„A tanulmánynak indult fejlesztésből mások számára is hasznos applikáció született”

Új útvonal- és menetrendtervező applikációt fejlesztett a BME VIK másodéves üzemmérnök-informatikus szakos hallgatója.

„A pandémiás időszak alatt önfejlesztés céljából további plusz szakmai feladatokat vállaltam, ekkor körvonalazódott bennem egy saját applikáció ötlete” – idézte fel az útvonaltervezést segítő alkalmazás megszületésének körülményeiről Bogyó Sándor másodéves üzemmérnök-informatikus szakos hallgató. Fejlesztését a közelmúltban tette közzé az App Store online felületen.

Sándor a budapesti Piarista Gimnáziumban végzett. Pályaválasztáskor ismerősei hívták fel a figyelmet a BME BProf üzemmérnök-informatikus szak nyújtotta gyakorlati képzési forma előnyeire, így erre a műegyetemi szakra nyújtotta be jelentkezését.

Elmesélte, hogy körülbelül egy évvel ezelőtt váltott Android operációs rendszerű telefonról Iphone-ra, és ekkor elhatározta, hogy kihasználja az új technológia nyújtotta lehetőségeket és egy új alkalmazást fejleszt készülékére. A tömegközlekedés gyakori használójaként úgy tapasztalta, hogy a már létező útvonaltervezők és menetrendek számos hiányossággal rendelkeznek, emiatt egy további felhasználói igényeket kielégítő, saját szoftver fejlesztésébe fogott.

„Átböngésztem a nagy cégek által létrehozott termékekhez kapcsolódó kommenteket, mert kíváncsi voltam, miket hiányolnak a felhasználók. A saját szoftver létrehozásával elsődleges célom a tanulás volt, ám végül úgy döntöttem, hogy az utazótársak számára is elérhetővé teszem a végeredményként megszületett alkalmazást az Apple Store-on keresztül” – mutatta be történetét az ifjú szakember.

Sándor Menetrendek alkalmazásán az összes BKK-, MÁV- és Volánbusz-járattal kapcsolatos információk megtalálhatók, a jövőben pedig további szolgáltatókkal szeretné bővíteni az applikáció palettáját. A fejlesztés tartalmazza a valós idejű menetrendi adatokat, információkat a közeli járatokhoz GPS pozíció alapján, a gyakran használt járatokkal kapcsolatos adatok elmentésének lehetőségét, az átszállási kapcsolatokat, a járatok útvonalának térképes megjelenítését, azonnal jelzi a forgalmi változásokat és a különböző városok menetrendjeinek egyesítését is.

„Gyakran megkérdezik tőlem, hogy az applikációm miben különbözik a Google Térképtől. Ez nemcsak egy útvonaltervező, hanem egy komplex menetrend-alkalmazás. Ha például bejárok az egyetemre, a már ismert útvonalat nem kell megterveznem, csak arra vagyok kíváncsi, mikor megy arra a legközelebbi jármű. Már léteznek többféle funkciót egyesítő megoldások, ám azok jobbára állomástól-állomásig szolgáltatnak információt, míg az én fejlesztésem valós időben, háztól-házig is tervez. Eredetileg egy BKK-s alkalmazásból indultam ki, végül az applikációmhoz több adatforrást fésültem össze. Főként a UX Design (User Experience Design, azaz felhasználói élmény tervezése) terén nyújt újat a fejlesztésem” – hangsúlyozta Sándor. Kiemelte: az applikáció segítségével egyéni igényekre szabottan egy helyen gyűjthetők össze valamennyi használt közlekedési forma (MÁV, Volán, városi közlekedés stb.) adatai. Az applikáció továbbfejlesztésének egyik lehetséges jövőbeli irányával kapcsolatban elárulta, hogy gondolkodik okosórával összefüggő menetrend-applikáció kialakításában is, amelyre egyelőre még nincs piacon elérhető verzió.

„Minden ilyen típusú fejlesztés nehézsége, hogy rengeteg hibára csak a használat során derül fény. Már februárban elkészültem egy béta-verzióval, amit körülbelül száz barát, ismerős tesztelt, majd megosztották felhasználói tapasztalataikat. Némelyik hiba megoldása hetekig tartott, ám megérte a befektetett munka. Tisztában voltam azzal is, hogy egy új alkalmazásnál sokféle probléma adódhat: ilyen a rendszer összeomlása, és hatékonyan kell kezelni azt is, hogy a városi közlekedésben az útvonalak csak kétirányúak, ám a távolsági buszok már ugyanazon az úton többfelé is haladhatnak” – ecsetelte a szakember, hozzátéve, a projekt lehetséges irányai a jövőben fognak körvonalazódni: többféle pénzügyi modellre lehetne építeni a további fejlesztéseket, ám ekkor már vállalkozóként profitot remél az újítástól.

A hallgató elárulta, az applikáció megszületését sokoldalú ismeretek megszerzése alapozta meg: például akciós áron vásárolt online kurzusokat sok órányi videóanyaggal, házi feladatokkal, gyakorlatokkal.

A szükséges tudás másik forrását az egyetemi kurzusok biztosították. „Szerencsére az első félévben még nem volt járványhelyzet, így belekóstolhattam a valódi egyetemi légkörbe. Czirkos Zoltán tanár úr Python programozása – sokakkal együtt – velem is megszeretette a programozást. A legutóbbi szemeszterben egy olyan témalabor gyakorlaton vettem részt, ahol egy céggel együttműködve dolgoztunk. A szoftverfejlesztés specializációt választottam, ahol már ténylegesen azzal foglalkozom, amivel a jövőben is a leginkább szeretnék. Szabadon választható tárgyként felvettem Ekler Péter tanár úr android-programozás című tárgyát, és sok hasznos információra, tudásra tettem szert.” – emelte ki Bogyó Sándor, hozzátéve: „a BProf rendszerű képzés második évfolyamán kezdtem meg a tanulmányaimat (A szakról a bme.hu egy korábbi cikkében olvashatók részletek – szerk.). Az idei végzősök tapasztalatai fogják megmutatni e képzési forma sikerességét, és a képzésben résztvevő cégek is megfogalmazhatják a végzős szakemberekkel kapcsolatos további igényeiket. Ennek ismeretében szeretnék dönteni a jövőmről: elképzelhető, hogy tanulok még egy évet a BSc-fokozat megszerzéséért, utána pedig mesterképzésre megyek.”

 

HA-TZS

Fotó: Geberle B.