2021. május 07.
A kiadvány a képzési, a kutatásfejlesztési és innovációs, valamint a nemzetközi és gazdálkodási adatokat áttekintve mutatja be a BME eredményeit.
A Műegyetem minden évben megjelenteti a Tények és adatok kiadványát (az elmúlt 10 év összeállításai itt olvashatók). A most közzétett, 2020-as adatokat összefoglaló kiadvány előszavában Józsa János rektor és Kotán Attila kancellár a tavalyi év kettősségét emelték ki: „A koronavírus okozta járványhelyzet miatt szükséges rendkívüli megoldások alkalmazásával továbbra is színvonalasan folyt a több mint húszezres műegyetemi hallgatói közösség képzése.” Hozzáteszik: „Eközben az intézmény jelentős lépéseket tett az e-egyetem kialakításában. Számos sikeres kutatás-fejlesztési program indult, amelyek összefüggenek az oktatói és hallgatói életpályamodell biztosításával.”
2020 évben a BME volt a legnépszerűbb azok körében, akik a felvételi jelentkezéskor első helyen a műszaki képzési területet választották, és a korábbi évekhez hasonlóan, ismét a Műegyetemre nyert felvételt a legtöbb mesterképzéses hallgató a keresztféléves felvételi időszakban. A szakirányú továbbképzések kínálata is folyamatosan bővül az iparágak igényeit és az új technológiákat követve.
A BME nyolc karán, 76 tanszékén mintegy 1200 oktató dolgozik, a műegyetemi oktatók között jelentős – 82,5 % – a tudományos fokozattal rendelkezők aránya.
A hazai sikerek mellett a Műegyetemről elérhető nemzetközi mobilitási programok köre is bővült azzal, hogy az intézmény tagja lett az EELISA együttműködésnek. A hallgatók jelenleg hetvennél több ország felsőoktatási intézményében vehetnek részt részképzéseken és kettős diplomlát adó programokban. A BME nemzetközi szinten a 200-800. közötti helyezéseivel a világ egyetemeinek legjobb 2-6%-ához tartozik. Az idegen nyelvű szakok népszerűsége évről évre nő. A teljes hallgatói létszám több mint 12 százalékát külföldi hallgatók teszik ki, közülük jelenleg csaknem 2300-an tanulnak az intézményben, és a 2020-ban végzett diákok több mint 30 nemzet tagjai.
A BME munkatársai is részt vesznek a 2020-ban létrejött Nemzeti Laboratóriumok munkájában, a mesterséges intelligencia kutatásban, az autonóm járművek fejlesztéseiben és a kvantuminformatikai kutatásokban. Sikeresek az egyetemi innovációs programok, ennek részeként 2020 januárjában megkezdte működését a BME Z10 startup inkubációs központ, valamint a BME Science Park program megvalósulása érdekében is jelentős előrelépések történtek.
A Műegyetem jól szerepelt az Új Nemzeti Kiválósági Program pályázatain is. A Felsőoktatási Intézményi Kiválósági Program 2020-ban Tématerületi Kiválósági Program konstrukcióban folytatódott és célzottan ösztönzi a BME kutatási tevékenységének erősítését néhány kiemelt tématerületen.
A BME önkéntesei, valamint oktatói és kutatói is részt vállaltak a járványhelyzet kezelésében, a műegyetemi összefogás főbb adatai is olvashatók a kiadványban.
A korábban megszokott gazdálkodási és működési adatok, diagrammok mellett a kiadványban újdonság az év híreit bemutató eseménynaptár, amely áttekintés ad a tavalyi év Műegyetemi sikereiről.
Rektori Kabinet Kommunikációs Csoport