2021. október 14.
Együttműködési megállapodás jött létre a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Rail Cargo Hungaria Zrt. között.
A BME és a Rail Cargo Hungaria (RCH) együttműködési keretmegállapodást kötött az egyetemi hallgatók munkaerőpiaci bekapcsolásának támogatásáról, a vasútvállalat szakember-utánpótlásának elősegítéséről, továbbá a két fél tudásvagyonának kölcsönös hasznosításáról. Az okmányt a Műegyetem részéről Czigány Tibor rektor és Kotán Attila kancellár, valamint Kotiers Román, az RCH Igazgatóságának tagja, CFO, és Vincze Teodóra humánerőforrás igazgató látták el kézjegyükkel.
A most létrejött együttműködés lehetőséget teremt arra, hogy a piacvezető vasúti árufuvarozási vállalat szakértői bekapcsolódjanak a Műegyetem tudományos tevékenységébe, és akár oktatóként is részt vegyenek a közös szakmai munkában. A megállapodás értelmében a társaság egyúttal egyetemi szintű duális, gyakorlatorientált programot valósíthat meg a közlekedésmérnöki, a járműmérnöki, valamint a logisztikai mérnöki mesterképzések hallgatóinak részvételével.
„A Műegyetem számára kiemelten fontos az ipari partnerekkel való aktív kapcsolat és együttműködés annak érdekében, hogy hallgatóink naprakész tudást kapjanak, amelyet később valós piaci körülmények között hasznosíthatnak. Emellett nagy hangsúlyt fektetünk a fenntarthatóság és a jövőnket meghatározó zöld-technológiák szerepének növelésére, amely célunkban fontos partnerünk a Rail Cargo Hungaria” – mondta köszöntőjében Czigány Tibor, a BME rektora.
Kotiers Román a megállapodás aláírása alkalmából rámutatott: „a vasúti árufuvarozás területén dinamikusan növekszik a jól képzett, innovatív fiatalok iránti kereslet. Az RCH ezért az utánpótlás-nevelésnek az iskolarendszer minden szintjén kiemelt figyelmet szentel. Megtiszteltetés számunkra, hogy tapasztalatainkkal és szaktudásunkkal hozzájárulhatunk a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar oktatási programjának alakításához”.
Mándoki Péter, a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar dékánhelyettese, egyben a januárban alakult Vasúti Járművek és Járműrendszeranalízis Tanszék vezetője a bme.hu kérdésére beszámolt arról, miért jelentős a mai napon aláírt együttműködési megállapodás. „Egy új tanszék számára kiemelten fontos, hogy szakterületén piacvezető vállalatokkal, intézményekkel, partnerekkel tudjon együttműködni. Ez oktatóink, kutatóink számára is fontos lehetőség. Diplomamunkák, doktori értekezések témaikiírásaiban, szakmai programok szervezésében, telephely-látogatások kapcsán kiváló lehetőségeket biztosít majd a hallgatóknak az együttműködés. Az oktatás terén a piaci szférából érkező szakmai előadók oktatják majd a hallgatókat és új, választható tárgyakat hirdethetünk meg a Rail Cargo szakembereinek köszönhetően.”
Az RCH pályáztatás útján vállalja az egyetemi hallgatók részmunkaidős foglalkoztatását, megvizsgálva a tanulmányi ösztöndíj odaítélésének lehetőségét is. A cég és a BME közötti együttműködés kiterjed arra, hogy a vállalat bekapcsolódhat a tudományos diákköri munkák témáinak kijelölésébe, és mentortámogatást nyújthat a hallgatók számára a pályaműveik elkészítéséhez. Javaslatot tehet a hallgatók szakdolgozati témáira, külső konzulens biztosításán keresztül hozzájárulhat a vasúti témájú diplomamunkák, illetve záródolgozatok elkészítéséhez. A társaság az egyetem hallgatóit nyári szakmai gyakorlatra is fogadja, illetve üzemlátogatásokat, kirándulásokat is szervez az érdeklődő fiatalok számára.
Az egyetemi hallgatóknak szervezett programokon az RCH innovatív vasúti eszközöket mutat be, lehetővé téve, hogy a diákok a gyakorlatban is megtapasztalhassák az elméletben tanultakat.
A megállapodás értelmében az egyetem megvizsgálja az alap- és mesterképzési szakok esetleges specializációinak, illetve szakirányú továbbképzési szakok indításának lehetőségét, továbbá a duális képzés kialakítását.
A BME-vel közösen aláírt dokumentummal az RCH tovább bővítette a felsőoktatási intézményekkel korábban kialakított partneri hálózatát. A vasútvállalat évek óta előadókkal és tananyaggal támogatja a Debreceni Egyetem nappali és levelező tagozatos vasúti árufuvarozási képzését, emellett eredményes oktatási kapcsolatot alakított ki a Dunaújvárosi Egyetemmel és a győri Széchenyi István Egyetemmel, továbbá szakmai gyakorlatot is biztosít ezen intézmények hallgatóinak.
BME KJK-HA-TZS
Fotó: Geberle B.