2021. augusztus 16.
Teljeskörű jelenléti oktatással veszi kezdetét a 2021/2022-es tanév őszi féléve.
Közel másfél év után, szeptembertől ismét nyüzsgő élettel telnek meg a BME épületei. A félév indulásával kapcsolatos további részletes tudnivalókat a Tájékoztató tartalmazza. (frissítve: 2021. 08. 18.)
A tanulmányi munka szervezésével, valamint kollégiumi elhelyezéssel összefüggő fontosabb tudnivalók
- Kollégiumi lakhatás
- A budapesti egyetemek egy része, köztük a BME is, a fenntartóval egyeztetve kollégiumi szálláshelyek biztosításával vesz részt az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) sikeres lebonyolításában. Az egyetemi kollégiumokban zarándokok és szervezők lesznek elszállásolva.
- A NEK 2021. szeptember 5-12. között lesz, így a szálláshely biztosítás ezt az időszakot, valamint a kollégiumok átadása, kiürítése, takarítása, előkészítése miatt az ezt megelőző és követő néhány napot öleli fel.
- A BME 1650 fő NEK résztvevő számára biztosít szállást.
- Az Egyetem a kollégiumokban elsődlegesen az elsőéves, illetve a szociális okból rászoruló, továbbá azon hallgatókat szállásolja el, akik a nyár folyamán kollégiumban laktak és az őszi félévre is sikeresen pályáztak, valamint akik esetében kollégiumi lakhatásuk biztosítása szükséges. A felvételi eljárás az Egyetemi Hallgatói Képviselettel egyetértésben, velük együttműködve kerül kialakításra.
- A NEK lezárulta után az ideiglenesen a NEK résztvevők számára átadott kollégiumokba ütemezetten azok költöznek (átköltözés és beköltözés), akik a szokásos pályázati rendben kollégiumi férőhelyet nyertek el. A beköltözés legkorábban szeptember 12. után válik lehetségessé, kivéve, ha az adott kollégiumot az Egyetem korábban visszakapja.
- Tekintettel arra, hogy a végleges kollégiumi helyre csak szeptember 12. után kerülnek a kollégisták, a félév eleji beköltözésnél csak a feltétlenül szükséges felszereléseket, eszközöket hozzák magukkal a kollégiumba.
- A tanulmányi munka szervezése
- Az ágazati irányító döntése alapján a félév teljes egészében, minden tanulmányi cselekményre kiterjedően jelenléti oktatási rendben kezdődik, a kurzusokat ennek megfelelően kell meghirdetni. A tanulmányi rendszerbe felvitt, a hibrid vagy távolléti oktatáshoz tartozó kurzusok felvételének lehetőségét ki kell zárni.
- A tantárgy- és kurzusfelvétel kezdetéig (2021.08.25. 19:00) az 1. pontban előírt beállítást a karoknak el kell végezni.
- Az 1. ponttól eltérően egyes speciális tanulmányi cselekmények (pl. az elsőéves hallgatók ismeretfelmérése [„nulladik zh.”]) távolléti formában is megtarthatók.
- Az I. szakaszban írtakra figyelemmel szeptember hónapban a kollégiumokba beköltözni nem tudó felsőbbéves hallgatók (az összes hallgató kevesebb mint 10%-a) számára az oktatást, különösen a személyes jelenlétet igénylő tanulmányi foglalkozásokat – kari hatáskörben – úgy kell megszervezni, hogy a jelenléti formában tanuló hallgatókkal azonos vagy közel azonos értékű oktatási szolgáltatásban részesüljenek (aszinkron formában elérhető kell tenni számukra a tanulmányi foglalkozások anyagát, az önálló tanulást segítő anyagokat kell biztosítani számukra, a személyes jelenlétet igénylő [pl. labor] foglalkozásokat időben elcsúsztatva, októbertől kezdődően kell számukra biztosítani, stb.).
- Külföldi hallgatókra és tanulmányaikra vonatkozó különös szabályok
-
Külföldi hallgató akkor léphet Magyarország területére, ha
- koronavírus ellen védett és ezt jogszabályban meghatározott módon igazolni tudja;
- 72 óránál nem régebbi, az egészségügyi szakmai szabályoknak megfelelő, molekuláris biológiai vizsgálat – SARS-CoV-2 PCR teszt – igazolja, hogy az érintett személy szervezetében a SARS-CoV-2 koronavírus a vizsgálat időpontjában nem volt kimutatható; vagy
- méltányossági kérelme alapján a rendőri szerv engedélyezte a beutazást (amennyiben a kérelmező igazolja, hogy a belépés célja a hallgatói vagy a tanulói jogviszony alapján fennálló tanulmányi vagy vizsgakötelezettség teljesítése, ha ezt az oktatási intézmény által kiállított igazolás tanúsítja).
- A külföldi hallgatók esetében is ajánlott az oltás megléte, ezért az Egyetem a külföldi hallgatók külön tájékoztatásáról gondoskodik.
- A külföldi hallgatók az oktatásban jelenléti formában vesznek részt.
- Amennyiben a külföldi hallgató nem tud a jelenléti oktatási formában részt venni, úgy számára – figyelemmel a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 80. § (2a) bekezdésében foglaltakra – az oktatást aszinkron távolléti oktatási formában kell biztosítani.