„Közös munkával támogatjuk a tehetségfejlődést”

A „Tehetségek a tehetségekért” rendezvényen bemutatták a BME kiemelkedő képességű első évesei számára nyújtott lehetőségeket.

„Köszönjük, hogy a Műegyetemet választották tanulmányaikhoz és megígérjük, közös munkával támogatjuk tehetségük további fejlődését” – hangsúlyozta Józsa János rektor a „Tehetségek a tehetségekért” műegyetemi rendezvényen azon első éves hallgatók előtt, akik többségükben a középiskolai tanulmányi versenyeken országos és nemzetközi szinten is kiváló eredményt értek el, egyúttal az intézménybe is magas felvételi pontszámmal kerültek be. „Kívánom, hogy a BSc képzés után folytassák tovább tanulmányaikat MSc, vagy akár PhD szinten. Önökből lesznek a jövő fejlesztői, a tudományos kutatói és remélhetőleg egyetemünk oktatói is. Várjuk tehetségük kibontakoztatását a jövőben is” – üzente az akadémikus.

A program rendhagyó módon kisfilmmel kezdődött: a Budavári Schönherz Stúdió által készített, „A Műegyetem Mátrixa” című alkotás a Mátrix nagy sikerű amerikai mozifilm méltán elhíresült jelenetére építve motivációs tanácsokat fogalmazott meg az elsőéveseknek. A videó létrejöttében segítséget nyújtottak Tarján Gabriella adjunktus (ÉMK) és Németh Krisztián tanársegéd (VIK).

A rendezvényen a BME Tehetségsegítő Tanácsának elnöke ismertette a testület tevékenységét és a diákok elé táruló lehetőségeket: ilyen a nagy múltú tudományos diákköri mozgalom (TDK), a szakkollégiumok rendszere, a tárgyak emelt szintű teljesítése, és akár a kutatómunkában való részvétel. A Tanács a közeljövőben indítja el a Sztoczek József pályázati programot, amely a tervek szerint e tehetségek közül is a legjobbaknak kínál szakmai programokat, mentorálásokat, ösztöndíjakat. „Ne feledjék, a legkülönbözőbb területek legnagyobb tehetségei is átlagosan tízezer órát fektetnek be a kiemelkedő teljesítményhez” – hívta fel a hallgatók figyelmét Pokol György, aki útravalóul Szent Györgyi Albert gondolatát idézte: „az életben mindenben mértéktartással kell élni, kivéve a célok kitűzését”.

A „Tehetségek a Tehetségekért” program szervezésében ezúttal is jelentős szerepet vállalt a számos tehetséggondozó rendezvény létrejöttét segítő Lángné Lázi Márta, a BME TTK Analízis Tanszék docense, valamint Dallos Györgyi, a Pro Progressio Alapítvány titkára.

A „Tehetségek a tehetségekért” program az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő meghívásos pályázat keretében meghirdetett a Felsőoktatási intézményekben megvalósuló komplex tehetséggondozó programok címen valósul meg. NTP-FKT-17-0012

Pintér László, a tizenegy tagot tömörítő Műegyetemi Szakkollégiumok Közösségének (MűSzaK) elnöke a szakkollégiumok tehetséggondozó tevékenységéről beszélt. Kiemelte, hogy a szakkollégiumok valódi hungarikumnak számítanak. Ezek a közösségi szerveződések a szaktudás, az előadókészség, szakmai kapcsolatépítés elmélyítése mellett a baráti körök kialakításában is segítenek – fűzte hozzá.

A rendezvényen Horicsányi Krisztina doktorandusz a Műegyetemi Versenycsapat Közösség koordinátoraként a járműépítő teameket tömörítő ernyőszervezet működését részletezte, Molnár Nikolett és Wild András pedig az innovatív ötleteket felkaroló Demola tevékenységét ismertették.

A program befejező részében a fiatalok szóltak a közönséghez: Orbán Ágnes a kutatóvá válásának állomásait idézte fel, a Műegyetem meghatározó oktatói példamutatását és az inspiráló szellemi közeget méltatta, továbbá ismertette annak a maláriadiagnosztikai eszköznek a kifejlesztési fázisait, amelyekben maga is részt vett. Katona Mihály energetikus hallgató az elektromos autók hasznosságát vizsgáló kutatásának szépségeit, nehézségeit és személyes következtetéseit taglalta, Várnai Krisztina vegyészmérnök hallgató a városokban kialakítható mezőgazdasági tevékenység bemutatása mellett az egyetemista élet személyes tanulságait vázolta föl,  Kókai András ipari termék és formatervező hallgatóként a sport és az innováció különleges kapcsolatára világított rá az általa fejlesztett „okos mászófal”példáján, végül  Földesi Kata, volt műegyetemi hallgató a nyelvi közvetítők, a tolmácsok és a fordítók munkájának szépségeit és kihívásait ecsetelte előadásában.

HA - GI

Fotó: SPOT