2013. február 14.
A születésnapi sajtótájékoztatón először mutatták be a Masat-1 által készített háromdimenziós képet. A kormány 6,4 millió forintot csoportosít át a Masat–2 műhold előkészítéséhez.
2012. február 13-án állt pályára a Masat-1, az első magyar fejlesztésű kisműhold, mely az üzemelés eddigi egy éve alatt kategóriájában szinte minden rekordot megdöntött. A Masat-1 alkotóközössége 2012-ben elnyerte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala által adományozott Millennium-díjat, a főváros Pro Urbe díját, a Magyar Posta emlékbélyeget, a Magyar Nemzeti Bank pedig emlékérmet bocsátott ki a fejlesztés elismeréseként. 2012.február 16-án már megkapta az M0-72 nevet és besorolást, azaz a 72. üzembe lépett műhold a rádióamatőr műholdak között a világon. A kisműhold 2012. március 8-án készítette el első fényképfelvételeit az űrből, illetve különleges háromdimenziós, valamint mozaikfelvételeket is készített, melyeket a születésnapi sajtótájékoztatón mutattak be a nyilvánosságnak első alkalommal.
A rendezvényen részt vett Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára is, aki elmondta: a Masat-1 is bizonyítéka annak, hogy az egyetemek, a hallgatók, a vállalatok együttműködése milyen sikerekhez, eredményekhez vezethet.
A Masat-1 hazai és nemzetközi sikerein felbuzdulva az elmúlt fél évben megkezdődött a Műegyetem és az ipari partnerek együttműködésében a lehetséges folytatási alternatívák feltárása. A jelenleg lehetséges források felkutatását követően – mind ipari, mind kutatási vonalon – jelenleg a kapcsolódó pályázatok elbírálását várjuk, melyek szponzori támogatással kiegészítve lehetőséget biztosíthatnak arra, hogy Magyarország kisműholdas küldetései a jelentős tudományos lehetőségek mellett, továbbá a nemzetközi együttműködésekkel kiegészülve egy fenntartható és a nemzetgazdasághoz pozitívan hozzájáruló folyamattá válhassanak.
A Magyar Közlöny február 13-i számában megjelent 1057/2013. (II. 13.) Korm. határozat szerint a Masat-2 műhold elõkészítéséhez szükséges támogatás biztosítása céljából a kormány 6,4 millió forint egyszeri átcsoportosítását rendeli el elszámolási, a fel nem használt rész tekintetében visszafizetési kötelezettséggel a 2013. évi központi költségvetésből.
A projekt weboldala
Rövid videó a rendezvényről
(Fotó: Philip János)