Újra lányokkal telt meg a Műegyetem

A BME idén is csatlakozott az immáron 10. alkalommal megszervezett Lányok Napja kezdeményezéshez, amelynek programjain újra személyesen is részt vehettek az érdeklődők.

A Műegyetem 6 kara közel 30 izgalmas és interaktív programmal várta a mérnöki, a műszaki és a természettudományi képzési és karrierlehetőségek iránt érdeklődő, még pályaválasztás előtt álló lányokat. A programok egy része személyes jelenlét mellett történt, ám az online térben is kínáltak érdekfeszítő előadásokat, tájékoztatókat az ifjú hölgyeknek. A pandémia kezdete óta a hibrid forma egyre általánosabbá válik a rendezvények körében, ám a személyesen látogatható események továbbra is a legnépszerűbbek.

A kezdeményezéshez 2021-ben az Építőmérnöki Kar (ÉMK), az Építészmérnöki Kar (ÉPK), a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar (KJK), a Természettudományi Kar (TTK), a Gépészmérnöki Kar (GPK), valamint a Villamosmérnöki és Informatikai Kar (VIK) csatlakozott.

A Lányok Napja országos programsorozatát a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) szervezi, rendszerint világszerte ugyanazon a napon, április utolsó csütörtökén. A pandémiás helyzet miatt a tavaszi rendezvényt idén egy későbbi időpontban, október 21-én rendezték meg.

Az ország legnagyobb, középiskolás lányoknak szóló pályaorientációs eseményének célja, hogy a fiatal hölgyek körében vonzóvá tegye és népszerűsítse a műszaki és tudományos karrierpályákat. A programot életre hívó NaTE ezzel is csökkenteni kívánja az iparág szakemberhiányát és hozzájárulni ahhoz, hogy az esélyegyenlőség alapvető és kikerülhetetlen értékmérő szemponttá váljon a kutatás-fejlesztés és innováció valamennyi területén.

A Lányok Napján résztvevő karok programjai ez alkalommal is népszerűek voltak.

Az Építészmérnöki Kar személyes jelenléttel zajló látványelőadásai újra teltházasak voltak, az érdeklődő hölgyek már az előzetes regisztrációkor valamennyi üres helyet betöltöttek. A kar képzései egyébként is népszerűek a lányok körében: alap- és osztatlan képzésen a hallgatók több mint 60%-a lány, mesterképzésen ez az arány valamelyest kiegyenlítődik, ám az MSc-s hölgyek még mindig egy picit többen vannak.

Jelenléti programokkal készült a látogatóknak a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar is. Vasúti forgalomirányítási szimulációval, várostervezéssel, önvezető autókkal, baleseti helyzet drónos rekonstruálásával és a légiforgalmi irányítás területével ismerkedhettek meg a KJK vendégei. A nap folyamán a kar képzéseit választó hölgyek maguk meséltek arról, miért választották ezt a pályát.

Az Építőmérnöki Karon többek között geodéziai programokat szerveztek, a látogatók megismerkedhettek a digitális homokozóval, és olyan szabadtéri kincskeresésen vehettek részt, amelyhez geodéziai eszközöket használhattak. A kar oktatói a legkorszerűbb számítás- és méréstechnikai berendezéseket mutattak be, míg az egyik előadásból kiderült, hogyan hasznosíthatók a drónok a vízmérnöki és a környezetvédelmi feladatok végrehajtásához. A nap második felében geometriai bemutatóval készültek a lányoknak, akik maguk is hajtogathattak különleges térbeli alakzatokat, például doktaédert. A vendégek ellátogattak az építőanyag- és vízkémia laboratóriumba, ahol néhány mérési gyakorlatot is elvégezhettek.

A Gépészmérnöki Kar programjai többek között a 3D nyomtatásról, a hidrodinamikai kérdésekről és az energetikai mérnökök lehetőségeiről szóltak. A Lányok Napja látogatói testközelből ismerhették meg a polimertechnikai félüzemi labort, a szellőzéstechnika rejtelmeit, valamint a zene és a tüzeléstechnika kapcsolatát. Megtudhatták, mivel foglalkozik egy terméktervező és ámulatba eshettek az áramlástani laboratóriumban.

A Természettudományi Karon több turnusban tartottak laborlátogatásokat, kísérleti bemutatókat, interaktív matematikai előadást, és bepillantást nyertek az érdeklődők a műegyetemi reaktor hétköznapjaiba is. Szó volt a matematika nyújtotta lehetőségekről, a gráfelméletről, a kombinatorikáról és az optimalizálásról is. Játékos formában ismertették meg a lányokkal a kriptográfia témáját, míg a laborokban többek között spektroszkópiai kísérletek szemtanúi lehettek a hölgyek.

A Villamosmérnöki és Informatikai Kar személyes és online bemutatókkal, tájékoztatókkal várta a lányokat. Az érdeklődők részleteket tudhattak meg például a februárban induló űrmérnök-képzésről. Beléphettek a kar high-tech laboratóriumaiba, megismerték a kibertámadás fogalmát, a műegyetemi fejlesztésű műholdakat, a karon végzett maszkminősítő vizsgálatokat, a bioérzékelők világát, az elektronikai szenzorok jelentőségét, és ha kedvük tartotta, akár egy virtuális laborsétát is tehettek.

Az egyetem már második alkalommal, kifejezetten a Lányok Napjára készítette el azt a kiadványt, amely egyetemi hallgatótól egyetemi tanárig, illetve gyakorló mérnökig mutat be olyan női mérnököket, akik már tapasztalatot szereztek, és egy sikeres karrierutat járnak be a Műegyetemen megszerzett diplomával a zsebükben.

A műegyetemi Lányok Napja szervezői voltak 2021-ben:

Benesóczky László (GPK), Dallos Györgyi           (VIK, koordináció), Farkas-Karay Gyöngyi (ÉMK), Görömbölyi Vanda (KJK), Lázi Márta (TTK), Mikus Eszter (KJK), Minkó Dávid (VIK), Rumi Tamás (VIK) és Szeglet Flóra (ÉPK)

 

A Műegyetem évek óta nagy gondot fordít arra, hogy növelje a női hallgatók arányát az egyes képzésekben (különösen a műszaki és informatikai szakokon). A felvett és itt végzett hallgatók adják a BME oktatói, kutatói, tanári pozícióinak utánpótlását. Az intézmény a pályaválasztás előtt állók mellett kiemelt figyelmet fordít női munkavállalóira is: az oktatási szervezeti egységek részmunkaidős és egyéb rugalmas foglalkoztatási formák alkalmazásával, az órarendek megfelelő tervezésével, a gyermeket nevelő női munkatársak igényeinek figyelembevételével segítik a karriercélok megvalósítását.

A Műegyetem 8 karán több mint 21.000 hallgató folytat műszaki, informatikai, gazdasági, természet- és társadalomtudományi tanulmányokat, a lányok aránya összességében évről évre nagyobb. 2016 és 2020 között kis mértékben nőtt a Műegyetemen a női hallgatók aránya. 2020 őszén az arány 33,5%, a műszaki területen 30%, informatikai képzési területen 14,2%, gazdaságtudományi képzési területen 51,3%.

A doktori képzésekben, ahonnan az oktató-kutató utánpótlás származik: a nők aránya a műszaki tudományok terén 23,4%, társadalomtudományok területén 68%.

A női oktatók és kutatók száma is nőtt az elmúlt időszakban: a teljes munkaidőben foglalkoztatott műegyetemi oktatók, kutatók és tanárok 22%-a nő, a részmunkaidőben foglalkoztatottak körében ez az arány 23%.

 

Részlet a BME 2021-2024-re szóló Intézményfejlesztési Tervéből, amelyet a Szenátus 2021. február 19-i ülésén fogadott el.

 

A műegyetemi Lányok Napja rendezvény teljes fotógalériája a SPOT oldalán tekinthető meg.

 

TZS

Fotók forrása: SPOT