokkal teli időszaka volt. Disszertációjában épületszerkezetek tervezési módszertanáról és a tudatos szerkezettervezés alapjairól értekezett, és arra kereste a választ, hogy miképpen lehet elérni az épületek tervezésekor, kivitelezésekor a szerkezetileg, felhasznált nyersanyagok és megoldások tekintetében, valamint az anyagilag is közel optimális építészeti megoldást.

Később a pályáján kiválóan hasznosította a külföldön szerzett munkatapasztalatait, főként azokat, amelyek a német precizitáshoz kapcsolódnak. „Minden mérnöknek szüksége van a külhonban szerzett gyakorlatra. A fiataloknak azt javaslom, hogy menjenek bárhová, lássanak világot, sajátítsák el a szakma fortélyait egy idegen országban, ismerjék meg az ottani kultúrát, szokásokat és építészetet, majd jöjjenek haza, és találják meg a mindennapjaikban azokat a kihívásokat, amelyekben az így szerzett tudás a javukra válhat” – fogalmazta meg útravalóját az ifjaknak.

Az Építészmérnöki Kar nemzetközi kapcsolatrendszerének kiszélesítéséről szólva Petró Bálint beszélt arról, hogy növekvő számban volna szükség több külföldi tapasztalattal rendelkező oktatóra, nemcsak a szakmai ismeretek miatt, hanem a közvetlenebb kommunikáció és a külföldi tapasztalatcsere okán. Hozzáfűzte: fiatal oktatóként és vezetőként maga is sokat dolgozott a szakmai partneri viszonyok ápolásán; és szerinte ezzel a törekvéssel a jövőben sem szabad felhagyni.

A díjazott oktató úgy látja, a hallgatók számára az egyik legnagyobb kihívás lépést tartani az egyre gyorsabban fejlődő iparral és technológiákkal. Úgy vélte: ez az oka annak, hogy szakterületén nagyon nehéz „újat alkotni”, a tudományos munka iránt nyitott fiatalok elsősorban a már létező, és az iparból átvett munkalépések, épületszerkezeti megoldások és kialakítások megújítására tesznek javaslatot kutatásaikban. A módszertanok megreformálása terén lát lehetőséget áttörő tudományos eredmények megalkotására.

Petró Bálint jelenleg szakértőként támogatja az ipari megbízásokat és a kari kutatási projekteket, ugyanakkor – bevallása szerint – ma már „szenvedélyből” oktat, ahogy mesélte, „a munka, a tanítás és az egyetem tartja életben”. Szívesen foglalkozik a hallgatókkal, főként a doktoranduszokat segíti, szakdolgozatokat és komplex terveket bírál, szigorlatoztat, államvizsgákon vesz részt, de örömmel foglalkozik a fiatal mérnökökkel, akik nyitottak az újdonságokra.  Jó érzéssel tölti, ha átadhatja számukra hat évtized szakmai ismeretanyagát. „Szeretem a fanatikus ifjakat, magamat és egykori pályatársaimat látom bennük, akiknek mindenük volt a szakma. Jó érzés, hogy az új generáció tagjai között is vannak elhivatott, leendő szakemberek. Bennük látom a jövőt.”

TZS - GI

Fotó: Philip János