2017. november 29.
Az idei 10 díjazottat – a hagyományokhoz hűen – a publikációk, az előadások, és a hivatkozások számán túl a kutatott területen elért tudományos nóvumok alapján értékelték.
Idén is került műegyetemi kutató azok közé, akik átvehették a Junior Prima díjat a Magyar tudomány kategóriában a Magyar Tudományos Akadémián. 2017-ben Bolgár Bence, a Villamosmérnöki és Informatikai Kar Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszék tudományos segédmunkatársa, az Intelligens Rendszerek Kutatócsoport tagja kapta meg az elismerést Lovász Lászlótól, az MTA elnökétől, Juhász Edittől, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) helyettes államtitkárától és Bernáth Tamástól, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) elnök-vezérigazgatójától.
Junior Prima díjjal 2007 óta tüntetik ki a kiemelkedő teljesítményt nyújtó harminc évnél fiatalabbakat több kategóriában. A tudomány az egyetlen, ahol a korhatár magasabb: 33 év. Az egyes tudományterületek szaktekintélyei, akadémikusok, professzorok, valamint az MFB által felkért ajánlók minden évben számos jelölt elismerésére tesznek javaslatot.
Idén 58 ifjú tehetséget terjesztettek fel a díj elnyerésére. A szakmai zsűri közülük választotta ki azt a tíz tudós kutatót, akik fiatal életkoruk ellenére nemzetközi szinten is magasan jegyzett tudományos kutatási eredményekkel, publikációkkal büszkélkedhetnek. Az erős mezőnyben végül a publikációk, előadások, hivatkozások számán túl, a kutatott területen elért tudományos újdonságok alapján ítélték oda a kitüntetést, amely mellé 2 millió forint is jár.
- GI -
Fotó forrása: MFB, BME VIK