2022. április 06.
Mérnöki-technológiai tudományokban világszinten 211., a gépészmérnöki, az építő- és építészmérnöki képzések rangsoraiban a legjobb 200 közé került a BME.
Több kategóriában is kiválóan szerepelt a Műegyetem a világszínvonalon egyik legjelentősebb szakmai számvető, a brit Quacquarelli Symonds (QS) legújabb felmérésén. Idén a felsőoktatási intézményeket 5 szempont szerint értékelték, tudományterületenként eltérő súlyozással. A mérlegelésnél az alábbi aspektusok voltak mérvadóak: akadémiai elismertség, munkáltatói elismertség, publikációk és hivatkozások aránya, a Hirsch-index és az International Research Network (INR), azaz az intézmény adott tudományterületen kiépített nemzetközi kutatói együttműködései.
A rangsorkészítő szakemberek a világ legjobb 1543 felsőoktatási intézményének teljesítményét elemezték 5 tágabb és 51 szűkebb tudományterületen. A BME az 5 tágabb tudományterület rangsorából 4 kategóriában is helyezést ért el (Engineering & Technology, Natural Sciences, Arts & Humanities és Social Sciences & Management). Ebből kettőben jelentősen javított a korábbi eredményén, míg további kettőben idén szerepel először a Műegyetem.
Az Engineering & Technology, azaz mérnöki-technológiai tudományok QS ranglistájára idén ismét egyedüli magyar felsőoktatási intézményként került fel a BME, és látványosan előre lépve az előkelő 211. helyet szerezte meg. A tavalyi eredményhez képest 62(!) helyet javított a skálán, és idén ismét az első számú hazai mérnöki-technológiai képzőhely a BME lett.
A BME folyamatosan egyre előkelőbb helyen végez a QS mérnöki-technológiai rangsorában.
A mérnöki-technológiai tudományterületen belül 7 szűkebb szakterületen rangsorolták a vizsgált felsőoktatási intézményeket. Ezek alapján 5 összeállításban a legjobb magyar egyetem a BME, amelyből 2 szakterületen önmagához képest is javított egy-egy kategóriát. Az építőmérnöki képzés mellett idén a legjobb 200 felsőoktatási intézmény közé került a Műegyetem a gépész, repülésügyi és a gyártási szakterületen is.
ENGENEERING & TECHNOLOGY |
2022. |
2021. |
Computer Science & Information Systems (számítástudományi és információs rendszerek) |
301-350. |
301-350. |
Engineering - Chemical (vegyészmérnök) |
301-350. |
301-350. |
Engineering - Civil & Structural (építőmérnöki és szerkezetmérnök) |
151-200. |
151-200. |
Engineering - Electrical & Electronic (villamosmérnök) |
251-300. |
301-350. |
Engineering - Mechanical, Aeronautical & Manufacturing (gépészmérnöki, repülőmérnöki és gyártástechnológiai mérnök) |
151-200. |
201-250. |
A természettudományi területi listán is erősítette pozícióját, és 3 szakterületen is egy kategóriával előrébb lépett a Műegyetem.
NATURAL SCIENCES |
2022. |
2021. |
Chemistry (kémia) |
351-400. |
351-400. |
Materials Sicence (anyagtudomány) |
301-350. |
351-400. |
Mathematics (matematika) |
301-350. |
351-400. |
Physics & Astronomy (fizika-csillagászat) |
351-400. |
401-450. |
Idén először az építészmérnöki képzések rangsorában is szerepel a BME: rögtön a világ első 200 képzése közé rangsorolták a Műegyetem idén 150 éves építészmérnök-képzését az Architecture / Built Environment rangsorában, az Arts & Humanities tágabb tudományterületen belül. A BME menedzsment képzései (Business & Management Studies) is szerepelnek a Social Sciences & Management tágabb tudományterület rangsorában a legjobb 550 képzőhely között.
ARTS & HUMANITIES |
2022. |
2021. |
Architecture & Built Environment |
150-200. |
– |
SOCIAL SCIENCES & MANAGEMENT |
2022. |
2021. |
Business & Management Studies |
501–550. |
– |
A 2022-es QS összefoglaló eredménye, hogy a Műegyetem az ország első számú intézménye 1 tágabb és 8 szűkebb tudományterületen, mégpedig:
-
Engineering & Technology
- Engineering & Technology - Computer Science & Information Systems
- Engineering & Technology - Chemical Engineering
- Engineering & Technology - Civil & Structural Engineering
- Engineering & Technology - Electrical & Electronic Engineering
- Engineering & Technology - Mechanical, Aeronautical & Manufacturing Engineering
- Natural Sciences - Chemistry
- Natural Sciences - Materials Science
-
- Arts & Humanities - Architecture / Built Environment (idén először a BME is szerepel a rangsorban!)
Országos szinten második lett a BME 1 tágabb és 3 szűkebb tudományterületeken:
-
Natural Sciences
- Natural Sciences - Mathematics
- Natural Sciences - Physics & Astronomy
-
Social Sciences & Management
- Business & Management Studies(idén először a BME is szerepel a rangsorban!)
A rangsorolás és a nemzetközi listákon elért figyelemreméltó helyezés nemcsak az egyetemek szakmai presztízse miatt fontos, ugyanis a BME nagy nemzetközi rangsorokban elfoglalt helye jelentősen befolyásolja a külföldi diákok intézményválasztását, elősegítve az egyetem nemzetköziesedését. Az intézmény egyre előkelőbb helyeken szerepel ezeken a listákon, és részben ennek is köszönhető, hogy évről évre folyamatosan növekszik a BME-n tanuló nemzetközi hallgatók aránya: 2021-ben már majdnem minden nyolcadik diák külföldről érkezett a Műegyetemre.
BME Tudományos Igazgatóság - Rektori Kabinet Kommunikációs Csoport