Végre személyesen is élvezhették a látogatók a Kutatók Éjszakája programjait a BME-n

34 helyszínen csaknem 60 ismeretterjesztő bemutatót, előadást és laborlátogatást tartottak a Műegyetemen a Kutatók Éjszakája program keretében.

Izgalmas és szórakoztató előadások, szakmai bemutatók, valamint kísérletek várták a BME-re érkezőket korosztálytól függetlenül 2021. szeptember 24-én és 25-én a Kutatók Éjszakája műegyetemi helyszínein. A szervezők célja ebben az évben is a színvonalas tudományos ismeretterjesztés, valamint a kutatói és a mérnöki életpálya iránti érdeklődés felkeltése volt. A látogatók száma idén némileg alulmaradt a korábbi évekéhez képest, részben a pandémiás helyzet, részben az online fogyasztói szokások megváltozása miatt. Örömteli ugyanakkor, hogy középiskolás tanárok diákcsoportjaikat vezették az egyetemi helyszínekre bemutatva számukra a tudományok izgalmas világát.

A Műegyetem oktató-kutatói közösségének számos képviselője járult hozzá a programok zökkenőmentes lebonyolításához: hallgatók, doktoranduszok, a tanszékek és laborok munkatársai önkéntesen tevékenykedtek az esemény sikerre vitelében.

A szervezők számos olyan programmal készültek, ami az évek során már bizonyította, hogy a nagyközönség stabil érdeklődésére számíthat. Ezen túl új előadások is várták a fiatal és idősebb korosztályokat egyaránt.

Néhány képpel a teljesség igénye nélkül villantjuk fel a tudomány nyílt napjának pillanatait.

A K épület aulája sokrétű és a legkülönbözőbb korosztályokat vonzó programoknak biztosított helyszínt, főként a Természettudományi Kar (TTK) kínálatából. Fizikai kísérletek, matematikai érdekességek és a nukleáris technika izgalmas kérdései várták az érdeklődőket. A szakkollégiumok idén is kivették részüket a programokból: tagjaik önkéntes munkájukkal járultak hozzá a bemutatók sikeréhez.

A látványos kémiai és fizikai kísérletek ezúttal sem csak előadótermekben és aulákban zajlottak: a Sóhajok hídja, valamint a Ch épület melletti terület is helyet adott a bemutatóknak.

 

A BME Nagyfeszültségű Laboratóriumban, valamint a Kármán Tódor Szélcsatorna Laboratóriumban évek óta töretlen népszerűség mellett tartanak látványos bemutatókat a műegyetemi oktató-kutatók.

 

A gépjárművek világának újdonságait és a leginnovatívabb műegyetemi fejlesztéseket több tanszék – főként a Gépészmérnöki Karról (GPK), valamint a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karról (KJK) – mutatta be a látogatóknak.

 

HA-TZS

Fotó: Geberle B.